Mély víz

Miért nem sikerül a legtöbb embernek berendezni egy akváriumot?

Be kell vallanom, hogy tegnap nem írtam igazat. Na de megint csak rohanok előre. Amiről írni szeretnék, az az, hogy miért nem tudnak az emberek berendezni egy akváriumot?

A kérdés megválaszolását, nagyon sok oldalról meg lehet közelíteni. Az alábbiak csak egyféle megközelítés.

Az akvárium képét éppúgy meg kell komponálni, mint egy festményt, egy szobrot, vagy akár egy fényképet. Aki bármely művészeti ágban picit is elmélyedt, annak ismerős lehet pl. a fókuszpont, vagy az aranymetszés szabálya.

Na hát ezért kezdtem a mondókám azzal, hogy nem írtam igazat tegnap. Az akvárium fotózással valójában régebb óta behatóbban foglalkozom. Éppen az akvárium fotózás késztetett arra, hogy idén tavasszal beiratkozzak egy komoly fotós tanfolyamra. A tanárok olyan magyar elismert fotóművészek voltak, akik a saját műfajukban világhírnévre tettek szert. Elég csak megemlíteni pl. Szipál Martint, akinek a lábai előtt fél Hollywood hevert és térden állva könyörgött, hogy lefotózza őket.

A fotó az órán készült róla... hihetetlenül karakteres arca van

A fotó az órán készült róla… hihetetlenül karakteres arca van

Martin szavait mi is csak ittuk. Ami leginkább megmaradt bennem, az az, hogy minden bemutatott fotóján háromszögeket, egymással szöget bezáró alakzatokat mutatott. Őt nem lehetett megtéveszetni egy bomba jó modell fotójával. Csak a szögeket figyelte.

Remélem kezd körvonalazódni, hogy mit szeretnék elmagyarázni. Az akvárium kompozíciójának elkészítéséhez a legfontosabb dolgokat a fotós tanfolyamon tanultam.

Az egyik legfontosabb dolog, a fókuszpont elhelyezése. Ez azt jelenti, hogy kell lennie egy olyan pontnak a medencében, ahova azonnal odatalál a szem és onnan pásztázza körbe az akváriumot. Ez lehet egy különleges levelű, vagy színű növény, vagy akár egy szikla, de akár lehet egy faág is.   Ebből nem szabad többet elszórtan elhelyezni, mert akkor szétszórttá válik a kompozíció. Ugyanúgy összezavarja a szemlélődőt, mintha nem lenne ilyen pont. Persze nagyobb akváriumoknál ez megoldható, de most maradjunk az átlagos méretű medencéknél.

Unalmas kompozíció. Nincs fókuszpont. Az esetleg annak szánt vasfa nem látszik.

Unalmas kompozíció. Nincs fókuszpont. Az esetleg annak szánt vasfa nem látszik.

A vasfa, mint fókuszpont, kivállóan indítja a tekintetet

A vasfa, mint fókuszpont, kivállóan indítja a tekintetet

Az elsődleges fókuszpont mellé helyezhetünk másodlagosokat, de ez már kicsit bonyolultabb, hiszen úgy kell ezt elérnünk, hogy az elsődleges fókuszból a szem „legelészve” érkezzen a másodlagos pontokra. Valahogy így:

A (piros) főfókuszpontból levezeti a tekintetet a két másodlagos fókuszpont (sárga)

A (piros) főfókuszpontból levezeti a tekintetet a két másodlagos fókuszpont (sárga)

Miután a fókuszpont megvan, el is kell tudni azt helyezni. Ebben hihetetlenül profi egyébként  Takashi Amano. De a titok mégis egyszerű. Már az ókori görögök rájöttek arra, hogy a kép középpontjától a széle felé eltolva az ábrázolni kívánt dolgot, izgalmasabb kompozíció alakul ki. Itt ismét a fotózáson tanultak segítenek. Az aranymetszés szabálya valahogy úgy szól, hogy a kisebb rész úgy  aránylik a nagyobbhoz, mint a nagyobb az egészhez. Elsőre bonyolult, de képen nézve egyszerű. Az arány 1:1,618.

A kisebb rész úgy aránylik a nagyhoz, mint a nagyobb az egészhez

A kisebb rész úgy aránylik a nagyhoz, mint a nagyobb az egészhez

Tehát ha a szabályok szerint akarunk eljárni, az akváriumot az aranymetszés szerint felosztva, a metszés pontjában helyezzük el a fókuszt.  A fotóstanfolyamon említették azt is, hogy a képen látható aranymetszési pont (felső kétharmad) ugyan a legerősebb pont, de további három ilyen pont létezik. Erősségi sorrendben: bal felső, jobb alsó, jobb felső és végül a leggyengébb ilyen pont a bal alsó. Ennek tükrében érdemes megnézni az alábbi képet.

