Galaxy Rasbora – Celestichthys margaritatus
Ezt a gyönyörű halcskát 2006-ban fedezték fel. Népszerűsége azóta rohamosan növekszik. Közkedveltségét kis méretének, sebes mozgásának és gyönyörű színezetének köszönheti.
Pályafutását rögtön azzal kezdte, hogy tévesen a razbórák közé sorolták be. Így kapta a Galaxy Rasbora – Microrasbora sp. nevet. Hamarosan rájöttek azonban, hogy őkelme a dániókhoz tartozik és ezért Celestial Pearl Danio – Celestichthys margaritatus-re keresztelték. Végülis ez már nem olyan fontos, de mi legalább már ezt is tudjuk. Ezzel a tudással már komoly társaságban is lehet villantani. 🙂
Ennek a harsány színezetű apró termetű halnak az egyetlen ismert élőhelye, a Thaiföldtől nyugatra található Mianmar. (Burma)
Tökéletes adottságokkal rendelkezik, hogy a nano akváriumok igazi gyöngyszeme lehessen. A hímek jóval szebb színezettel rendelkeznek, mint a nőstények.
Viselkedésükben le sem tagadhatják dánió mivoltukat.
A mérete kifejletten sem haladja meg a 3-4 centimétert. Ezért nem érdemes nagyobb termetű agresszívabb halakkal együtt tartani, mert félő, hogy felfalják őket. Ez pedig komoly anyagi kárt is okozhat nekünk, mivel újdonság révén nem tartozik az olcsó halak közé.
Kedveli a hűvösebb, keményebb, semleges kémhatású vizet. Azonban sok információ nem áll rendelkezésre eredeti élőhelyéről, mivel nem túl barátságos most az a környék… Mianmarban jelenleg katonai diktatúra van.
Mint szinte az összes hal, sokkal jobban érzi magát egy benövényesített akváriumban. Szinei méginkább előtűnnek és jóval egészségesebb hatást kelt.
Egyes akvaristák, a hal tartásának bojkottját hírdették meg, mert félő, hogy az egyetlen ismert tóból (Inle Lake) ahol megtalálható, az utolsó darabig begyűjtik és értékesítik.
Mások azon a véleményen vannak, hogy próbáljuk meg az akváriumi körülmények közti tenyésztését és mentsük meg ezt a pici színes halacskát. Sokaknak már sikerült a tenyésztés is. Tehát a helyzet nem reménytelen.
A jövő egyik sláger „nano” haláról, még több információ található a Celestial Pearl Danio hivatalos weboldalán.
Tényleg gyönyörű kis hal. Nigro, ha nem vagyok indiszkrét: mennyiért sikerült Bécsben beszerezni? Egyébként jó kérdés, hogy melyik a jobb: bojkottálni a beszerzést vagy tenyészteni. Sajnos a hatásos bojkottálás szerintem kivitelezhetetlen, mindig lesz olyan akit az sem hat meg, ha az utolsó élő példányt fogják be neki. (Elég ha megnézzük hány fajt pusztított már ki az ember.) Szóval remélem hozzáértők kezében sikeres lesz a tenyésztése, mihamarabb elterjednek a tenyésztőktől származó egyedek, és nem kell túl sok vadon fogott példányt értékesíteni.
Egyébként az „Inle Lake” egy tó Burmában.
Valóban tó az Inle Lake. Köszi, javítottam. A halakból 10 db volt kedvezményesen 25 euró, ha jól emlékszem. Mondjuk az ár relatív drága. Az ennél is kisebb sulawesi garnéláknak darabja 15 euró…
Most ezek a kedvenc halaim 🙂
A hímek tényleg teljesen olyanok, mint ami a képen van, a nőstények kicsit fakóbbak. Különben már vannak tenyésztett jószágok is, nekem ilyenekhez sikerült hozzájutni, megnézzük hogy hajlandóak lesznek-e nálam is összehozni valamit…
gyonyoru ez az hal! mar akartam kerdezni hogy ha kint vasaroltad ezeket hogyan hozod be? van valami specko kontener ehhez? meg sosem csinaltam ilyen tobb oras szallitast.
Ezek a halacskák valóban gyönyörűek! Szentgyo, te is kintről tudtad beszerezni a tenyésztett változatokat, vagy esetleg már kis hazánkban jutottál hozzájuk.
Viktorlantos:
Én simán zacskóban hoztam. A zacsi a kocsiban az ölemben volt. Pár órát így is kibír. Nagy tételben hungarocell dobozban hozzák. Általában repülővel jön és nem utazik többet 10-15 óránál. A kereskedő meg amint leszáll a gép, már rohan is érte. 1 óra múlva már a medencében vannak.
Nigro, koszi az infot. en eddig nem nagyon mertem 1 oranal tovabb „tartani” ezekben a zacsikban ezert is kerdeztem. de legkozelebb nem leszek olyan „felos” 😉 kicsit irigy is vagyok a gyonyoru halak miatt… 😉
Hát ez a hal gyönyörű. Vki vett már itthon vagy tud vkit aki árul ilyet??? ha nem olyan nehéz hozzá jutni talán szerzek egy párat.
OFF: valahogy megkéne csinálni h belehessen mutatkozni vagy vmi ilyesmit hogy tudjuk ki hány éves, merre lakik, tenyészt-e halakat v rákokat. lehet-e tőle venni halat,
N-dee:
Itthon is van már 1-2 ember, akinél előfordul belőle szaporulat. Állítólag nem túl nehéz a szaporítás, csak aprók az ivadékok, szerintem rövid időn belül el fog ez a hal terjedni jobban, és könnyebben hozzáférhető lesz.
Egy holland srác végig fotózta a növekedésüket születéstől, 12 hetes (kifejlett) korig.
http://www.celestialpearldanio.com/viewtopic.php?t=50
Bettafarmon lehetett rendelni nov. 20-i határidővel. Árban is hasonló, mint amennyiért Nigro vette.
Talán a következő szállításnál összeszervezhetnénk 1 zacskónyi(50 db)megrendelést.
http://www.bettafarm.atw.hu/
Ezek a halak tényleg nagyon szépek.
Én is benne lennék a közös rendelésbe.
Segítsetek légyszi választani! Nekem tetszenek a citromlazacok és a gyöngygurámik, de nem tudom, hogy jó választás lenne-e egy 112L-es növényes akiba. Pl. azt hallotam, hogy a citromlazac nem szereti az erős fényt. Abból pedig lesz bőven.:)
Tetszik még a pirosorrú pontylazac is, meg persze a neon is gyönyörű csapat. Ami biztos, hogy 4 black molly kell hogy legyen ( főnökasszonyi rendelés 🙂 ) és persze red cherry. A többi még képlékeny. Nem szeretnék abba a hibába sem esni, hogy túltelepítek.
Előre is köszi.
Helló.
Én láttam ilyet a Soroksári Buy-Way-ban lévő Galapagosban,ha ez segít,az ára szerintem HORROR kb.1500huf/db
Helló mindenkinek!
Én még új vagyok itt bár lassan több mint 20 éve foglalkozom akvarisztikával.
Örömmel olvastam hogy sokan érdeklődtök a Celestial Pearl Danio iránt.
Nos ez év elsö felében sikeresen telepítettem egy 10 fős kis csapatot,4hím 6nőstény arányban.kb másfél hónapj ikrázott az első pár és a napokban az utolsó.Szóval ha valaki enek a halacskának több idöt szeretne szentelni netán már van is, vagy tenyésztésen gondolkozik azzal szivesen leülnék beszélgetni, tapasztalatot cserélni!
De ha csak egyszerüen pár apró trük érdekel?hát ha tudom a választ örömel segítek!
Mindenkinek Üdvözlettel
Dj_Ston
Szia Dj_Ston,
Először is gratulálok a sikerhez! Ahogy nézegetem nálam is mintha kezdenének betelni a nőstények, pár hét múlva megpróbálom kitenni ikrázni őket, ezzel kapcsolatban kérdeznék: Ezek szerint te párban tetted ki őket, nem csapatban?
A másik kérdés pedig, hogy a frissen elúszott ivadékokat milyen indítóeleséggel etetted, gondolom a frissen kelt artemia kicsit nagy még nekik, papucsállat?
Helló Szentgyo
Igazság szerint első ikrázás a tartómedencében történt mert még ugy gondoltam,hogy hagyom még hagy ikrásodjon!
Nem kellett volna.Ha a nőstény hasa alúra és enyhén oldal irányban is kerekedik akkor mehet külön.
Pár érdekes dolog amivel én kicsit átvágtam őket:
körben elsötétíttem a medencét és éjszakára fentröl megvillágítottam,aztán reggel ha felkelt a nap,vagy is volt természetes fény akkor lekapcsoltam a lámpát.
Ha van valami sűrű gyökérzettel rendelkező növényed akkor tedd be nekik, a gyökér közé fognak ikrázni.Én speciel csak ugy tudtam hogy lerakták ikráikat hogy minden nap ovatosan megráztam a növényt.Ha hullt a hó vagyis az ikra akkor oké.
Ami meg fog kicsit lepni téged is az ikrák és az ivadékok a vártnál nagyobbak,egy nőstény 20-30 ikrát rak,nálam 25volt a legtöbb egy nősténytöl.
Az ikrákon szépen megfigyelhető a fejlődés összes szakasza, kb 3nap után kelnek(nem kell megilyedni néha több idő,ha nem fehéredett ki,vagyis termékeny az ikra akkor ki is fog kelni)Az elúszás már más téma.Nagyon változó, párnap biztos kell a biztos uszáshoz de ez még egy adott csapaton belül is nagyon eltérö!
Most kicsit az első etetésröl:sokan kinevettek de nem hat meg mert nekem bejött.A recept végy egy alaposan kitisztított régifajta(Az enyém 20évnél is régebbi)kávédarálót, tégy bele egy mokkáskanál sera mikropant,egy félkanál sera granuredet aztán nyomjadneki,azt magadnak kell kitapasztalnod hogy medig kell darálni a te darálódon, a lényeg kisdarab planktonhálón kell átszitálni ami átmegy az jó!
Hu szólt az asszony, most mennem kell ha bármi kérdésed van válaszolok ha tudok!
Sok sikert az első ivadékokhoz(pici elszántság kell csak és biztos a siker)
Halli!
Szia,
Köszönöm a választ, ez a világítós dolog érdekes. Igazából én úgy szoktam, hogy „ikrarácsot” teszek az akvárium aljára, így meg vannak védve az ikrák, az akváriumba pedig jávai moha és najas csomókat.
Ezeket a sera cuccokat még nem használtam, vsz megpróbálom. Ami nekem bevált az a Cyclop-eeze nevű készítmény, csak azt is darálni kell, viszont én ahogy tudok sórákot adok a kicsiknek, attól elég szépen szoktak fejlődni.
Majd pár hét múlva kirakom őket, aztán beszámolok az eredményről.
Szia Dj_Ston.,
Előszőr is gratula sikeredhez,gyönyörű ez a kis hal már régen kinéztem magamnak,szeretnék ilyet a red cherry-s akimba gondolom ők nem vadásznák le a kicsiket?!
Ha esetleg lesz eladó neked vevő lennék 10-15 fős csapatra,ha jó az ára és a tali is megoldható,én pesti vagyok.Esetleg ha tudnál írni néhány sort az igényeiről,stb. azt megköszönném.
Thanks.
Hali Szentgyo
Nem kell félni nem ikrafalók!
Cyclop-eeze ezt nem ismerem de ha neked bevált akkor nem lehet rossz.
A csapatos ikráztatást elfeledtem írni:én inkább nem javaslom!Próbáltam de akkor nagyon kitolódott az ikrázás időtartama, ezért maradtam a párok különrakásánál.
Szia Vamiimi
Nem tudok abban segíteni hogy mi történhet velük társas akiban!Nekem a 10fős kiscsapat külön van egy 60x30x32-es medencében és csak két anci a társ benne.
Az tartóakit megnézheted az akvarista.hun a zebrasávos akváriumom nev alatt,ugyanis azok voltak benne eredetileg.
Az eladáson még nem gondolkodtam mert nem tudom pontosan mennyi apróság marad meg.Igazat megvalva kb 50fös tenyészállományt akkarok magamnak a többi mehet majd eladásra.Az árukon még nem gondolkodtam mert picik még, de ahogy nezegettem neten kb 800 ft körül lesz,persze ez még változhat:-)
Kérdeztél az igényeiröl is:részemröl semmi extrát nem tudok mondani, néhányan félnek kicsit a tartásátol mert új és nincs elég tapasztalat e halacska terén.De szerintem semmi probléma nincs vele.
Ha meg láttod az akit amiben vannak(annyi változással hogy több a növény)akkor tudnifogod csak felfujták a halacska körül a dolgokat hogy magassan tartsák az árát.
Beszéltem egy külföldi sráccal aki kezdetektöl tartja ő is csak nevet hogy senki nem ír konkrét dolgot se a tartásrol se a szaporításrol és akkora felhomályban tartlyák a dolgot, pedig tapasztalataink alapján semmivel sem nehezebb mint mondjuk a zebradániok.
Remélem segítetem valamit,én a felnövekvő állománybol szeretném társítani vörösneonnal szerintem jol mutatnak majd együtt.
Helló.
Köszi a gyors választ,én csak a red cherry-vel szeretném majd együtt tartani,már csak azért is mert gyönyörűek meg a termetük miatt gondolom nem veszélyeztetik a kis redeket se.
Akkor majd figyelek hátha lesz eladó idővel.
Köszi.
Hali
Ha minden igaz most töltödik fel erre az oldarra is az akvárium fotója.
Már nagyon várom hogy fent legyen mert félek nagyon lekicsinyítettem!
De hátha jó lesz!
Már nagyon várom a reakciokat.
Idővel biztos hogy lesz eladó nekem is csak a fejlődési időröl nem sok tapasztalatom van, bár bizakodva nézem ahogy naprol napra erösödnek és fejlödnek.
Ja ne köszönd én szivesen segitek mindenkinek ha tudok,bár erre ráfáztam már párszor de minek kisajátitani a tapasztalatokat ha megosztva többet érnek.
Dj_Ston
Csak Phoximus néven jött kép az oldalra. Ezt küldted?
Helló
Nem így volt elnevezve,mit ronthattam el?????
Az egyik svéd barátunknak is van celestial pearl danio-ja… 🙂
Íme és íme.
Sziasztok! Nekem egyik halboltos ismerősöm azt mondta, hogy az a probléma ezekkel a szép halacskákkal, hogy naponta legalább 4x5x kell etetni, mert különben lefogynak és elpusztulnak. Ez tényleg igy? AKKor egész nap az aki körül kell lenni
Valóban nem árt őket naponta többször (2x-3x), de keveset etetni. De nem halnak éhen, ha akár néhány nap etetés ki is marad 😉
Sziasztok!
Nekem most keltek ki a kis ivadékok az 50 literes aksiban.
Pont pakoltam át az állományt (galaxy+red) egy 100 literesbe és már majdnem öntöttem róla le a vizet és a növényeket is kiszedtem amikor eszembe jutott, hogy átvizslatom kicsit jobban hátha vannak benne még kis redek. Galaxy eszembe sem jutott.
Erre mit ad isten, ott úszkálnak a kis galaxyk, mert ugyebár más hal nem volt benne.
Olyan kicsik, hogy csoda hogy átfér a víz a szájukon.
Így most nem szüntethetem meg az 50 literest, fel kéne nevelni őket.
Kérdésem az lenne, hogy normális dolog az, hogy van amelyik kicsi összevissza úszkál mint valami süllyedő tengeralattjáró?
Van olyan amelyik fejjel lefelé áll a kavicson és néha vergődik 1-et.
Ez csak a kikelés utáni mámor?
Ha nagyon picik akkor normális lehet, de ha már nagyobbak, akkor gond lehet. Megfáztak, vagy ilyesmi.
Olyan picik, hogy van amikor nem is látok 1-et sem. megfájdul a szemem ha sokáig nézem őket.
3-4 nél többet nem láttam még.
Nekem is megtetszett ez a kis bestia:)10darabot szereztem a növényes aksimba/120l/ami mára 3-4 szeresére növekedett.Rendszeresen ívnak és igen harcias kis érdeklődő apróságok.Simán belekötnek a vörös neonokba vagy az izzófényűekbe.A násztáncuk nagyon vicces,akkor olyanok mint egy hiperaktív legyező.26 fokos vízben sera táplálékon tartom őket,3 naponta tubit is kapnak.Nem stresszesek és semmi nehézséget nem tapasztaltam velük kapcsolatban.Mindenkinek csak ajánlani tudom:)
Hali!
Klasz a blog, nagyon sok mindent lehet olvasni és hasznosak az infók! 🙂
A kérdésem az lenne, hogy milyen kereskedésekben célszerű keresgélnem, ahol jelentősebb a választék és az árú.
Pl arra lennék kíváncsi, hol találhatok ricciát, egyéb különleges növényt, és érdekes és szép kis halakat mint a galaxy.
Nem nagyon szeretnék netes megoldásokhoz folyamodni, már csak azért is mert érző élőlényekről van szó és persze szeretném magam választani az árut. Budapest-Monor felé lakom, és nem igazán tudok nagyobb kereskedésekről vagy külön az akvarisztikával foglalkozó nagykerről…
Előre is köszönöm a segítséget! 😉
K.
A jövő héten debütál a növényes akvarisztika boltja: http://www.greenaqua.hu/ (2045 Törökbálint Kastély u. 88.) Itt lesz sokféle növény, meg felszerelés. A halak kicsit később érkeznek. Az infók első kézből jönnek, ugyanis jómagam is oszlopos tagja vagyok. Néhány fotó a készülő boltról. : http://picasaweb.google.com/neder.attila/GABolt#
Galaxy razbóra nagyon sok kereskedésben kapható. Szerencsére „sláger” hal lett belőle. 😉
Sziasztok!
Nekem volna egy olyan gondom, hogy a galaxiknak a hasa homorú, mintha nem ennének, pedig rendesen kapnak enni.
Nem mindegyiknek a 20-bol kb 3-4-nek. Azt már kiderítettem, hogy ez valami bélfertőzés de sok helyen puffadt hasú halakat említenek.
Már 2 belehalt. pedig kapnak enni minden nap 3 szor kis mennyiségben: tubi 1x és 2x lemezes táp.
Valaki tud mondani erről valamit? Endler guppikkal tartom és red cherry garnikkal. Egyiknek sincs semmi baja.
Ráadásul a guppik annyira szaporodnak, hogy lassan osztogatnom kel.
Köszi a segitséget aki ért hozzá.
Ha akarsz tanácsot bármilyen halakrol vagy az akvárium tisztántartásárol akor irj én tenyésztö vagyok