A berendező, nagyon ügyesen minden fókuszba helyezett valamit. Már-már magamnak is ellentmondok, de a bal felsőben elhelyezett növény, a jobb felső piros, a jobb alsó szikla és a bal alsó szikla, mind egymást erősítik.

Végül megérkeztünk Szipál Martin gyakran emlegetett szögeihez. Elég akár a fent bemutatott, vagy akár a következő képeket figyelmesen megnézni. Mindenütt felfedezhetők háromszögek. A titkok ezekben a háromszögekben rejlenek. Ugyanis a háromszögek erősíthetik, vagy éppenséggel kiolthatják egymást.

Ugye milyen egyszerű akváriumot berendezni? Vagy mégsem…?

Hogy tetszett?

Tetszett
2
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

16 Comments

  1. Szia!

    Hát mindig tanul az ember,csak az a baj hogy már egy fotós is kell az akvárium berendezéshez.
    Gratulálok!!!!

  2. Szeva!

    Biztosan sok régi akvarista is rácsodálkozna ezekre a sorokra… Remélem egyre többen olvasnak és találnak rá a lényegre. Csak így tovább! Már-már a nap egyik apró örömévé válik rákukkantani a blogra… 🙂

    Üdv,
    Zsolt

  3. A riccia, hogy alakul szőnyeggé? Az egy úszónövény.

  4. Az érettségi tablóm már sokat ér, azt még Szipál csinálta, mikor még magyarországon dolgozott.

  5. Jólesik, köszi! Kellenek a pozitív visszajelzések, hogy én is érezzem, hogy van miért ezeket a sorokat leírni. 🙂

  6. No most tuti, hogy rossz helyre írok, de nem találtam ennek a kérdésnek megfelelő helyet..
    Szeretném kicserélni az akiban a kavicsokat vmi apróbb szemcsés dologra!
    Kvarc homokra gondoltam, de láttam, h van itthon jelentős mennyiségű marosi homok is, kérdés: ha átmosom ecetes vízzel, utána belehet rakni az akváriumba?? végülis ez olyan sóderféle vagy mi a szösz.. nem lesz baja a víznek? ja és a szőlőtőkém, amit kifőztem 3* még mindig színez azt is berakhatom ettől függetlenül?

  7. Jól át kell mosni. Ecettel sósavval tesztelni. Mosni, mosni, mosni, mosni és mehet 🙂
    Nálam a vasfa két év után is színez…

  8. Köszi!

    megpróbálom, remélem nem lesz baja tőle a halaknak…

  9. Frankó írás köszönöm. Sokat tanultam ebből is…

  10. Nigro te is meg tudod rajzolni a háromszögeket az akidban???
    Tegyél fel létszi róla képet hogy meg vannak-e a 3szögek

  11. Sziasztok!

    Jó cikk, de nem minden tiszta számomra.

    Az aranymetszés lényegében egy pont. Viszont a gyakorlatban a fókuszpontba helyezendő növény/fa, stb nagyobb.
    Tehát, ha én egy fát szeretnék oda tenni, akkor a fa közepe legyen az aranymetszésben, vagy ez már nem számít?

    A fókuszpont mögött lehetnek olyan növények amik magasabbak nála? A 120x50x50-es leendő akvimban az aranymetszés: balról 45 cm-re és alulról 31 cm-re van és zavarna az üres 19 cm-s csík.

    A fókuszpont elé ugye lehet ültetni alacsonyabb növényeket?

  12. Az aranymetszést egy vonalnak kezeld, ami 1:1,6 arányban osztja az akváriumot. Ide helyezd a fókuszpontot. Magasságban nem kell ilyen pontosan belőnöd. Ha ott van, az már jó.
    Természetesen lehet a fókuszpont elé ültetni alacsonyabb, mögé magasabb növényeket. Sőt…
    Csak arra figyelj, hogy a fókuszba helyezett témát kiemeljék.
    Pl. előtérben zöld alacsony növény, háttérben zöld magas növény, közéjük piros levelű közepes növény ültetve.

  13. Így már értem.
    Köszönöm szépen a választ!

  14. […] az üzenethez 2 írást ajánlok figyelmedbe nigro tollából: Fókuszpontok Ez nem kapcsolódik szorosan a témához, de hasznos lehet: iwagumi __________________ All […]

  15. Nagy hasznomra volt ez a cikk, ahogy a többi írásod is. Ma végre megcsináltam életem első nanóját – gyermekkori próbálkozásaimat, és 20 literes garnélásomat leszámítva – tulajdonképpen életem első akváriuma.
    Figyelembe vettem az aranymetszést, a háromszögeket, mindent….
    Remélem jó lett, majd teszek fel képet az akvarista.hu-ra-
    Köszi az ihletet: Rácz Dezső / Frettner

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük