Keymaker a növénytápokról
Már régóta tervezem, hogy összeállítok egy részletes tájékoztatót a növénytápokról. Mivel a fórumokban több kérdés is felmerült ezzel kapcsolatban és általában rendkívüli módon alapos vagyok mindenben most mégis úgy döntöttem, hogy egy leírás vázlatot teszek közzé, azzal, hogy a későbbiekben fejleszteni fogom. Kérlek, kezeljétek ennek megfelelően.
A megfelelő mennyiségű fény és CO2 mellett, a növénytápszerek a legfontosabbak az egészséges növények és algamentes környezet biztosítása érdekében. Ha a növények számára szükséges bármely tápszer-alkotóelem hiányzik, az a (részleges vagy teljes) pusztulásukhoz vezet és megjelenik az alga az akváriumban.
A széles körben terjedő nézetekkel ellentétben a növénytápok túladagolása SOHA nem okoz algásodást.
Lásd az EI módszer leírását… Az alga-virágzást a növények bomlásából származó ammónia felszabadulása indítja be. Természetesen, ha már megjelent az alga, akkor az a tápszerezett környezetben gyorsabban fejlődik, mint egy tápszer-szegény környezetben. Nincs viszont más lehetőségünk: ha az algásodás kiváltó okát, a növények elhalását meg akarjuk akadályozni, akkor együtt kell élni azzal, hogy a tápanyagok szintjének emelése miatt időszakosan még több alga lesz az akváriumban. Az akvarista célja az, hogy a spóra formában mindenhol jelen lévő alga ne „alakuljon át” és ne kezdjen el fejlődni. Ehhez a tápszer mennyiségét folyamatosan olyan szinten kell tartani, hogy a növények számára elegendő mennyiség legyen a vízben.
A kereskedelmi tápszerek megvásárlása – bár néhány esetben jól működhet – fölösleges pénzkidobás és komoly veszélyeket rejt magában a használatuk. Ennek az az oka, hogy a legtöbb növénytápszer nem tartalmazza az összes szükséges tápanyagot, és könnyen előforulhat, hogy az egyébként ajánlott túladagolásuk esetén is hiányt szenvednek a növényeink valamelyik alkotóelemből. A legjobb példa erre az én esetem, aki a világ egyik legjobb növénytápszerét a Tropica Plant Nutrition + tápszert (TPN+) használtam és csak az algásodás után jöttem rá, illetve számoltam ki, hogy kevés benne a Kálium. Ha valaki komolyan gondolja az akvarisztikát, érdemes kicsit utánaolvasni a porokból készített tápanyagok kémiájának.
A poroktól a legtöbb akvarista idegenkedik valamiért. Pedig nem úgy kell őket tekinteni, mint vegyszereket, hanem mint növény-eledelt. A porok érintésre nem mérgezőek, vízben oldódnak és olcsón be lehet őket szerezni. A rövid utánaolvasáson kívül gyakorlatilag semmi nem indokolja az idegenkedést tőlük.
A tápszereknek két családja van: a mikro és makro tápanyagok. A mikro tápanyagok olyan nyomelemeket tartalmaznak, mint pl. a vas és a réz, stb. A makro tápanyagoknak három fő összetevője van: a Kálium, Nitrát és a Foszfát.
Mikor van szükség Magnézium és Kálcium adagolásra?
Amikor a vízcserékhez alacsony GH értékű vizet használnak. A GH értékét két elem növeli: a Magnézium és a Kálcium. A növényeknek mindkettőre szüksége van. Az EI elmélet szerint ahhoz, hogy megfelelő növekedést érjünk el, a GH-nak 3 fölött kell lennie. Egyes helyeken a csapvíz igen lágy, ezért a GH 3 fölé emeléséhez úgynevezett „GH booster” azaz GH emelő anyagokat használnak. Ez a Magnézium és a Kálium. Ez a két anyag is a makro tápanyagok közé sorolható, bár olyan helyeken, mint pl. Budapest és környéke, ahol kemény víz folyik a csapból nyugodtan el lehet felejteni a használatukat.
Az alábbi táblázatban is látható, hogy a három fő makro tápanyagot három anyagból adjuk hozzá a vízhez. Ez a három anyag a Kálium-Nitrát, Kálum-Foszfát és Kálum-Szulfát. Egyértelmű, hogy Káliumot mindhárom anyag hozzáadásával adagolunk. A Kálium-Szulfát az egyetlen, ami a Káliumon kívül más lényeges tápanyagot nem adagol, ezért ha az első két tápanyaból már elegendő káliumot kapnak a növények, akkor ebből nem is kell adagolni.
Mikor van szükség Kálium-Szulfátra?
Olyankor például, amikor – mint Magyarországon a legtöbb helyen – a csapvízben jelentős mennyiségű Nitrát található. Ez a mennyiség Budapesten kb. 11ppm. Ahhoz, hogy a növények Nitrát igényét kielégítsük, nincs tehát szükség olyan nagy mennyiségű Kálium-Nitrát adagolására. Mivel ezért a Kálium-Nitrátból kevesebbet adagolunk, az akváriumban csökkenni fog a Kálium koncentráció, ezt tehát valamilyen módon pótolnunk kell. Erre való a Kálium-Szulfát.
Mikor van szükség stabilizáló anyagokra?
Vannak olyan akvaristák, akik elsősorban kényelmi szempontok miatt szeretnék az összes mikro és makro tápanyagot egyetlen oldatba megkeverni, és ebből adagolni. Ez pl. olyankor hasznos, ha egy nagyobb gyerekre bízzuk az akvárium felügyeletét. A tápanyagok összetevői azonban hajlamosak reakcióba lépni egymással és kicsapódni az oldatban. Erre különösen a vas és a foszfát összekeverése miatt kell figyelni. A reakció eredményeképp a növények képtelenek lesznek felvenni egyes tápanyagokat a vízből és szenvedni fognak. A stabilizáló anyagokra a tápanyag-összetevők „kordában tartása” miatt van szükség. Nincs szükség stabilizáló anyagokra olyankor, amikor az összetevőket külön-külön keverjük meg és a saját oldatból adagoljuk az akváriumba. A megkevert oldatok (akár külön, akár együtt stabilizátorral) elég sokáig elállnak, tapasztalatok szerint 1 éves távon gond nélkül tárolhatók sötét helyen. További információkért lásd James DIY TPN+ oldalát.
A legegyszerűbb adagolási rend tehát így néz ki:
- X teáskanálnyi Kálium-Nitrát
- Y teáskanálni Kálium-Foszfát
- Nyomelemek
Ennyire egyszerű. Ha akarjuk belekeverhetjük ezeket az anyagokat külön oldatba (akár 20 percig forralt csapvíz is megfelelő), de egyszerűen beleszórhatjuk az akváriumba is ezeket. Világszerte sokezer akvarista tápozza így a növényeit. A mennyiségek az alábbi táblázatból kiszámíthatóak.
TÁPANYAG-ADAGOLÁSI SZÁMOLÓGÉP
A blogomról letölthető egy Excel-ben írt adagolási mennyiségeket meghatározó táblázat.
Hogyan keverjem ki a tápoldatot?
Kezdjük azzal, hogy a számológépben kitöltjük az akvárium méretét, a cserélendő víz százalékát, a csapvízben található anyagok mennyiségét (mg/l-ben, a helyi vízmű pl. vizmuvek.hu weboldaláról vagy ügyfélszolgálatáról néhány adat – nem az összes – lekérdezhető), és írjuk be, hogy mely napokon akarunk adagolni illetve vizet cserélni. Utána a „2. MIX IT” dobozban a kék és szürke hátterű mező mintája alapján be kell írni a tápanyag-mennyiségeket, majd a keveréshez használt vizet.
- 18 teáskanálnyi KNO3.
- 4 teáskanálnyi KH2PO4
- 6 teáskanálnyi MgSO4
- 18 teáskanálnyi K2SO4
- 50 ml (fecskendővel) a Mirco+ koncentrátumból
Mangán (Mn) – 1 g/l
Réz (Cu) – 0,052 g/l
Cink (Zn) – 0,29 g/l
Bór (B) – 0,4 g/l
Molibdén (Mo) – 0,075 g/l
HEEDTA kelátok !
Methyl Paraben (E218) – 1 g/l
TÁPANYAGLISTA
- Kálium-Nitrát (Potassium Nitrate) – KNO3
- Kálium-Foszfát (Potassium Phosphate) – KH2PO4
- Kálium-Szulfát (Potassium Suplhate) – K2SO4
- Magnézium-Szulfát (Magnesium Sulphate Heptahydrate) – MgSO4 7H2O
- Kálcium-Szulfát (Calcium Sulphate)-CaSO4
- Nyomelem keverék – EDTA, HEDDTA vagy egyéb kelátokkal (Trace Element Mix, Micro Nutrients)
- Stabilizáló anyag: Aszkorbinsav (Ascorbic Acid) – E300
- Stabilizáló anyag: Kálium-Szorbát (Potassium Sorbate) – E202
NÖVÉNYTÁP BESZERZÉS:
Frissítve: Keymaker, 2009.03.23
tok jo kis post. grat Keymaker. en egyenlore a lustabb vonalat kepviselem az uj aksiban most eppen az ADA Step 1-et hasznalom, illetve itt sorakozik az altalad emlitett Tropica Plant Nutrition is, de a post alapjan azon filoztam lehet en is kiprobalom majd. Mondjuk nekem nincsenek ilyen „vegyesz” indittatasaim, de ma mar tenyleg sokan tapoznak ilyen modon. megyek es le is toltom toled a kalkulatort
illetve probalnam letolteni sajnos sem explorerben sem ff-ben nem megy ez a cucc. nem tudnad esetleg elkuldeni nekem? lantos pont viktor kukac gmail pont com.
viktorlantos, köszi!
A + jel nélküli TPN csak nyomelem mix! Ez a tartalma:
W/W% (Gew./Gew.%, P/P%):
K 0.80%, Mg 0,39%, S 0.91%, B 0.004%, Cu 0.006%, Fe 0.07%,
Mn 0.04%, Mo 0.002%, Zn 0.002%.
HEEDTA, DTPA, E123.
Ha ezt adagolod, akkor tehát nitrátot, foszfátot és káliumot mindenképpen külön kell adagolni a vízbe! A TPN+ pedig a tapasztalatok szerint túl kevés foszfátot és még kevesebb Káliumot tartalmaz, a Nitrátot pedig Ammónia komponenssel viszi be. Ne akarj tehát pl. ammóniát tesztelni adagolás után, mert megijedsz. 🙂
A letöltés működik. A blogomon rákattintasz a kép alatti „Download Excel File”-ra és a megnyíló oldalon a 2-es pont alatt a „Download with FIle Factory Basic”-re és le kell annak jönnie (sokan leszedték már angliából…)
Ha még így sem megy, szólj, és küldöm.
koszi az infot. nekem a + jel nelkuli van. talan azert nem vettem a + -os verziot mert nitrat es foszfat egyebkent is kepzodik az aksiban a sok hal miatt. ez a 240-es aksi. es kerulni akartam a rasegitest nehogy ido elott bealgasodjak. a kalium viszont ahogy latom hianyozni fog. hat ezert is kell majd sajat kezuleg kotyvasztanom valszeg. egyenlore lenyomok egy par honapot ezekkel a tapokkal hogy legyen tapasztalat. addig meg olvasgatok sokat. sok ADA es AGA aksinal neztem hogy ezt a tapot hasznaljak vagy az ADA-t szoval meg nem adnam fel az elso kanyarban 😉 de ez a csinald magad verzio pontosabbnak es olcsobbnak tunik.
a letoltest vista alol neztem lehet a bizonsagi beallitasok es az internet security nem engedi de tobb bongeszovel is neztem sajna nem ment. betartva a lepeseket amit irtal 😉
ha at tudod lokni azt megkoszonnem.
Na ez a cikk igazán jól sikerült. Még néhányszor át kell olvasnom a teljes értéshez, de ettől jó. Nos én se vagyok egy nagy vegyész, de szívesen beszálnék valami rendelésbe, vagy ha már ezt valaki megtette, beszálnék a kész varázsszerbe, szerekbe. Keymaker! Le a kalappal! :o)
viktorlantos, ok lököm. 🙂
Ezt írtad: „es kerulni akartam a rasegitest nehogy ido elott bealgasodjak.”
Attól, hogy túladagolod a foszfátot és nitrátot egészen biztosan NEM fogsz bealgásodni. Attól viszont igen, hogy a halak termelését nem tudod rendesen lemérni, mert a kereskedelmi forgalomban kapható tesztek pontatlanok és azt hiszed eleget adnak, közben meg esetleg nem. Minek spekulálni? Egyszerűen túl kell adagolni és kész. EI módszer.
Levinen, köszi!
elore is koszi. a tapozassal baratkozom meg. en is mint Levinen elolvasom meg parszor. kemiabol sosem voltam jo. lehet ezert lettem informatikus 😉
Grat a cikkhez, meg az egész oldalhoz Nigronak!!!
Én most TPN-t használok, viszont küzdök az algákkal, és nem tudom miért nem akarnak eltűnni. Most kicsit változtattam a dolgokon az akváriumomban, több CO2 megy most, mint eddig, bár nem tudom, a tápozással mit tegyek. Mert ha tovább adagolom a tápot, akkor az alga is megmarad(hat), míg a növények nem sokat nőnek.
Mégegyszer grat a cikkhez!
Tényleg szuper a blog, lassan többi infot tartalmaz a témában, mint a net többi része! 🙂
Keymaker, ez a cikk a lehető legjobbkor jött. Kicsit lassan akar összeállni az akváriumom, aztán amíg várok, próbálok mindennek utánanézni, de a tápozásnál összekeveredtem….
keymaker, az emailt nem kaptam meg de egy masik gepen le tudtam tolteni az xlst. ahogy latom ez a 20 literes aksihoz volt belove gyakori vizcserekhez. megprobalom beloni a nagy medencehez (240) es a heti vizcserehez, de meg ertelmeznem kell a tobbi parametert. ha mar itt tartunk te mivel mered a viz tulajdonsagait? csepegtetos viztesztekkel vagy valami elektronikus kutyuvel?
bigyo,
Köszi. A TPN – mint írtam – csak nyomelemeket tartalmaz. Még ha megfelelő mennyiségben adagolod is (én hétszeresen túladagolom a gyárilag javasolt heti adagot napi adagolással) akkor is előfordulhat, hogy a K, PO4 és/vagy NO3 hiány miatt algáid lesznek.
Ha mást eddig nem adagoltál, akkor azt javaslom sűrgősen kezdj el makro tápanyagokat is adagolni. Az biztos, hogy ha elkezdesz normális mennyiségű tápot adagolni egy algás akváriumba, akkor az első reakciója az algák még erőteljesebb növekedése!!!
Viszont nincs más lehetőséged, az adagolás mértékét az algák láttán növelni kell, NEM csökkenteni. A növények tápanyag-igényét ki kell elégíteni, ha ezt nem teszed meg, akkor az algásodás elsődleges kiváltó okát nem kezeled és bármit teszel újra és újra ugyanaz a problémád lesz.
A növénytáp-adagok növelése mellett a már meglévő algás leveleket, növényeket el kell távolítani, még akkor is, ha ez az akváriumod összkénének a romlásához vezet. Ezzel megszünteted ugyanis a spóra utánpótlást.
Más kérdés, hogy az algásodások 95%-át CO2 problémák okozzák. Nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy a megfelelő mennyíségű CO2 befecskendezés és megfelelő flow mellett biztosan tudd, hogy a növényeid elég széndioxidot kapnak.
tomks,
Én is úgy gondolom, hogy Nigro blogja tényleg hiánypótló. Sok sikert az akváriumodhoz.
viktorlantos,
Elküldtem pedig, nézd meg a junk folder-t.
Segítség a számológép használatához: töltsd ki az akvárium térfogatát és a kívánt vízcserék mértékét. Az EI általában heti 50% vízcserét javasol, kisebb (nano) akváriumoknál pedig gyakrabban, kétnaponta, illetve naponta is lehet vizet cserélni. Én 2-3 naponta 80-90% vizet cserélek, az Excel táblázatot is a Nano akváriumomra fejlesztettem, ezért látod a gyakori cseréket benne.
Miután az első két mezőt kitöltötted (csak a narancssárga hátterű mezőket szabad módosítani) töltsd ki, hogy tudomásod szerint mennyi tápanyag van a csapvízben, amivel cserélsz. Ezek után töltsd ki, hogy melyik tápanyagból mennyit akarsz a tápoldatba keverni és add meg a tápoldat mennyiségét. A kék és szürke hátterű oszlopokban találsz két mintát a mennyiségekre. A táblázat kiszámolja, hogy a megadott gram-ok alapján hány teáskanálnyi tápszert kell a tápoldat-koncetrátumba tenned. Ne zavarjon, hogy minden teáskanál más méretű, ez nem exakt tudomány. Végül add meg, hogy a tápoldat(ok)ból mennyit akarsz az akváriumvízbe adagolni és töltsd ki a napi bontást végig, úgy, hogy megadod, hogy melyik napon akarsz vizet cserélni (lehet pl. minden vasárnap) és hogy melyik napokon akarsz tápanyagot adagolni.
Nézd meg, hogy a táblázatban minden fekete és zöld-e, akkor vagy jó. Én az EI range felső határának a közelében, vagy fölötte tartanám a tápanyag-szinteket folyamatosan. Mint látod, az értékek az első pár hét során fokozatosan növekednek, majd beállnak egy adott szintre. Ez azért van, mert az akváriumod feltöltésekor a csapvízben nincs olyan mennyiségű tápanyag mint a cserék után.
Ez a táblázat nem számol a növények által felvett és halak által termelt tápanyagokkal, de ez nem baj. Hogy miért nem baj, azt az EI módszer leírása elmagyarázza.
Én nem használok vízteszteket!!! Fölösleges pénzkidobásnak tartom őket. A kereskedelmi forgalomban kapható tesztek pontatlanok, drágák és félrevezetőek. A pontos tápanyag szintek ismeretéhez elég az EI módszer ismerete és a tápanyag számológép. Elég tudni, hogy mit tartalmaz a csapvíz és milyen keménységű.
huh koszi az infokat. a jelenlegi xls szamitas jol jon majd a 20-as nano aksimhoz. 😉
kerdes, az akvariumaidban halak is vannak? vagy erosen novenyes es csak elvetve garnela? kivancsi vagyok hogy a halak hogy birjak ezt a hatarertekre „tulhuzott” mikro-makro adagolast?
viktorlantos,
Jól van, eljutottál az EI módszert elfogadók utolsó stádiumába. 🙂
Miután elfogadják azt a kísérletekkel bizonyított tényt, hogy a tápok erőteljes adagolása önmagában nem okoz algásodást, utolsó ellenérvként a halakra/puhatestűekre gyakorolt negatív hatástól tartanak. Sokszor olvastam már ilyet. 🙂
A válasz megnyugtató: bizonyított, hogy az EI adagolás szerinti mértékek akár 3x-osa sincs semmilyen (!) káros hatással a halakra. Példa: az EI 10 és 30ppm közötti NO3 értékeket javasol. A legtöbb hal (természetesen vannak elvétve kivételek) 120-150ppm értékig jól viselik (sőt, szaporodnak) a Nitrát értékeket. Ugyanez a helyzet a magas Foszfát és Kálium értékekkel (egyszer megmértem a Camponában található halas PO4 szintjét és 8ppm volt…).
Köztudomású, hogy pl. a rákok és csigák a magas réz koncentrációra érzékenyek. A nyomelemek adagolásával azonban ezeket a kritikus szinteket meg sem közelítjük. Természetesen minden esetben fontos a heti minimum 50%-os vízcsere, csak ezzel tudjuk a tápanyag-szinteket „resetálni”.
Ha valaki a sved Haack-tol szeretne rendelni, kerem szoljon nekem is, csak nyomelemes keverekre lenne szuksegem. Vagy ha kell, szivesen rendelek en is tobb embernek egyszerre. (De akkor a csomag Szegedre erkezik, es latom a tobbseg Bp-i.)
Szia, engem is érdekelne a Haack-os rendelés.
Köszi!
keymaker, abban kérném a segítségedet, hogy a táblázatodban ahol a „mix” öszzeállítása szerepel „2 MIX IT”, mit jelent a táblában a harmadik sor? „DOSE amount 2 ml”. Köszi!
Sziasztok!! Keymaker ha mégis gyári tápot veszek milyet ajánlasz?? Vagy vki keverhetne nekem vagy magának és abból küldene postán azt megköszönném mert 1. 13 éves vagyok 2. nem tudok annyira angolul h megértsem az excelt. 3. nem hisze h sikerülne nekem csinálni. 4. soha nem fogyna el nálam az 1kg anyag
Hello,
Bocsi, hogy OFF-olom a témát egy kicsit, csak annyiban egészíteném ki, hogy azért ilyen magas NO3 érték nem igazán egészséges a garnélákra nézve, valószínűleg a red cherryre és amano garnélára nincs különösebb hatással, de a többi, kicsit kényesebb fajokra nézve végzetes lehet. Persze ez nem egy garnélás akváriumos fórum, hanem egy aquascaping-es 🙂
Hello Keymakaer! Nagyon hasznos cikk! Az El módszer és a te filozófiád szerint megfelelő CO2 adagolás és megvilágítás mellett, ha egyetlen tápanyag sem limitálja a növények növekedését és nincs NH3 felesleg, akkor a tápanyagok túladagolása nem okoz algásodást!?
Esetleg saját tapasztalatod(mérések)is van az NH3 és az algásodás szignifikáns kapcsolatáról? A magas foszfátszint ezek szerint nem okozhat algásodást!
Keymaker: köszönjük ezt a „vázlatos” cikket, személy szerint előttem jó pár dolgot tisztázott.
Levinen: én benne lennék egy közös por-rendelésbe (nem félreérteni). Bár még én is elolvasom 1-2-szer ezt a cikket, valamint kiszámolom nekem mennyire lenne szükségem. Nem tudom Neked mennyire sürgős? Valamint a beszerzéssel kapcsolatban, mivel keymaker meggyőzően ajánlotta svéd barátunkat tőle is rendelhetünk, de a Chemolab-tól max 500m-re dolgozom, így bármely nap el tudok menni személyesen is.
Nigro: kitartást a bloghoz, és köszönjük (tudom az asszonyt szereted)… 😀
bumbi,
A Dose Amount oszlopba azokat az értékeket kell beírni, amit a megkevert tápoldat-koncentrátumból az akváriumba akarsz önteni. A KNO3 esetében például fogsz 48g (kb. 8.5 teáskanál) port, beleöntöd a fél liter vízbe, jól felkevered, majd ebből fecskendővel vagy csepegtetővel (1 csepp = 0.5 ml) 2 ml-t adagolsz a vízbe.
inadsz,
Csakis olyan tápot ajánlok, amiben tudod pontosan, hogy miből mennyi van. Ez rendkívüli módon leszűkíti a kört, mivel nagyon kevés ilyen van. Nem azt mondom, hogy gyári táppal nem megy, de rendkívül sok kísérletezésre lesz szükséged (és sok algásodásra), hogy kikísérletezd, hogy mennyit adagolj. És még így is fennáll a veszélye, hogy egyáltalán nem tartalmaz olyan elemeket, amikre szükséged lehet. Lásd az én esetem a TPN+ tápszerrel. Azt is mondhatjuk, hogy semmilyen kereskedelmi tápot nem javasolok. Próbálkozni viszont lehet.
Szerintem 13 évesen símán kikevered. Társulj valakivel, hogy csökkentsd a költségeket, hívd fel a Chemolab-ot, próbáld meg kikönyörögni, hogy küldjenek neked 100g-nyi adagot KNO3, KH2PO4 és K2SO4-ből. A porokat keverd bele egyetnként 1 liter 200 Ft-os ioncserélt vízbe (3 liter kell ugye, mindegyiknek külön) és készen vagy.
Még kell Nyomelem Mix! Tárgyalj Horvzol-al vagy Bumbival.
Ezután küldd el az adataidat (akvárium mérete literben, vízcsere százalék, vízcsere gyakoriság, adagolási gyakoriság) és kiszámolom neked Excelben.
Tessék. Ezt 4 éves szinten írtam le, nem lehet gond. 🙂
szentgyo,
Személy szerint csak a Red Cherry és Amano garnélákkal van tapasztalatom, viszont pl. egy Paulo nevű srác mindenféle garnélát tart EI tápozás mellett az akváriumában, és bár szaporítania még nem sikerült az érzékeny fajokat, semmi gondja nincs az EI tápozással. Nemcsak ő, hanem többen jelezték már, hogy nincs gondjuk. Szóval vannak pozitív tapasztalatok is.
Fegya,
Pontosan úgy van, ahogy mondod. A túladagolás soha nem okoz algásodást. Az algásodást a hiány okozza.
Saját tapasztalatom szerint sem okoznak algásodást ezek a szintek. Nálam 40ppm NO3, 6ppm PO4, 50ppmK is van vízcsere előtt, amióta így adagolok, azóta szűnt meg az alga probléma!
A gond ott van, hogy éveken keresztül rengetegen nyomták (akár PhD professzorok is), hogy PO4 = alga, meg sok tápanyag = alga, anélkül, hogy összefüggésében nézték volna a folyamatokat és pl. a CO2-re figyeltek volna párhuzamosan.
Mind tudjuk, hogy a CO2 csak az utóbbi években kezdett megjelenni, mint szükséges növénytápanyag, de a „PO4-utálók” régi tanítása még mindig ott van a fejekben, bár már régen megdőlt az elmélet (gyakorlati kísérletek alapján)…
Ati,
Szívesen. Egyébként egy angol ismerős is rendelt már az ajánlatomra a Haack-tól, nála is rendben volt minden.
Köszönöm Keymaker!
Szia Keymaker, elöször is gratulálok a cikkedhez, nagyon jó alapot jelenthet mindenki számára.
Úgy látom, az EI elkötelezett híve vagy. Én még hozzátoldanám pl. a PPS Pro-t is, ami ugyancsak sok embernek bevált.
Az én személyes tapasztalatom az, hogy lágy vízben nem működik jól az EI, viszont a PPS igen.
Amit még nem próbáltam az az ADA talaj (Amazonia). A neten látott példák alapján azt kell mondjam, ez a tutti biztos mindenkinél bevált módszer.
Köszi igezo.
Valóban, nem szóltam a PPS-Pro vagy PMDD illetve PMDD+PO4 módszerekről, ezek adott esetben mind működhetnek. Jól látod, a high-tech EI híve vagyok, a PPS-Pro-val ellentétben ez a módszer biztosít nagy ütemű növény-növekedést, magas megvilágítás mellett.
Igen, az EI lágy víz esetén GH booster adagolását javasolja, nézd meg a EI leírásban a „Kemény a víz?” részt.
Én is sok helyen olvastam, hogy az ADA talaj tuti jól működik, azt hiszem fogok rendelni.
Szia keymaker, grat a cikkhez!
Én még próbálkozom egy kicsit a régi akimnál bevállt módszerrel, de ha nem hoz különösebb előrelépést, akkor majd belevágok ebbe. Sógoromat meg majd kinevezem személyes „dealeremnek”, aztán hozhatja a porokat Pestről zacsiszám 🙂
Keymaker, te vásároltál már CSM+B és 10%-os vaskelát port a http://www.aquariumfertilizer.com/ -ról? Kiváncsi volnék, hogy milyen kelát kötést használnak a vas mellé?
Jelenleg ezekből adagolok és úgy tünik minden rendben..
Keymaker: Köszi így már megértettem 😀 Vmi erősebb világítás kellene mert 60literhez nem elég a 15W. Én már kinéztem egy jót, de a Jézuska ( apám) miután megmondta az árát azt mondta h a növényeknek nem kell annyira nőni. ( mert azért fény is kell nekik, de ezt ő nem érti meg. :@ Meg a ferplast co2 energy classic szettjét is kinéztem. Így már csak a tápozás kéne de addig nem kezdem el amíg nincs megfelelő fény meg co2 mert semmit nem érek vele.
A Co2 rendszer: ( http://www.freeweb.hu/akvariumszerviz/07/akcio.htm )
A világítás: ( http://epet.hu/?oldal=2&kat=57&termek=3116 )
vagy ez ( http://epet.hu/?oldal=2&termek=2802 )
UI.: melyik kéne a 2 csöves vagy a 4??? csak azt nem tudom még hogy milyen csövek vannak benne
N-dee, köszi.
igezo,
a CSM+B-t nem próbáltam még, de ha nálad működik, akkor nyilván nincs mit gondolkodni. Ami bevált, azon nem kell változtatni. : ) Úgy láttam az akváriumodon, hogy van mit tanulni tőled!
Egyébként a brit fórumokon többen szidták már a CSM + B-t azzal, hogy gyenge a kelát benne. De azok az ő akváriumaik, a tiéd meg a tiéd. : )
Pár hozzászólás át lett helyezve ide:
http://akvarisztika.budapet.hu/2008/11/24/danikaaa-60-literes-akvariuma/
Ne is hagyd a precizitást, az őrületért 🙂
Szia Keymaker!
Tetszik a cikked, mert ebben a témában Én is közel állok a 0-hoz.Ezért veszem a gyári készítményeket.Hiába nem jó , csak egyszerűbb.És hajlamos vagyok egyszerűsíteni a dolgaimat, pláne amihez nem értek.
Kételyeim:”Természetesen minden esetben fontos a heti minimum 50%-os vízcsere, csak ezzel tudjuk a tápanyag-szinteket “resetálni”.
Ez az Én esetembe min.250 liter víz.Azon kívül hogy a több mint fele ozmó,tele van az általunk adagolt anyagokkal.Ekkora pazarlást nem hiszem hogy sokan megengedhetnek maguknak.
A másik: közel sem ilyen tudományosan adagolom a most éppen kapható Happy -Life Evolution készítményt.Nem számoltam semmit.Csak borogatom bele.De úgy érzem nem okoz semmi problémát.A növények jól fejlődnek nincs alga.
Ettől függetlenül nyitott vagyok egy közösen meghatározott recept hozzávalóinak megvásárlására, bekeverésére,kipróbálására.Hiszen lehet hogy sokkal jobban fejlődnének ez által.Csak ehhez a legfontosabb az lenne ha valaki felkarolná ezt a házi keverésű projektet.
Sziasztok!
Cikket elolvasva meggyőzött úgy gondoltam belevágok.
Arra számítottam hogy a hozzávalók beszerzése kicsit nehéz lesz zalában.
Meg is lepett hogy az első gyógyszertárban a kálum-foszfátot kivéve mindent kaptam (K2SO4, KNO3, MgSO4), 300 grammokat vettem.
A kálim-foszfátot a mikroelem keverékkel együtt megrendeltem a aquaessential-ről.
9000 Ft-ot költöttem összesen a postaköltséggel együtt, 200 literbe ez elég lesz egy darabig.
Úgy tervezem a mikrót külön adagolom, ugyhogy az aszkorbinsavra és a kálum-szorbátra nincs is szükség, a többit összekeverem egybe, aztán felváltva adagolom naponta, heti egy nap pihenővel, ahogy az EI írja.
Remek a blog, gratula főleg Nigrónak, és a többieknek akik cikkekkel hozzászólássokal hozzátettek.
Zumi,
Úgy emlékszem már beszéltünk veled a vízcserékről (remélem nem tévedek). 250 liter víz kicserélése rendkívül gyorsan és kényelmesen megoldható egy slagos módszerrel. Nem kell hozzá más, mint:
1 db. hosszú slag,
4 db. szimpla csap,
1 db. merülő pumpa
A „kapcsolási rajzot” és a leírást ITT találod. Nagyon ajánlom, nagyobb akváriumoknál rengeteg időt meg lehet spórolni a mindenki által UTÁLT vízcseréknél.
Természetesen a rendszer azt feltételezi, hogy az ozmóvízzel történő cserét el kell felejteni, ez fölöslegesen megnehezíti a dolgodat. A modern növényes akvarisztikában – náhány extrém esetet kivéve – gyakorlatilag semmi sem indokolja az ozmóvizes cseréket, a növények számára a csapvíznél nincs jobb. Természetesen a feltöltés után (vagy közben) az akváriumba közvetlenül lehet adagolni a klórtalanítót és csak pár perc után tanácsos bekapcsolni a szűrőt, hogy a klór ne gyilkolja le a baktériumok egy részét.
A fenti leírást mindenki saját felelősségre használja! Bár sokan használjuk ezt sikerrel és algásodás vagy egyéb „mellékhatások” nélkül, nem teljesen szabályos ez így, úgyhogy lehet, hogy pont nálad nem fog beválni.
A vízcsere miatti tápanyag-pazarlással nem nagyon kell foglalkozni. Miért? Számoljunk utána egy kicsit: postaköltséggel együtt 14000 Ft.-ért minimum 10 liter mennyiség kikeveréséhez szükséges tápanyagot rendeltem Svédországból.
Az adataidat beírtam az excel számológépembe. Ahhoz, hogy az EI határértékek felső határát tartani tudd az 500 literes akváriumodban, a napi adagolással és heti 1 db. 50%-os vízcserével napi 15 ml-t kell adagolnod a tápszerekből.
Tehát kb. 2 évnyi tápanyagod lesz 14e Ft.-ért! Nem rossz.
Ha mondjuk a spórlás miatt úgy döntenél, hogy nem akarsz vízcseréket, akkor az évi kb. 7000 Ft. helyett csupán mondjuk 3500 Ft.-al (vagy kicsit többel) kevesebb lenne az éves díj, ennyit tudnál spórolni. Nem éri meg.
Az előző kérdésfelvetésem egyébként is elméleti. Az EI-ben a vízcserékre több okból is szükség van. Egyrészt el kell távolítani a potenciális ammónia-forrásokat (szilárd bomlástermékek a vízben) másrészt ahhoz, hogy a mindenkori tápanyag-szinteket az adagolásokkal beállítsd és az EI-ből az „Estimation” rész teljesüljön, muszáj minden héten visszaállítani egy kvázi ismert értékre a koncentrációt. Nem számolunk ugyanis a növényfelvétellel és baktériumok által termelt tápanyagokkal.
Spartacus,
Tökéletes terv!
Szia!
Már az elején elakadtam.A mostani vízem 4-5 Nk.
Hiszen Takasi úr akváriumai is ilyenek ha jól tudom.
Igaz náluk ilyen folyik a csapból.
De nálunk a budapesti vízvezeték 15-17 Nk(600 mikro siemens) vízzel örvendeztet minket.Arról nem is beszélve hogy még miket tartalmaz.
Tehát min.60 % ozmóval érem el az ideális Nk.Ez jó a halaimnak a növényeimnek.Te most arról próbálsz meggyőzni hogy felejtsem el az egészet.Aztán klórtalanítókkal próbáljam megoldani.Azt amit eddig az ozmó megoldott.
Zumi,
A klórtalanító nem oldja meg a keménységi problémákat.
A 40% csapvizedhez is adagolnod kell egyébként. A klórtalanító pont csak arra jó, ami a nevében van: semlegesíteni a halak kopoltyú-irritációját és a baktériumok egy részének pusztulását okozó csapvízbe oldott klórt.
Nincs ilyen, hogy ideális Nk. A halaidnak és növényeidnek a 15-17Nk víz szintén tökéletesen megfelelő, ez nem csupán meggyőződés kérdése, hanem kísérletekkel bizonyított tény.
Amikor kezdetben én is a budapesti víz keménysége miatt aggódtam, a következő választ kaptam az itteni víz paraméterei ismeretében az egyik legnagyobb brit akvaristától: „The water is better for plants than RO could ever dream of being”. Magyarul: a (budapesti) víz jobb a növények számára mint amit az ozmóvíz valaha is álmodhat.
Ha többezer akvaristánál (köztük nálam is) működik, akkor minek szenvedni ozmóval csak azért mert valakinél a világ másik végén ilyen víz van az akváriumban?
Tudom, elég bosszantó (láttam már ilyet angol fórumon), hogy valaki évekig szenved az ozmóval mire kiderül, hogy hiába tette, nélküle is jól működik minden.
…Egyetlen dolgot felejtettem el a kemény vízzel kapcsolatban. Vigyázni kell arra, hogy az adagolt mikro-tápanyagok kelátja megfelelő minőségű legyen, vagy gyakrabban adagolj, mert kemény vízben hamarabb lebomlanak a kötések és a növények nem tudják felvenni a tápanyagokat. A HEDDTA kelátok a Micro+ vagy TPN tápokban tökéletesek erre a célra.
„Az EI-ben a vízcserékre több okból is szükség van… ”
Sajnos csak elvi alapon tudok hozzaszolni, a ilyen iranyu gyakorlati tudas odaat van.. 🙂
Amit Keymaker allit, az nem zarja ki, hogy meg lehet ugy csinalni a szamolast, hogy esetleg kethetente 50%-os, haromhetente, havonta. Azonban ilyenkor a Keymaker altal is emlitett faktorokat is szamitasba kell (mar) venni. Az ajanlott es leirt modszer egy nagyon egyszeru, viszonylag nagy biztonsagi savval dolgozo rendszer.
Mukodokepesnek tartok azonban egy olyan rendszert is, hogy havi-kethavi vizcsere, de fokozatosan csokkenteni kell a tapozas merteket. A tapozo oldatot is valoszinuleg valtoztatni kell, mert valoszinuleg a kulonbozo makro tapanyagok mas-mas utemben dusulnak fel. Idonkent kell azert nagy, 50% vizcsere is a mikortapanyagok miatt.
Extrem esetben a napi-ketnapi tapozast olyan alacsonyra csokkented, ami a novenyek tapanyagfelvetelet kozepes mertekben kielegiti. De az, hogy ez pontosan mennyi K-NO3-Po4 jelent, az akvariumonkent fog valtozni! (Milyen fajta es mennyi noveny, megvilagitas, Co2, taptalaj allapota, halak mennyisege, szuro allapota, homerseklet…..) Lehet hogy a novenyeidet nem kell majd kethetente ritkitani, de szepek lesznek.
Es hogy meg szebb legyen: ahogy valtozik az akvarium, nonek a novenyek, kicsereled a szurot, vagy a fenycsoveket, valtozhatnak az igenyek is, valtozhat a tapanyag igenyuk is….
Persze ekkor feladod a bejaratott modszer biztonsagat is (algasodas, tapanyag tuladagolas, ill. hiany), tobb idobe van, es extra koltseg is jelentkezhet (tesztek).
Az EI modszer az olvasatomban azt jelenti: nem vagy csak nagyjabol tudom mennyi tapanyagra van szuksege a novenyeimnek, de nem is nagyon erdekel. Jo sokat beleontok, hogy biztos ne legyen hiany, aztan a het vegen meg kiontom a felesleget.
Viszont, es ez a legfontosabb erv: egyszeru es univerzalis
Magamat ismerve, ha sikerul megteremteni a felteteleket egy 500 literes akvariumnak, tuti ki fogom kobolni, hogy kell csinalni, hogy ne kelljen hetente 2,5 hekto vizet elpacsalnom. Szeretem a kihivasokat…
Minden elismeresem Keymakernek azon torekvesehez, hogy egyzerubbe tegye szamunkra a tapozast.
horvzol írta: „ki fogom kobolni, hogy kell csinalni, hogy ne kelljen hetente 2,5 hekto vizet elpacsalnom.”
Képzelj el egy amerikai fickót, akinek hozzánk képest gyakorlatilag korlátlan pénzösszegek állnak a rendelkezésére (csak a CO2 tesztje 2500 USD-be kerül, PH és KH független módszerrel mér), gyakorlatilag korlátlan számú akváriuma és ideje van és sok-sok éve folyamatosan, szándékosan elront dolgokat, hogy kísérletezzen.
Ez a fickó nyilván egymás mellé tett két db. 500 literes akváriumot az EI módszer kialakításakor, azzal, hogy az egyikben heti 50% vizet cserélt, a másikban pedig sokkal-sokkal ritkábban. Csak azért, hogy a végén azt javasolja, hogy cseréld a vizet. Én elfogadom neki, hogy ha működne a heti vízcserék nélkül is az elmélete, akkor az egyszerűbbet javasolná. Nyilván nem működik úgy!
Nyilván ki lehet és néha ki is kell próbálni dolgokat, de én a lusta fajta vagyok. : ) Inkább a járt úton haladok és az energiáimat a növényekre és a látképre pazarolom.
Az EI lényege az, hogy az akvarista a növények tápanyag-igénye fölötti mértékben tápoz. Ha ritkán cserélsz vizet, a halmozódás elve miatt hatványozottan csökkenteni kell a tápanyag-adagolási szinteket így könnyen előfordulhat, hogy bajba kerülsz, mert kevés lesz a tápanyag egy adott pillanatban. Nem tudhatod ugyanis, hogy a növényeid mennyit fogyasztanak. Az EI lényege pont az, hogy nem is kell tudnod. Egyszerűen adagold túl, és állítsd vissza a cserékkel az alapállapotba a mennyiségeket.
Egyetertek veled, bar vsz mukodik, de nem lesz egyszerubb.
igezo,
Azért a módszerek összeállítói között is megy az adok-kapok… 🙂 :
TOM BARR:
„EI is PMDD + PO4 done without test kits and dosed 3x a week instead of daily in dry powder form. Liquids have a long history of dosing use. Way before Ed ever posted a thing.
PMDD + PO4 is PPS, something I have been quite nasty towards Edward about for some time. He’s never given any credit to PMDD, check out the dosing and the routine and concentrations off the Krib.”
Forrás: The Barr Report
Aki rendelni készül a svéd honlapról kérem dobjon meg egy mailel, beszállnék: trosztel[kukac]gmail[pont]com
Nagyon hasznos dolog ez az exceles tábla, thx keymaker!
keymaker,
a napokban készülünk belevágni páran egy por-rendelés projektbe, amit én vezetek 🙂 .
Felvetődött pár kérdés:
Tehát ha nálunk (Pest ill. környékén) nem kell annyi KNO3-ot adagolni, mert ugye több van a csapvízben, így a kálium pótlásra szükségem van K2SO4-ra? Tehát mit javasolsz, rendelnem kell azt is, de elég kevesebbet, vagy elhanyagolható?
A stabilizáló anyagra csak akkor lenne szükség, ha a tápanyagokat összekotyvasztanám?
A tápanyagok eredeti por állagukban is adagolhatók az akváriumba? Nem szeretnék óriási hülyeséget mondani, de leírom kérdésem: szóval a port ha nem oldjuk fel külön forralt vízben (már lehült), akkor por formájában is adagolhatjuk a vízfelszínre szórva (halak miatt kérdem), vagy pedig közvetlenül adagolás előtt egy flakonba merünk kis akváriumvizet, abban feloldjuk és aztán visszaöntjük. Te hogyan adagolod? Mit javasolsz(kitaposott út 🙂 )?
Kicsit utána érdeklődtem, konkrétan csak a Chemolabnál, de a többi cégnél már valahogy nincs is kedvem… tehát a Chemolabnál a 3 makro tápanyag közül most csak K2SO4 van (kálium-szulfát), az is 1000g-os kiszerelésben, nem lehet kevesebbet venni -bruttó 5500HUF-ért. Így arra a következtetésre jutottam, hogy marad a biztos svéd barátunk, bár nem rendelek ipari mennyiséget, még így is olcsóbb lesz posta- illetve egyéb költségekkel. A másik dolog, ami még mellette szól, hogy ugye a fenti cégeknél és rajtuk kívül szerintem másnál sem lehet venni Micro+ (Micro tápanyag mixet), így azt mindenképp Peter-től rendeltem volna.
Zbacsi, ment egy mail!
akinek van kedve olvassa el ezt is szerintem jo kis leiras. http://www.theplantedtank.co.uk/EI.htm
EI alapon egy egyszerusitett adagolas. nem olyan tudomanyos mint keymaker kalkulatora, de benne van az is hogy kulonbozo meretu tankokhoz mennyi tapot ajanlanak ha erosen novenyes akkor hasznalj tobbet ha kevesbe akkor kevesebbet stb. ott van mennyi port kell bekerverni fel literhez.
a cikk iroja valtottan adagol:
vasarnap 50% vizcsere. KNO3, KH2PO4
hetfo trace mix
kedd KNO3, KH2PO4
szerda trace mix
csutortok Add KNO3, KH2PO4
Friday trace mix
szombat pihinap
hatha igy egyszerubb megerteni
viktorlantos,
Igen, James oldalát én is nagyon ajánlom, egyike a legjobb angol nyelvű közérthető és sokoldalú forrásoknak a neten! James sokmindenben segített nekem is anno, volt egy hosszabb levélváltásunk is…
Ati,
Jól látod, ha KNO3-ból kevesebbet adagolsz, akkor ahhoz, hogy meglegyen a megfelelő K szint K2SO4-et is kell adagolni a KH2PO4 mellé, mert az utóbbiból önmagában (a PO4 nagymértékű túladagolása nélkül) nem tudsz elég Káliumot bevinni. Használd a számológépet a megfelelő arányok megtalálásához, és utána ilyen arányban rendelj a Peter-től.
Ha pl. egy ilyen oldatot keversz ki, hogy 48g KNO3, 20g KH2PO4, 50g K2SO4, 500ml víz, akkor 15 literhez (15000ml) a fenti súlyok 15000/500=30 tehát harmincszorosa kell, így kerekítve ki tudod számolni, hogy mennyit rendelj. Segítségképpen itt van az én (szállítással együtt 14e Ft. végösszegű) rendelésem a 260 literes akváriumomhoz:
– 1000g KNO3 4×16= 64:-
– 250g KH2PO4 1×36= 36:-
– 500g MgSO4.7H2O 2×16= 32:-
– 1000g K2SO4 4×16= 64:-
– 500ml Micro+ 1×80= 80:-
Stabilizáló anyagokra valóban csak akkor van szükség, ha össze akarod keverni a tápanyagokat egy oldatba.
A legtöbb akvarista por formájában adagolja a tápanyagokat a vízbe, teáskanállal. Semmilyen negatív hatással nincs a halakra. Én feloldottam vízbe őket, mert a nano akváriumomba olyan kis adagokat kell szórni, hogy pontosabban tudok így adagolni. 100 liter fölött már megy a poros játék kényelmesen.
Valóban, ha mikro tápanyagokat is rendelsz, akkor érdemes Peter-rel elküldetni az egészet, a Micro+ máshol nem kapható. Csak por formájában az EDTA kelátokkal az AE-től vagy valamilyen kereskedelmi (= drágább) táp formájában (pl. valami Easy Life termék vagy TPN).
Ati,
Ha komolyan rendelsz a sved Peter-tol, szeretnek en is veled/veletek egyutt rendelni egy (1) adag HEEDTA nyomelem Mixet.
Email cimem: [email protected]
Ati, Esetleg K2HPO4-el lehet meg probalkozni, nalam mukodik.
Na közben itt elkezdtem írni, de félbeszakítottak, közben meg jött jó pár válasz felőletek.
Először ugyan csak magamnak készítettem egy ár összehasonlítást, de közzéteszem, infóként szolgálhat Nektek is.
Minket csak a 3 makro tápanyag és a mikro+ mix érdekel, így csak azokat számoltam.
Chemolab Kft.
KNO3 (250g) – 890 HUF
KH2PO4 (250g) – 980 HUF
K2SO4 (250g) – 1.375 HUF
– az első két makro elemet arányosan keymaker adatai alapján osztottam, jelen pillanatban nem hogy kisebb kiszerelésben {Chemolabnál}, egyáltalán nincs. A kálium-szulfátot is arányosítottam, nincs 250g.
AquaEssentials UK
KNO3 (250g) – 1.462 HUF
KH2PO4 (250g) – 1.595 HUF
K2SO4 (250g) – 1.462 HUF
Micro+ (EDTA) (250g) – 3.199 HUF
Peter Haack – Haack’s PMDD
KNO3 (250g) – 391 HUF
KH2PO4 (250g) – 881 HUF
K2SO4 (250g) – 391 HUF
Micro+ (HEDDTA) (200ml~233g) – 734 HUF
Keymaker, köszönöm a segítséged.
Eäphrendil, mail ment.
Szia, Ati !
Én is beszeretnék szállni a Petertől való rendelésbe (Micro+ (HEDDTA)+ K2SO4 ). Ha van rá lehetőség írj már vissza, és akkor pontosítanánk !
[email protected]
Előre is köszönöm !
Sziasztok,
Par gondolat a nyomelemes mixekrol
Alapvetoen a Fe kelattal van gond. Azert nem idealis az akvariumba a Fe(EDTA), mert csak pH 5-6 kozott stabil.
A Fe(DTPA) pH 5-6,8, a Fe(HEEDTA) pH 5-7, a Fe(EDDHA) pH 5-9 kozott. Szoval az utolso lenne a legidealisabb.
Peter Haack oldatai(Micro+) HEEDTA es EDTA kelatokat tartalmaz, mig a por (NutriSi) DPTA es EDTA kelatokat.
Ha valaki mar hallott Fe(EDDHA) alkalmazasarol akvariumban, kerem jelezze.
Magyarorszagon Kelcare (SP?) neven van/volt forgalomban.
Ati,
Nagyon szívesen.
Eäphrendil,
Köszönjük a kiegészítést, ez hasznos info!
EDDHA alkalmazásáról az akvarisztikában még nem hallottam, pedig elég jól ismerem a nemzetközi piacot ergo kicsi az esélye, hogy széles körben alkalmazzák. A legtöbben ma is EDTA vagy DTPA kelátokba „fogott” nyomelemeket adagolnak.
Haack (két helyről is ellenőriztük) HEDDTA kelátokat alkalmaz a Micro+ oldatban. A tapasztalatom szerint a magyarországi 7.2 – 7.5 PH csapvízzel töltött akváriumokban a heti több (minimum 3) adagolási rend mellett ezek semmilyen vas-kicsapódást vagy szűrő-toxikálást nem okoznak.
Olyan esetekben, amikor ennél magasabb PH-jú akváriumvíz szükséges (pl. bizonyos ezt igénylő halfajták tartásánál) javasolt a napi adagolás. A kelátok ugyanis nemcsak a magas PH hanem a fény hatására is hajlamosak „elengedni” magukból a vasat, így a fények felkapcsolása előtti napi adagolás lehetővé teszi, hogy a növények felvegyék a szükséges mikro tápanyagokat még a lebomlásuk előtt. Természetesen árgus szemekkel kell figyelni az esetleges kicsapódás jeleit (barnás lerakodás a szűrőben, aljzaton).
A fentiek csak extrém esetben jelentenek gondot. A valóságban az esetek 99%-ában a HEDDTA kelátokat tartalmazó mikro tápanyagok sikerrel alkalmazhatók!
Megnéztem a Kelcare tápanyagot, én itt úgy látom, hogy EDTA kelátokat tartalmaz!
Sziasztok!
Ha jól értem akkor ez azt jelenti hogy pl. az aquaessentials-ról rendelt Trace Element Mix-ből ami EDTA kelátokat tartalmaz, nem keverhetek be desztvízzel előre mondjuk 1 havi adagot a könnyebb és pontosabb adagolás miatt?
Gondolatok a nyomelem kelatokrol 2.
Peter Hack irta: Micro+ oldatok cc 85-15 aranyban tartalmaznak HEEDTA es EDTA kelatokat.
A NutriSi por 50-50 aranyban tartalmaz DPTA es EDTA kelatokat.
Az elore osszeallitot oldatot egy ev alatt javasolja felhasznalni, ill sotet helyen, sotet flakonban tarolni.
Azoknak pedig, akik igazan szeretik a mely vizet:
-Ha csokkented a vized KH szintjet, de szinten tartod a Co2 szintet, csokken az akvarium pH-ja, kevesbe bomolanak a kelatsok.
– Ejszakai adagolas: egyreszrol szamit a feny is, de vsz fontos factor az ejszakai pH ingadozas is, ami a Co2 adagolasi szokasodtol fugg. Ha folyamatosan adod ejszaka is a Co2-> ejszaka csokken a pH-> kevesbe bomlik a kelatso. Ha ejszkara kikapcsolod (magnesszelep)-> pH noni fog-> jobban bomlik.
Az igaz bio aquaristaknak: Ezek a szintetikus kelatok mind nehezen lebomlo kornyezetszennyezok. Miutan leadtak a fem ionjukat, az amugy nem nagyon reakciokepes nehezfem ionokkal kelatokat kepeznek. Ezek a kelatok pedig mar igen reakciokepesek. Alternativakent leteznek bio-kelatok, melyek altalaban aminosavak. Sajnos akvarisztikaban meg nem talalkoztam vele, de bio-szoleszetekben, ill taplalakkiegeszitokent ismertek.
Keymark: tobbfajta KelCare van forgalomban, en a KelCare SP-re gondolok.
Spartacus: Celszeru a nyomelemes torzsoldat pH-jat jol beallitani (Ezert is javasoljak a aszkorbin savat, citrom savat vagy hig sosavat)
Eäphrendil,
Újfent köszi az információkat, örülök, hogy van egy olyan társunk is itt, aki profi, hozzáértő hozzászólásokkal tudja segíteni a kémiai háttér megértését. Nekem is nagy szükségem van erre, eddig mindig a vegyész professzor édesapám segítségét kellett kérnem, amikor elakadtam az értelmezésben. 🙂
Szóval, köszi még egyszer, és kérlek ha badarságot írunk, javíts ki mindig.
Spartacus,
A Haack féle nyomelem-koncentrátum oldat is barna üvegben jött, ahogy Eäphrendil is írta az ioncserélt víz oldata viszonylag hosszú ideig felhasználható. A gond akkor szokott jelentkezni, miután az akváriumvízbe adagoltad. Nyugodtan keverhetsz tehát 1 havi adagot, James a DIYTPN+ oldatba ugyanezt a port használta és az oldat több mint 6 hónapig állt egyszer, gond nélkül tudta használni utána. Mondjuk az stabilizátorokkal együtt működött…
Ha külön kevered meg (a makro tápanyagokat egy másik oldatba kevered össze), akkor az ioncserélt vízben nem nagyon van ami kiüsse a vasat a kelátból. Úgyhogy ilyen szempontból biztonságos.
Megtalaltam: Kelcare vagy LibFer SP nyomelemes mutragya, lugos meszes talajhoz. A legkisebb kiszereles 1 kg.
Probalok beszerezni belole es kiprobalni.
Persze nem lesz hirtelen lathato eredmenye, csak az oldat lesz stabilabb, es igy biztos eleg hetente adni.
Frissítettem a post-ot, a számológép haszálatával kapcsolatos útmutatással. Az illusztrációk abból a számításból valók, amelyeket Ati kérésére az ő akváriumára készítettem.
Töltsétek le a számológépet is újra, mert még több funkciót beleépítettem, pl. mikro tápanyag számoló dobozt és „miből mennyit vásároljak” dobozt. Az új verzió a heti vízcseréket használó adatokat tartalmazza, ezt többen tudjátok majd használni, anélkül, hogy át kellene írni.
keymaker koszi a kiegeszitest. hasznos infok kerultek be. sokkal erthetobb lett a dolog.
Lehet, hogy hulye kerdes, de a „szarazfoldi”, boltban kaphato folyekony novenytapok miert nem jok? NPK + micorelem ugyanugy (mondjuk most pont nem emlekszem, hogy pontosan hogy) van benne.
A kezembe kerult egy a minap, rajt volt a mikroelem %-os osszetetel is.
Mit hagytam ki?
Ha ismered egy „szárazföldi” folyékony növénytáp összetételét, és meggyőződtél róla, hogy:
– a benne található összetevők megfelelő (élelmiszeripari) tisztaságúak
– nincsenek benne nyomelemek
– a százalékos arányok megfelelőek benne ahhoz, hogy az EI tartományban tudd tartani az egyes összetevőket anélkül, hogy valamelyiket a toxikus mértékig túl kell adagolnod
…akkor a higítás után elvileg minden további gond nélkül alkalmazhatni lehet őket az akvarisztikában is.
A gondok a nyomelemes kelátokkal jönnek. A szárazföldi növénytápok általában nem tartalmaznak megfelelő erősségű kelátokat, így az akváriumvízbe adagolva őket általában a fény és a magas PH hatására elbomlanak ami ugye két okból is rossz, egyrészt a növényeid nem tudják majd felvenni a nyomelemeket, másrészt a kiváló vas reakcióba léphet a foszfátokkal pl., és randa dolgokat csinál az aljzatodon illetve a szűrődben.
Ha gondolod írd ide be, hogy mit tartalmaz, én is kíváncsi vagyok, hátha….
Nem akarok beleszólni vagyis igen 😀 Sztem elég soká fog megjönni a por ha külföldről rendeltek, mert Ferihegyen sztrájk van tehát csomagot se szállítanak. ÉS nem postáskocsival fogják hozni Svédországból a cuccot 😀 csak ennyit akartam 😀 De azért sok szerencsét!!! 😀
A Magyar Posta a ferihegyi sztrájk miatt a külföldre szóló küldeményeket Bécsből továbbítja, de a Magyarországra címzett küldemények kézbesítése a sztrájk idejétől függően akadozhat és késhet – mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője.
szerintem megjonnek a csomagok ne aggodjatok. en mult het penteken rendeltem az Aquadiskont.at-tol es tegnap megjott. osztrak postai kuldemenykent. mondjuk varok egy csomagot az Aquaessentials-tol, de szerintem megjon minden.
Hali!
A hagyományos gyakorlatban is széles körben elterjedtek a kelátképző amino-polikarbonsavak a mikroelem tartalmú műtrágyáknál, leggyakrabban EDTA tartalmúak, de DTPA és HEEDTA is előfordul. A levéltrágyaként használható szereknél gyakran alkalmaznak gyengébb komplexeket (pl.Fitohorm: itt a komplexképző trimetil-diamin-2,2′-hidroxi-5,5′-kálium -parafenol-szulfonát), elvileg a nagy stabilitású komplexek a levélen keresztül nehezebben szívódnak fel. Ezek szerint a Fitohorm stabilitása kisebb az EDTA kelátoknál.
A hagyományos NPK+mikroelem műtrágyák általában nagyon jó minőségűek, a %-os összetétel is megbízható, de a legtöbb esetben az arányokkal van baj. A jobb minőségűek egyébként nagy tisztaságúak, maradék nélkül oldódnak.
Na, elmentem megnezni, hogy mi a pontos (cimke szerinti) %-os osszeteteluk ezekenek a mutragyaknak. Persze papirt nem vittem magammal, telefonnal meg sikerult olyan kepeket csinalnom, amiken nem latszik semmi…
Ami remlik: a mikroelem osszetelnel mindegyikhez 0,01-0,02% volt irva, a kelatok pedig EDTA/DTPA-kent voltak feltuntetve.
Miert baj az, hogy ha tartalmaz esetleg nyomelemeket?
Tomks, azért, mert pl. a DTPA/EDTA kelátok stabilitásával gond lehet. Továbbá, ha minden egy folyadékban van, akkor tudni kellene, hogy pl. milyen anyagot használnak stabilizáló szernek, nehogy valami nemkívánatosat adagolj… 🙂 Ez nem azt jelenti, hogy nem működhet a dolog…
Továbbra is jó volna tudni a pontos összetételt (minden elem, százalékos arányokkal együtt) ahhoz, hogy pontos választ adjunk.
Szeva Keymaker!
Tudnál nekem segíteni a KNO3 és KH2PO4 adagolás beállításban? (másom még nincs, illetve mint írtam a pro fito-t (4ml/nap) és a carbo-t (2ml/nap) adagolom.
Azt gondoltam boldogulok a táblázattal, de nem nagyon megy…
Ha megoldható, minden nap adagolnék mindenből, így biztosabb, hogy nem számolom el a napokat. Ennek megfelelően kellenének nekem a vizes oldatok. (500ml vízzel)
(Az aki 100L, minden kedden cserélek 50%-ot)
A vezetékes vizünk adatai:
pH 7,51
Összes keménység CaO mg/l 107
m – lúgosság mmol/l 5,8
Vezetőképesség µS/cm 438
Nátrium mg/l 42,54
Kálium mg/l 1,2
Ammónium mg/l 0,8
Kalcium mg/l 44
Magnézium mg/l 20
Vas mg/l 0,08
Mangán mg/l 0,03
Arzén mg/l 0,01
Klorid mg/l 2,7
Nitrit mg/l <0,01
Nitrát mg/l <0,7
Hidrogénkarbonát- mg/l 356
Szulfát- mg/l 2,4
Jelenlegi oldataim:
KNO3 40gr/500ml
KH2SO4 15gr/500ml
A segítséget előre is köszönöm!
Üdv:
Wargusz
Wargusz,
Összedobtam neked az Excel-t, innen letöltheted. A szinteket úgy állítottam be, hogy nagyjából folyamatosan az EI tartomány felső határa közelében legyél. Ha azonban akarod, nyugodtan adagolhatsz mindenből többet.
Figyelembe vettem a már megkevert oldatok (KNO3 és KH2SO4) összetételét, ezek mellett az új oldatokból is adagolnod kell majd. Ha kérdésed van, írd meg.
Keymaker!
Tudnál segíteni nekem is eldönteni, hogy kb mire lenne szükségem a 65 literes aksihoz? De jó lenne hetente kevesebb vizet cserélni…mondjuk olyan 30%-ot.
a vizünk adatai:
pH 7,51
Összes keménység CaO mg/l 107 m –
lúgosság mmol/l 5,8
Vezetőképesség µS/cm 438
Nátrium mg/l 42,54
Kálium mg/l 1,2
Ammónium mg/l 0,80
Kalcium mg/l 44
Magnézium mg/l 20
Vas mg/l 0,080
Mangán mg/l 0,03
Arzén mg/l 0,01
Klorid mg/l 2,7
Nitrit mg/l <0,01
Nitrát mg/l<0,7
Hidrogénkarbonát-mg/l356
Szulfát-mg/l2,4
Permanganát index KOIps mg/l0,808
Csináltam egy kis php-s oldalt, ami a megadott adatok alapján kiszámolja pontosan miből mennyit kell keverni a tápba, hogy mindig egy megadott minimális érték felett legyél:
http://zrasf.uw.hu/calc.php
Aztán ezeket az adatokat be lehet írni Keymaker exceles táblájába, aztán ott tovább finomítani, ha nem akarunk minden nap tápozni stb.
Csak pár adaton teszteltem, úgyhogy bőven lehet benne hiba.
Üdv Svédországból! Egy hétig itt leszek, úgyhog ritkábban fogok majd írni, de gyűjtök újabb akvarista infokat Nektek. 🙂
Dekalabda00 excel.
Köszi keymaker!
Valószínűleg rendelni fogok!Neevtségesen kevés kell egyébként..ilyen kis adagokat is lehet Petertől rendelni?
De ilyen mennyiségben csak vizben való feloldással lehet adagolni?
mert jó lenne ha csak ugy bele lehetne szórni..:D
Sziasztok!
Lassan, de gyűlnek a kemikáliák.. KNO3, Mg2SO4, KH2PO4.
Egy gazdaboltban 2400 ft körüli áron találtam 5kg-os
K2SO4-et.. szerintetek jó lehet ez? A KNO3 is innen jött és nem volt vele gond, habár miután adagolni kezdtem ( persze nem biztos, hogy ez miatt! ) algásodni kezdett az aki. A rákoknak semmi bajuk, vedlenek ahogyan eddig is a halk pedig vígan úszkálnak. A Hemianthus végei ugyan érthetetlen módon lerothadtak(nak), 🙁 (a szár egy-egy ponton teljes keresztmetszetében, illetve néhány felső levél..) de ezt nem a gazdaboltos KNO3 hibájának tulajdonítom.
Üdv,
Wargusz
Wargusz,
A megfelelő mennyíségű tápanyag-adagolás első jele egy korábban „szenvedő” akváriumban az algák felszaporodása.
Teljesen természetes az, hogy fel fogják használni a növekedésükhöz a vízben levő tápanyagokat. Ez az ami első körben elrettenti az EI alkalmazásától az akvaristát.
Az érintett algás leveleket (vagy növényeket) el kell távolítani, hogy a spóra utánpótlást meggátoljuk, amennyire lehet.
A tápanyagokkal az a probléma, hogy nem „arányosíthatók”. Ez azt jelenti, hogy külön kell kezelni őket. Hiába adagolunk valamiből eleget, ha egy másik tápanyagban hiány van. A növény tud egyes anyagokat más anyagokból történő fokozott felvétellel pótolni, de nem mindegyiket, és nem korlátlanul. A cél tehát az, hogy mindegyik anyagból eleget kapjon.
A HM-el nekem is voltak kezdetben olyan tapasztalataim, hogy a szár teljes felső része „elfonnyadt”, ezek a problémák azonnal megszűntek, amint megfelelő mennyiségű makro és mikro tápot kezdtem el adagolni. Nem írtad (vagy nem emékszem), hogy milyen mikro-t használsz, ez a probléma mikro tápanyag-hiány vagy CO2 hiány miatt is jelentkezhet.
Ne feledd, hogy a megnövekedett tápanyagszintek mellett megnövekedett a növényeid CO2 igénye is!!!
dekalabda,
bármilyen kis mennyiséget lehet por formában adagolni, kérdés, hogy tudsz-e viszonylag pontos kisméretű kanalat szerezni vagy sem. Peter-től 250g és 25ml. a minimum mindenből.
Szia Keymaker!
Köszönöm a gyors választ! Nekem az a fura, hogy mielőtt megemeltem az egyes makro elemek szintjét a HM szépen nőtt. Nem voltak erős egészségtől kicsattanó levelei, de nem fonnyadozott. A CO2-m mennyiségében lehet némi gond, bár minden növényem bubizgat (érdekes, hogy egy részleges vízcserekor fokozottabban – valami mikroelem kerülhet ilyenkor az akiba, ami egyébként kifogy?? ) – ez költői kérdés, mert mikro elemeket külön nem adagolok(MÉG), csak a profito-t kapják. Biztosan lesz javulás, ha ezen változtatok.
Volt egy fontos kérdésem még az előző hozzászólásomban:
A gazdaboltos K2SO4 jó lehet az akiba?
Üdv és mégegyszer köszi!
Wargusz
SZia Keymaker, nekem egy kérdésem lenne, vagy inkább kérésem, megtennéd, hogy elküldöd az xls filet emailben, mert nem tudom letölteni valami miatt ([email protected]), és a másik kérdés, hogy „Nyomelem keverék – EDTA, HEDDTA vagy egyéb kelátokkal (Trace Element Mix, Micro Nutrients) „- ezt hol tudom beszerezni? A többi van a kémia szertárban 😀 egyetem. Előre is köszi.Amúgy nagyon jó az oldal ,eddig is voltak akváriumaim, de hatására vettem egy új kváriumot, meg hozzá megfelelő mennyiségű fénycsövet, stb. Most tervezem a beindítását, csak mindent, be akarok előbb szerezni.
Wargusz,
Az a szep az akvarisztikaban, hogy minden mindennel osszefugg… Ha megemeled a tapanyag-adagolas szintjet (vagy a pl. ujabb fenycsoveket uzemelsz be) akkor a CO2 szintet is emelni kell. Az nem fura, hogy mielott rendesen tapozni kezdtel volna, azelott a keves CO2 is eleg volt a novenyeidnek. Az a termeszetes. Ezert feltetelezi az EI azt, hogy 30 PPM CO2 van a foto idoszak alatt folyamatosan a vizben.
Fogalmam sincs, hogy jo-e a gazdaboltos por vagy sem… Probald ki, ha van kedved kiserletezni vele.
ipopovics,
Mail ment. (Mazlista vagy a szertarral…. 🙂 ) Olvasd el az irast, es megtalalod a valaszt.
Wargusz:
5 kg KSo4 ezer meg egy evig eleg, nincs kissebb kiszerelesben ?(amugy a KSo4 nem eszencialis resze a tapoldatoknak) Minosegileg amigy valoszinuleg jo.
Nagyon köszi, már alig várom, hogy kipróbálhassam a módszert, nagyon sokat várok tőle, eddig gyári tápokat használtam, és iűígy is jó állapotban vannak a meglévő növényeim.Majd most új aksi, új módszer, új növények…
Sziasztok!! Segítség kéne nem tudom hogy mennyi a budapesti vízben a MAGNÉZIUM,a FOSZFÁT, és a KÁLIUM, a vízművek oldalán én nem találtam meg és fontos lenne hogy tudjam miből mennyi kéne. Előre is köszönöm
Szia Inadsz
Az hogy budapesti víz, az még túl tág fogalom. A város különböző részein is más és más, miután különböző kutakból nyerik. A legegyszerűbb, ha viszel egy vízmintát és bevizsgáltatod. Most nem tudom hirtelen megmondani hogy hol, de estére meg tudom szerezni az információt.
A vízműveknél nagyon drága annyit nem ér, de máshol talán. Engem pontosan A XVIII. kerületi víz érdekelne ( 18. ker.)
Sztem telefonon, vagy mailben is megmondják.
inadsz,
ennyit találtam Neked, másnak is hasznos lehet. Ennél több infót nem nagyon találok neten, max határértékekről lehet olvasni.
http://www.vizmuvek.hu/pdf/EU-hatarertekek_vizminoseg.pdf
Nigro mester jól beszél, telefonos ügyfélszolgálaton is megmondják.
Nigro! Már írtam nekik e-mailt kedden várom a válaszukat.
Ati! Amit belinkeltél innen néztem ki a többi infót.
Érdekelne, hogy hol lehet vizet bevizsgáltatni olcsón. Levinen még várom hogy te mit mondasz
Sziasztok!Több dolog van, ami nem tiszta nekem:
1- kitöltöttem a számológépet(kérdés, h jól e) , ha én külön akarom bekeverni a „porokat” akkor egy liter vízhez annyit adjak pl. KNO3-ból , mint a számológép javasolja, ha együtt keverem?Vagy ne 1, hanem 5 l vízre számoljak?
2- az oldatból mennyit adagoljak a vízhez?
3- tudna valaki esetleg eladni nekem nyomelem keveréket(mondjuk egy adg oldathoz)? Előbb kipróbálnám ezt tápozást, aztán rendelnék többet.
Köszi, és bocs az értetlenkedés miatt, de most próbálkozom először ezzel a módszerrel.
Keymaker csinálnál nekem egy Excel táblázatot légyszíves
A csapvíz adatai:
klorid 30mg/l
vas 34mg/l
mangán 4mg/l
nitrát 13,7mg/l
nitrit 0
ammónium 0,01mg/l
össz. keménység 179mg/l CaO
KOLps 0,58mg/l
Magnéziumot,káliumot, foszdátot nem találtam a vízmű oldalán így nem tudom.
Az akvárium 60l és hetente 50%-os cserélek
ipopovics,
1. Két lehetőséged van. Vagy 1 liter vizet írsz a „mix it” doboz utolsó sorába és ebbe az 1 liter vízbe kevered bele az összes port (a nyomelem mixet csak akkor, ha stabilizátorokat is használsz), vagy pedig egyenként kevered meg az 1 literes oldatokat, és az utolsó sorba az oldatok összegét írod (mivel össze fogod önteni őket a végén).
2. Az oldatból annyit adagolj, hogy az adagolás eredményeképp jobb oldali oszlopokban az értékek folyamatosan az EI range tetején vagy picit fölötte legyenek. Ha leírod az adataidat, mint Inadsz, szívesen kiszámolom neked is.
3. Van pár srác, aki már rendelt, keresd meg őket. Vagy találj egy magyar boltot (nem lesz egyszerű), ahol egy kisebb adag Tropica Plant Nutrition tápszert (a plusz jel nélküli verziót) meg tudod vásárolni, ez egy nyomelem mix, aminek ismert az összetétele és beírhatod az excel-be.
Egyébként én a helyedben bátrabb lennék… 🙂 Hidd el, ez a legjobb, amit a növényeidnek adhatsz. Ellentétben a black box kereskedelmi tápszerekkel, ahol tényleg fogalmad sincs, mit öntesz a vízbe. Azzal inkább bátor lennél? 🙂
inadsz,
Itt van a táblázatod.
A Ca értékét a molekuláris sulyokból számoltam ki. Jó volna ismerni a GH értékét is, mert gyanítom, hogy kemény a vized, és akkor nem kellene a Magnézium Szulfátból ilyen mennyiséget adagolni.
Biztos vagy benne, hogy ilyen nagy mennyiségű vas van a csapvízben? Szerintem mikrogram-ban adták meg és elnézted, mindenesetre én mikrogram-ban számoltam.
Javasolom, hogy a legelső alkalommal mindenki duplán adagolja a tápszereket, vízcseréknél pedig a szokásos adag 1.5x-ösét.
Köszi Keymaker!! Igen mikrogram-ban adták meg csak nagyon hasonlít a mg-ra.
Haack-nál csak min. 250grammot lehet rendelni, ha igen akkor így fog kinézni a rendelés?
KNO3 250g
KH2PO4 250g??????
Mg Szulfát 1200g?
K2SO4 250g
Trace Elements Mix 200ml
HA jól számoltam ennyi az árat még nem számoltam ki. Az aki vízének GH-ja kéne vagy a csapvízbe lévőét??
Nem tudom megnyitni az EI-módszeres cikknek a hozzászólásait!!Segitsetek!
Dekalabda00, ez nálam is így van. Az IE a hibás… 🙁 Nyisd meg Firefox-al.
Azt megköszönném, szóval:
no3 50
keménység 170 mg/liter cao
a többiről nincs adat(ennyi volt a debreceni vízművek oldalán), mailre még nem válaszoltak.
54 literes az aksi, a vízcsere, az heti 30% lenne.
előre is köszi, ja és akkor külön keverném be.
Már mindent beszereztem közben(ma be is rendeztem az aksit), de az adagolás az még mindíg nem tiszta, ha megtennés,hogy leírod, első héten melyik nap mennyit melyikből, nagyon köszi
ja légyszi tropica plant nutritionnal számolj, azt szereztem, köszi
Milyen viccesen hangzik Key szájából, hogy az „EI hibás”, csak vicceltem. :o)
Inadsz,
Igen, ha 2 évre elegendő mennyiséget akarsz rendelni, akkor a leírt mennyiségeket kell… Esetleg társulhatsz valakivel, aki a fölösleget átvállalja tőled.
Na, kicsit utánanéztem ennek a keménység dolognak, és a következőre jutottunk a faterral: amikor CaO-ban adják meg a teljes keménységet (GH vagy magyarul NK) akkor átszámítják Kálciumba a Magnézium tartalmat is. Ugye milyen fura?… Ha neked 179 mg/l CaO van a csapvízben, akkor ha csak Kálciumot tartalmazna, akkor a molekuláris súlyok alapján 127 mg/l Ca lenne a vízben. Mivel nem adják meg, hogy ebből mennyi Mg és mennyi Ca-ból származó mennyiség ezért itt muszáj becsült értékeket számítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy a Mg – Ca arány általában és átlagban 1 a 3-hoz.
Ez alapján kb. 31,7 ppm Mg van a vízben és 95,3 ppm Ca van a csapvizedben (még egyszer: becsült értékek!!!). Érdekességképpen, az excel-be ezt az értéket átvezetbe kijön, hogy a GH nálad 20,7 (magas, ami nem baj).
Ez alapján MgSO4 adagolásra és rendelésre nincs szükséged. Figyeld a növényeidet, ha Mg hiányra utaló tünetek jelentkeznek, akkor viszont el kell majd kezdeni adagolni.
Feltöltöttem az új excel-t ide.
Keymaker még annyit hogy külön-külön raknám bele mindegyiket, 1 literes flakonokba. Milyen vízbe is kell ozmo vagy melyik???
És hogy ami ADD TAP WATER CONTENTS, WC,DOSE DAYS-ben van az mg/l? és pipettával a legegyszerűbb adagolni?? Trace Elements Mix-et,Micro Nutrients-et, TPN-t Magyarországon lehet venni??
Nem tudom letölteni :S Na szóval amik kijöttek értékek azok úgy vannak, hogy ha én belekeverem külön-külön őket 1 liter vízbe akkor adagolok eleget? Mik az Mg hiány jelei?
Sikerült letölteni 🙂
NA még valami. 😀 Bocsi,hogy így írok csak nincs egyszerre minden a fejemben. A szomszédunk gyógyszertárban dolgozik, így lehet hogy tudok tőle kérni kis mennyiségben cuccokat.
ÉS az úgy nem jó a ha a biztonság kedvéért rendelnék vagy kérnék Magnézium-szulfátot??
inadsz,
itt megtalálod a tápanyaghiány tüneteket:
http://akvarisztika.budapet.hu/2008/12/13/vizinovenyek-tapanyaghiany-tunetei/
Egyébként javaslom a legprimitívebb módszert: papír, írószer és jegyzetelsz magadnak, hogy mit szeretnél, így egyszerre is megy. Nem szégyen, valóban sokminden összegyűlhet ilyenkor az ember fejében.
Ati már én is megtaláltam a tápanyaghiány tünetes írást.
Amúgy bocsi mindenkitől de 1. még csak 13 éves vagyok, de okosabb mint egy 5.-es 😀 2. Nem beszélek még jól angolul. 3. a vegyjeleket már értem és jobb a felfogásom mint az oszt. társaimnak 😀
inadsz,
Ami az excel-ben a jobb oldali oszlopokban van, az mg/l-ben van megadva (a PPM az ugyanaz). Azt mutatja, hogy az adott napon mennyi tápanyag van a vízben. Ez egy erős becslés, de az érték pontosabb, mint a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható teszt eredménye!
Az adagolásod rendkívül egyszerű lesz, keverj mindegyik tápanyagból külön 1 literes ioncserélt vízbe (mindenhol kapható, olcsó) annyit, amennyit a „MIX IT” dobozban látsz a „tspoon” oszlopban. Tehát pl. a KNO3 esetében 16 „közepesen púpos” teáskanálnyit (nem kell különösebben foglalkozni a pontos mennyiségekkel, ez nem atomtudomány. 🙂 A keverés előtt érdemes megjegyezni, hogy hol volt az 1 liter, kiönteni egy keveset belőle, és miután jól összeráztad (feloldottad) utána visszaönteni valamennyit a félretett vízből a jelig.
Adagolni pedig mindenből (4 oldat az esetedben) 2 ml-t kell (ami a Dose Amount oszlopban van). A legegyszerűbb pl. fecskendővel vagy valami olyan flakonból, amiből csepegtetni lehet (20 csepp = 1 ml).
popovics
Biztos vagy benne, hogy jó adatokat néztél? Nem a megengedett határértékekre vagyunk kíváncsiak, hiszen azok igen magasak is lehetnek, hanem a Debreceni Vízmű oldalán a határértékek alatt található „indikátor vízminőség jellemzők”-re vagyis arra, amit mértek!
Itt viszont nem látok NO3-at, ami a legfontosabb az adagolás szempontjából. Mivel nincs adat, ezt meg kellene szerezned, addig is, a budapesti átlagot hagytam benne a táblázatodban. Ezen az oldalon viszont nem látok sehol 170-es keménységet, tehát te máshol nézhetted.
TPN-ből én az 54 literesbe minimum (!) 5ml-t adagolnék naponta. Úgy általában, amíg a Trace Elements Mix vagy a TPN hatását a növényeken nem látjuk, javasolom a táblázat szerinti mennyiség 1.5-2x-es túladagolását!
Egyébként a 30% helyett én továbbra is 50%-ot javasolok, de te tudod…
Itt van a számításod, becsült NO3 értékekkel és 30% cserével.
A táblázat alapján az első alkalommal adagold a napi adag 1.5x-ösét mindenből, majd a DOSE AMOUNT oszlopban látható mennyiségeket naponta, mindegyikből – az egyszerűség kedvéért. De ha pl. majdnem mindegyikből ugyanannyit akarsz adagolni, akkor egyszerűen csinálj hígabb oldatot a KNO3 és KH2PO4-ből (105 g ill. 15g az 1 liter vízbe) és a 0,5 ml helyett ezekből is adagolhatsz 1ml-t, mint a K2SO4-ből.
Az excellel lehet egy kicsit játszani, a lényeg, hogy az EI range tetején tartsátok az adatokat a jobb oldalon és ne legyenek pirosak az adatok az oldatnál, mert annyit már nem lehet belekeverni…
Levinen, jót nevettem. 🙂
Köszi, akkor lehet tényleg rossz helyen néztem, de mindenképp utána járok, a helyes adatoknak, aztán akkor azt módosítom, még egyszer köszönöm, szépen.
KeyMaker,
Gratulálok a cikkhez. Én hosszú évek óta foglalkozom akvarisztikával és mindig is kerestem alternatívát a drága tápszerek miatt és most megadtad a megoldást.
Te hol laksz egyébként? Arra gondoltam, hogy esetleg közösen rendelhetnénk külföldről porokat és akkor osztozhatnánk a szállítási költségen.
Ha érdekel, az e-mail címem: [email protected]
Köszi
Zsolt,
Köszi és üdv a csapatban. A megoldást nem én adtam, én csak a hírvivő vagyok (le ne lőjjetek). 🙂
Tápszerekben pár évre előre nem szenvedek hiányt, de ha gondolod társulhatsz más olvasókkal is, biztosan lesznek, akik még rendelni szeretnének…
Szia Keymaker!
Beszereztem magnézium-szulfátot, kálium-nitrátot, és kálium-szulfátot.mindet patikából, viszont nem tudtam beszerezni kálium-foszfátot, és azt mondták ez nem is várható.
Bekevertem egyenként mindet, ahogy mondtad, viszont mivel nem jutottam 50 grammnál többhöz, ezért csak kb 300 napra elengendő ioncserélt vízbe kevertem.próbának ez is elég, és ha beválik, akkor majd külföldről rendelek többet később,de ez más téma.
A kérdésem az lenne, hogy akkor elkezdhettem adagolni a kálium-foszfát nélkül is?mert abból csak 25 g kéne 1000 napra…szóval az annyira kis mennyiség, hogy szerintem a nélkül is jól menne az adagolás egy ideig.
És akkor napi 20 csepp tulajdonképpen mindenből, mert ugye 1 ml kell 1 napra.Lehetne ugy hogy mondjuk 2 naponta dupla adagot adagolok?
Na ennyi lenne, remélem tudsz segíteni, köszi: Zsolt
dekalabda00:
Mennyiért vetted a cuccokat és milyen kiszerelésben?
50-50 grammot kálium-nitrátból, és magnézium-szulfátból, de ezeket sajnos nem tudom, mert nagymamám intézte, és azt mondta hogy jobb ha nem tudom..szóval elvileg drága volt, de nem hagyta, hogy kifizessem.
A kálium-szulfátot pedig 10 grammot(ennyi volt a patikába) 125 forintért szereztem be.
Értem, kösz azért.
Korábban ugy gondolták, hogy a foszfát adagolás elösegiti az algásodást, ezért nem adagoltak a vizhez. (Korábban én se adtam) A halak „termelnek” valamennyi foszfátot. Sz. adagolhatod foszfát nélkül is, bár az EI- szerint fontos tápanyag.
Jólvan, kipróbálom így is..Bár most úgy veszem észre hogy anövények elég tápanyagot kapnak, mert hozza mind az új hajtásokat!De egy kis tápanyagpótlás tuti nem árt…meg azért alga is akad…
Zsolt, gratula a porokhoz. Az adagolást nyugodtan elkezdheted a foszfát nélkül is.
A tápanyagok adagolása azonban „nem függ össze”. Ez azt jelenti, hogy hiába adagolsz mindenből eleget, ha pl. foszfát hiányod lesz, akkor ugyanúgy megjelenik az ezzel kapcsolatos zöld pontalga.
Mivel rendszeresen cserélsz vizet, ezért annak elég kicsi az esélye, hogy a halaktól megfelelő mennyiségű foszfát kerüljön a vízbe, de ez nem hinném, hogy komoly tápanyag-hiány tüneteket okozna a növényeidnél (feltéve, hogy minden más OK, a CO2-t beleértve). Úgyhogy nyugi. 🙂
1ml=20 csepp, valóban. 2 naponta dupla adag szintén jól működik.
Már írtam, de muszáj megismételnem: ha már van algád az akváriumban, akkor a megfelelő tápozással első körben látszólag „elszaporodik” az alga. Próbáld meg minden fizikai eszközzel eltávolítani (sérült növények és levelek eltávolítása, üveg tisztítása, kövek – elektromos – fogkefével történő súrolása és utána komoly – 80-90% vízcsere). Ha a spóra-utánpótlás útját megfelelőképpen elvágtad, akkor a megfelelő tápozás eredményeképp nemigen tudja felütni a fejét az alga.
Hali(Keymaker olvasd el, köszi)
Ma eljutottam addig, hogy beszereztem mindent, TPN-ről tudtam , hogy van,de ma mentem el érte, itt fixen tartják 100, és 250 ml-s kiszerelésben(Debrecen), szóval nem volt gond. A „porokat” az egyetemi kémia szertárból beszereztem.
Be is kevertem, és ma már adagoltam, én most csodát várok:).Amúgy még egyetlen kérdés Keymakerhez: a TPN-ből elvileg napi 5 ml-t írtál(54l vízhez), a használati utasításban 5 ml-t ír hetente, ez nem gond(gondolom halakra sem ártalmas)?Köszi, és a táblázatot is.
Szívesen. Nem ártalmas a 7x-es túladagolás, sokan adagoljuk így a TPN-t évek óta (tartsd be a heti vízcseréket).
A „csodával” türelem (olvasd el az előző hozzászólásom).
Köszi!
A csoda kapcsán pedig: nekem nincsenek algáim, és eddig sem voltak ,szerencsére(egyszer az anubias levelén pontalga, de azt hamar leküzdöttem).Eddig a sera termékeit használtam(floreplus, florena, daydrops)ezeket is csak az előírt adagban. A növényeimre sem lehet azt mondani, hogy csúnyák, csak az igényesebbek, nem olyanok, mint ahogy azt elképzeltem.Vettem pl. egy pogostemon helferit, ami sajna elpusztult(tropica termék volt), aztán a Hemianthus callitrichoides ‘Cuba’ sem nagyon fejlődött,de már most nekilódult(gondolom a +30 watt:).Most majd beszerzek újra egy pogostemon-t, aztán az már biztosan megmarad.Tegnap a boltban mondták, hogy ők is így tápolnak, szóval…
Tényleg köszi mégegyszer.
Hello!
Köszi Keymaker, remélem beválik, és algamentes lesz az aksi!
Lenne még egy kérdésem, más téma, de nem találtam neki megfelelő helyet(nem is nagyon kerestem:))
Szóval már korábban irtam, hogy a neonok elbújtak a növények-fák közé, mert szerintem túl erős az áramlás..
Most azonban azon gondolkodtam, hogy 8 neonból 4 elpusztult az utóbbi 2 hónapban..és azt figyeltem meg, hogy kajaosztásnál a zebradániók „megtámadják” a neonokat, és azok azonnal visszabujnak a rejtekhelyükre..és ez lejátszódik akkor is, ha kicsit bátrabban kiúsznak.
Szóval lehet hogy a zebradániók végeztek a neonokkal…de idáig nem volt semmi probláma velük( kb 5 hónapja tartom együtt őket)de így 4en elég bátortalanok.két megoldást tartok elképzelhetőnek, vagy különrakom őket, vagy pedig nagyobb neontábort hozok össze, mert gondolom úgy bátrabbak, és lehet hogy megférnének egymással…
Rakj mellé több neont, majd bátrabbak lesznek. Nekem is van 1db megmaradt citromlazacom. Semmi gond nem volt velük 1 évig, majd most h egyedül maradt, folyamatosan a sarokban van. Néha haverkodik a fekete neonokkal (egy súlycsoport), de eléggé félénk, pedig a többi sima neonhal.
Hali!
SZerintem is kevés az a 4 db, azért is félénkekek, a másik pedig, ha most vettél + fénycsövet az erősebb fény is zavarja őket.A pontylazacok amúgy is érzékenyek az erős fényre, de javítsatok ki , ha tévedek.Nálam is bújkáltak mikor + fényt kaptak.
Sikerult Libfer SP-t (Fe-EDDHA kelát 6%) találnom. Mivel egy kilos a legkisebb kiszerelés, ezért lesz bőven feleslegem. Ha valakit érdekel szívesen postazok egy keveset beszerzési áron (500ft/100gr+ posta)
Sziasztok!!! Keymaker csinálnál létszíves egy új excel, egy 72liters aksihoz?? A vízcsere a 36liter.
Azon gondolkodtam, hogy ha elutazol ugye nem tudod tápozni a növényeket, akkor mi van??? Elélnek addig a tartalékaikon vagy kidöglenek–>ammónia–> algavárium vár amikor haza érsz?? Vagy vegyél növénytáp adagolót vagy csinálj egyet????
Ja igen Trace Element Mix-et, Micro Nutrients-et lehet Magyarországon venni??? Gondolom nem de hátha, ha nem valami más helyette???
inadsz: Nem muszáj naponta tápozni. Lehet hetente is. Keymaker pedig nem hiszem h több hétre elmenne:)
De én úgy mindenkire gondoltam hogy elutazik pár napra ,hétre.
Megkereslek akkor akvaristán
Keymaker!! Itt vannak még adatok azt Excelhez ez nincs fenn a vízművek oldalán.
magnézium 17,9 mg/l
kálium 2,9 mg/l
foszfát kisebb, mint 0,1 mg/l
Nos, az utazások alatt a Nano tápozását a szomszéd doki csaj végzi, köszönöm neki!!! A nagy akváriumra egy ReefDoser nevű cuccot fogok üzembe állítani (igen, jól látjátok – majd 100e Ft.), ez 4 db. tartályból automatikusan, programozottan fogja a tápokat adagolni, mivel lusta vagyok. A kicsihez ez túl nagy luxusnak tűnt, de lehet, hogy egyből kettőt veszek ebből a méregdrága masinából…
inadsz,
Itt találod az új Excel számítást. Az új csapvíz-adataid alapján alapvetően semmit nem kell változtatni, max. a K szinteket csökkentheted kicsit, hogy spórolj. Most, hogy másodszor ránéztem, a KNO3 szintet is lehet tovább csökkenteni következmények nélkül, de ez már tényleg szőrszálhasogatás. Nyomasd a tápokat, oszt’ figyeld a növényeidet.
Keymaker köszi, hogy újra megcsináltad. Én inkább tápozom manuál, mint, hogy vegyek egy ilyet, biztos jó de azért 100ezer forint :O az már sok. Szerencséd van, hogy megengedheted magadnak egy ilyen kütyü megvételét, főleg hogy lehet 2db lesz 🙂
keymaker, bar tudom te is inkabb megveszed a kutyuket, de ha megis kedved tamadna egy olcsobb megoldashoz ezen a terem, javaslom nezt meg ezt a postot: http://www.aquatic-eden.com/2009/01/creating-diy-fertilizer-auto-dosing.html
a tengeri adagolo arat kicsit soknak tartom, abbol millionyi jo dolgot vehetnel az aksidhoz. akar egy jobb aksit is 😉
persze mindenki mashogy uzi. szerintem erdekes a post egyebkent.
inadsz, szívesen.
viktorlantos,
Köszi a tippet. Megnéztem, jó kis leírás, el fogok gondolkodni az alkalmazásán. Te próbálkoztál vele?
Egyébként pont most olvastam, hogy Tom Barr úgy oldja meg a vakációk alatt az adagolást, hogy kórházi infúziót használ és kb. fél percenként egy csepp = két hét alatt kb. 2 liter megy le, tehát egy nagyobb akváriumba megfelelő higítással pont jó lehet… 🙂 Persze, ez nem túl elegáns megoldás (mégse akarsz lógó infúziókat a házban) de távollét idejére olcsón működhet nagyobb akváriumokban.
hehe, ez oriasi, de kicsit morbid 😉 egyenlore nalam meg ADA tapok futnak. de ha lemennek a gyariak kiprobalom az EI-t en is. szabik mindenhol vannak es eddig csak a haltapozast kellett megoldanom az ment automataval. ez a napi tapozas mar fogas kerdes….
de nem nezett ki rosszul.
elgondolkodtam ezen az infuzios adagolon. filerekbol meg lehet csinalni, es van olyan pontos mint egy digitalis kutyu. Mert ugye vannak 100 ml-s infuzios palackok is, es szerintem egyaltalan nem morbid megoldas. Ezeket tobbszor ujra lehet tolteni. A vilagitas felett beallitva, akar egy sotet kartonlappal eltakarva tudnam elkepzelni, nemcsak a vakacio alatt. Elvileg a folyamatos tapozas kedvezobb a novenyeknek, bar az EI-vel tuladagolt tapozasnal ez indifferens.
Tom Barr ( forrás: barrreport.com ):
atyauristen! most latom hogy 130 hozzaszolas van mar ehhez a bejegyzeshez. ez onmagaban elvinne egy forumot 😉
Nigro majd privatban beszeljunk hol szerzed a csomo statisztat a bejegyzesekhez 😉
Keymaker, igazabol lenne egy kerdesem amire nem tert ki a post es az azota tortent beszelgetesek. vagy csak elkerulte a figyelmem. Szoval a kereskedelmi tapok (most mind1 hogy ADA vagy Sera vagy Tropica stb) ugy vettem eszre szinezik a vizet. A vizcsere utan 1-2 nappal nem de a kovetkezo vizcsere elott ez mar erzekelheto.
Az ilyen EI modszer alapjan „porozos” modszereknel jol gondolom hogy ez a szinezes egyaltalan nem jelentkezik?
nalam konkretan mintha sargas lenne a viz a sok taptol 4-5 nap alatt napi tapozassal. pedig semmi tozegkivonat stb nem hasznalok. (bar akkor inkabb barnas lenne mint sargas)
hatha egyel tobb okot kapok hogy atterjek a porozos modszerekre.
Viktor nem pisilt bele senki??? 😀
hat megmondom oszinten nem egy pisilomagassag. kb 165 a teteje 😉
csak azert irtam a szinezest mert korabban direkt nyomtam tozeget stb amikor meg vitorlas aksim volt. ok szerettek.
most nincs ilyen szandek. persze az hogy nincs hattere az aksimnak es feher a fal mogotte azt is jelenti hogy mar egesz kis szinezest is eszreveszek. 😉
egyebkent tenyleg szinezi. most ADA cuccokat adagolok.
azt sem hiszem hogy a bent levo vasfa tenne. korabban aztatva volt stb.
Épp azt akartam kérdezni, hogy nem-e a vasfa a tettes, akkora halak pisiltek. Tényleg a halak szoktak pisilni, meg inni?? 😀 ez nálam idáig örök titok volt és lehet az is lesz. Majd remélem a következő életemben hal leszek és megtudom 😀
Kedves egybegyültek!
Egy kérdéssel fordulok hozzátok. Ha van itt valaki, aki a megrendelt porokból löttyöt készített, de nem az EI elvnek megfelelően keverte, az legyen szíves közölni a „hagyományos” receptet. Általam talált referencia értékekhez akarom illeszteni az arányokat.
Zbacsi!
Nagyon tetszik a kérdésemmel foglalkozó számológép, amit felraktál. Nekem egy kicsit gubancos, de ha van már finomított verzió, szívesen venném. Illetve mennyire működik a kalkulátorod, mennyire reális?
köszönöm
Keymaker: amikor a csapviz adatokat adod meg ppm be kell beirni az adatokat a kalkulatroba, de wargusz tablazataban mg/l-es adatok szerepelnek, vagy rosszul ertek valamit?
bocs mar ertem ppm=mg/l
Szia Keymaker! Kérhetném a segítséged?
A táblázatot letöltöttem, de nekem kínai. Megadnám a szükséges adatokat,légyszi abban segíts, hogy hány mg-ot kell naponta bejuttatnom a szükséges anyagokból.
Kálium x mg/nap
Nitrát x mg/nap
Foszfát x mg/nap
Vas, magnézium és így tovább.
Aki brutto 112 liter
Hetente cserélnék 50%-kot
Megvilágítás 110W
Vízadatok:
vas 14,5
mangán 5
nitrát 8,7
nitrit 0,03
ammónium 0,04
össz keménység 156
A CO2 ellátásom még nem megoldott, az élesztőst próbálom újra, de biztonságosabbnak érzem az easy carbo-t amíg beszerzek egy palackos rendszert. Ha jól gondolom csak a carbo-val is működik az EI. Így van ez szerinted is, ha igen mennyit javasolsz a carbo-ból naponta?
Előre is köszi!!!
Csináltam egy löttyöt, ebből 10ml-t adnék naponta. A 10ml tartalmaz (mg):
kálium 0,2
nitrogén 0,072
foszfor 0,03
magnézium 0,043
vas 0,062
réz 0,002
bór 0,006
mangán 0,003
cink 0,002
Lehet, hogy ez baromi messze van az EI által javasolt mennyiségeknek, de nem tudom kihámozni a táblázatból.
ikaposztas,
Összeraktam neked egy táblázatot- itt találod. Feltételezve, hogy kb. 15-ös a vized GH-ja. Nézd meg a vízművek tájékoztatóján vagy mérd meg a pontatlan teszttel, és azokat az értékeket tedd be a Mg és Ca „Tap Water” cellákba (kb. értékek is jók, hogy a végeredmény meglegyen).
A 10 ml-es napi adagolással nagyon keveset kell használnod az összetevőkből. Ha egybe akarsz mindent keverni, akkor tudnod kell, hogy stabilizáló anyagokra (aszkorbin sav és kálium-szorbát) is szükséged lesz…
—-
Most már tényleg ideírom mindenkinek: a táblázat összerakása nem atomtudomány. Töltsétek le mondjuk az ikaposztas féle excel-t, írjátok be a vízcsere %-ot, az akvárium méretét literben, az ismert csapvíz adatokat, találjátok ki, hogy kb. milyen mennyiséget akartok naponta adagolni mindenből, és utána játszatok el a gram-okkal, amíg minden érték a fekete felső tartományában vagy a zöld alsó tartományában lesz pár hét után. Nem hinném, hogy ez olyan bonyolult.
Példa: Ikaposztas 10ml napi adagolást kért tőlem, a táblázat gramjaival játszva hamar rájöhet, hogy ez 1 liter vízben feloldva igen kis mennyiséget jelent (a vízben oldható mennyiség felső határa után piros lesz a cella). Megengedheti magának tehát, hogy töményebb oldatból kevesebbet adagoljon, tehát elkezdheti csökkenteni a 10 ml-t és emelni a gram-okat párhuzamosan egészen addig, amíg ugyanúgy meg nem jelenik a „zöld minta” a jobb oldali oszlopokban. Az egész egy játék a színekkel, fogjátok fel így…
—-
Levinen,
Nem értem a kérést. Az, hogy valaki valamilyen löttyöt kever, az még nem EI. A módszer az adagolás mértékére vonatkozik, nem a megkeverés módjára. Bármilyen arányt keverhetsz, és utána adagolhatsz EI vagy PMDD vagy bármilyen elven.
Keymaker, nagyon szépen köszönöm a segítséged. Nem szeretnék hálátlannak látszani, mert tényleg nagyra értékelem a munkát, az energiát és tudást, amit átadtál nekem, nekünk, de…
A táblázat értelmezésével problémáim vannak, ezzel kezdtem. Például ha a káliumnitrát-hoz nulla gramm-ot írok (amit csináltál nekem abban 35 gr szerepel)gond nélkül elfogadja és végig fekete színt ad. Akkor ha nem teszek bele KNO3-at, az OK?? Ammonium nitrátból pl. akár 360 gramm-ot is engedélyez, létezik ez? Azt írtam, hogy naponta adagolnék 10ml-t, de ez lehet 50 vagy 100 is, teljesen mindegy. Miért kéne ezt hígitanom 1 literre? A lényegre lettem volna kíváncsi, hogy hány mg-ot kell bejuttatnom a szükséges anyagokból. Szóval köszi a hajótörötteknek ledobott értékes konzerv segélycsomagot, de nics konzervnyitónk. 🙂
Szia Keymaker
Így is tettem. Az általad ajánlott teáskanalakkal tettem be a literes palackokba az elemeket és elkezdem próbálgatni az adagolást. A mai naptól indul a vízcserével.
Ikaposztas,
Még egyszer leírom: a cél az, hogy az EI tartomány tetején, vagy picit fölötte tartsd az értékeket. Természetesen kinullázhatod a KNO3-at, de ez esetben 8,7 PPM NO3 lesz a csapvized miatt az akváriumban és a Kálium szintek is valahol 15 PPM körül lesznek. Ez elviekben elég is lehet, ha gyenge a világításod és kevés a növényed.
Az EI azonban általános módszer, és minden akváriumra alkalmazható, ezért érdemes kezdetben mindig (!) a range felső határán adagolni, később pedig mindig ki lehet kísérletezni a minimálisan szükséges mennyiséget (non-limiting growth values).
Nem értem, hogy az „engedélyez” alatt mit értesz az ammónium nitrát alatt… Persze, hogy engedi, hiszen 1 literbe 360g ammónium nitrát oldható be, ezért ha akarod, akár annyit is beoldhatsz. Ez az ún. solubility level.
Nem az adagolási ml. mennyiségeket higítod 1 literre, hanem a porokból megfelelő gram mennyiséget adagolsz és oldasz fel 1 liter vízben, és utána ebből adagolsz naponta 10 ml.-t. Szerintem ez a rész nem volt világos neked.
Tehát, fogod a port, beoldod 500ml vagy 1 liter vízbe megfelelő mennyiségben és utána ebből adagolsz mililiterben. Akár azt is megtehetnéd, hogy kiszámolod, hogy az akváriumodba mennyi g kell az adott cuccból és mérőkanállal beszórod a port. Az excel azonban a folyékony tápszerekre készült.
Azt, hogy mennyit kell adagolni az egyes anyagokból naponta, azt könnyű kiszámolni. 1000 ml-ben van pl 360g ammónium nitrát, akkor 10ml-ben lesz… hármasszabály. Az akvaristák azonban inkább PPM-ben szokták számolni az adagolási mennyiségeket, a MY DOSE alatt is ezeket az értékeket látod.
Key, köszi.
Valamit elrontottam?Megpróbáltam összeállítani a Sears-Conlin-féle tápoldatot hazai anyagokból.Namármost ez a patikai keserűsó nem oldódik fel a keverékben.Mintha telített oldat lenne.Pedig követtem a Paller féle leírást.Ha valaki tud segítsen plz!
Szia Zsotyi!
Próbáld meg a sót külön ioncserélt vízben feloldani!
Úgy jó kell legyen!
Én is a Paller féle leírás alapján csináltam meg a tápomat, nekem így feloldódott.
Amúgy van valakinek A sears-konlin féle tápoldattal valami tapasztalata? Használja valaki?
Első körben N-dee-t lehetne említeni, akinek csodálatos akváriumát láthattuk pár hete felkerülni az oldalra.
Jómagam is használtam évekkel ezelőtt, de az egész lötyi barnás szinű lett. Vmelyik alkotóelemből nem találtam jobbat, csak ami szinez. Enyhén tőzeges hatást kelltett igy a medencében:)
Problémám, úgy mint halhullás, algásodás, növényromlás nem történt. Szépen nőttek tőle a növények, még akkor is, hogyha nem tudatosan adagoltam csak úgy érzésre:)
Hosszútávon nem szeretnék bolti tápot használni, de sajnos mostanában nincs időm összeszedni az infókat saját keveréshez, no meg a nyersanyagokat sem… De addig is jó lenne valami a növényeknek…
Átmenetileg mit tudnátok ajánlani, ami nem túl drága?
Növények: 10 cuba, 1 riccia, 1 bolditis heudelotti, 1 cryptocoryne wendtii 45-50 literben.
Fontos, hogy garnélás aki, tehát olyasmi szer kellene, ami nem zavarja őket…
Helyi boltban a Sera Florena-t ajánlgatták nagyon…
Akinek esetleg szüksége van rá, most kaptam meg a budapesti vízmüvek levelét.
Kálcium: 68,816 ppm
Magnézium: 17,593 ppm
Kálium: 3,005 ppm
Foszfát: 0,030 ppm
Az adatokat a X. kerületre kértem, de azt irják máshol is ennek közelében vannak.
Srácok,
csináltam egy taprendeles kukac relation.hu című levelezési listát. Ha valaki szeretne a közeljövőben valamit rendelni és szívesen közösködne a többiekkel, akkor jelentkezés gyanánt küldjön egy emailt erre címre. Írja le, mire van szüksége és azt is, hogy esetleg mit tud bedobni a közösbe. Aztán folyamatosan összehangoljuk a rendelés listát.
Szolnok és környékéről (akár Tisza mentén) van vkinek vizmű adata? A szolnoki vizmű honlapján csak vas, mangán, algaszám, fényelnyelés, stb van. Tehát a vason kivül (az is 0) semmit nem tudok belőle felhasználni.
Sziasztok!!
Mostanában ki rendel Peter Haack-tól?
Szia Cecska!
Most szedjük össze a rendeléseket és kb a jövőhéten rendelünk. Nem csak Haack-tól, a kálium vegyületeket itthonról, ha úgy olcsóbban jön ki. Ha kell valami jelentkezz Te is az igényeiddel: taprendeles kukac relation.hu
Oksa!
Ment a levél a listával!!
Majd értesits légyszi ha valami konkrét híred van!!
Trace elements mix – Micro+ ProFe meddig áll el? Ha jól nézem ez a legspeciálisabb elem amit MO-n nem lehet beszerezni. Nem tudom érdemes-e 1-2 évre berendezkedni belőle.
Azért kérdezem, mert említettétek a könnyű bomlását, mely vízkeménység, kissé fény függő + ki tudja még mi.
Évekig eláll, pontosan meddig az passz, sokáig.
Elvileg ha be van oldva egy év alatt illik elhasználni, por formában tényleg sokáig elvan, csak tard szárazhelyen, hötöl napfénytöl védve.
Ezt mondják az eladok, es a gyartok, persze lehet benne marketing fogás is. Én általában fél évre szoktam bekeverni.
Mi a véleményetek az Easy Life Pro Fito, illetve Carbo termékekről?
(Próbálnék feliratkozni a levlistára is, de nem enged be a postafiókom.)
Ahogy viktorlantos már belinkelte ez is jó lehet:
· http://www.practicalfishkeeping.co.uk/pfk/pages/blog.php?blogid=234
Gondolom a fordítást megoldod, ha nem szóljál.
Én a klón HappyLife termeéket használtam.Az eredmény tesztelés alatt.
Köszi, remélem, nem csak reklám!
Csaba a termekeik jok. A carbot rengeteg profi novenyes akvarista hasznalja CO2-vel vagy anelkul. Pro Fito is jo, bar gondolom ha olvasgatsz itt azt is lathatod hogy nincs olyan tap ami onmagaban megoldana a novenyes tapozas kerdeset. Altalaban vagy tobb termeket kell hasznalni hogy ne legyen hiany vagy magad kevered a porokat.
Csak egy pelda. En a nagy akvariumba minden nap Easy Carbo-t nyomok adagols szerint.
napi szinten ADA Step 2, ADA Brighty K, ADA ECA.
es heti vizcsereknel adok a novenyeknek ADA Green Gainer-t.
TZ!
Most látom, hogy rendelni készültök. Remélem nem maradtam le. Mélt az előbb küldtem.
Kedves Keymaker!
Beállnék a segítséget kérők táborába. Tetra Plant planta min amit használok 5 ml/nap 2,5 l van belőle még. Hiánytünetek vannak a növényeken.Sárgulás, meg lyukasodás. Kb 2 héten belül megkapom és indítom a co2 magasnyomásúmat addig élesztős. Mit keverjek bele és mennyit? Heti 50 % vízcsere 200 l az aki Amióta (3hete) buherálom „miattatok” a rendszert nagyon kevés zöld algám lett. A rákok amano(3) és red cherry(10) sokat felesznek belőle. A nagytestű halakat száműztem, és vettem jópár tesztnövényt, és 3 otót. Mit adjak hozzá még. A fentiek alapján káliumhiány van az tuti. Más! A Haack féle porhoz mit kell még hozzáadni, mert nekem ez nem lett világos. Egyre zavarodottab vagyok. Melyik porból rendeljünk! Nutri si, vagy micro plus? Bocs!
Ja a víz adatok http://www.kaviz.hu/vizminoseg.pdf
Aztán most az aki vízkeménysége 9Nk a karbonátkeménysége meg 4 . Kb 10 nk-n akarom tartani. Esővizzel keverem a csapvizet fele fele arányban. Ez a tervem.
Ma jártam egy mezőgazd áruházban. (Kalia)van fitohorm39k, meg zöldítő, komplex. Meg millió más lötyi. Ha lehet ezekből keverném ki inkább. Tulajdonképpen a kérdés olyanná változott, hogy mit kell még a Sears conlinhoz adagolni, hogy JÓ legyen EI szerint. Ma este exceltáblázgatok egyet, hátha megy önállóan is!Köszi
Na, jövök megint eszet osztani! 🙂
Kálium, nitrát, foszfát kell a növényeknek és mikro elemek pl.: a vas.
KNO3, K2SO4 és KH2PO4 amiből a kálium, nitrát és foszfát arányt ki lehet sakkozni. (nem éri meg, komplexebb termékből Káliumot adagolni, mint a K2SO4. Semmi értelme bonyolítani a dolgot.) A sears-conlin varázsszó alatt egy receptet értünk. Semmit nem kell hozzá adni, hogy jó legyen. Mint egy étel recept, izlés szerint változtatható. Az EI leírásban nagyobb dózisok vannak, az egy másik – modernebb – recept kialakításához ad támpontokat. Aki már advenced user, az a receptje kialakításához a vizének paraméterit is figyelembe veszi, de ez részletkérdés.
Sokat tanulhattunk itt a kollégáktól a mikro elem keverék kiválasztásának szempontjairól. A kerti növények öntöző vizéhez való keverékek gyorsan elbomlanak az akvárium meleg és „napsütötte” vizében. Ezért nem csak a mikro elemek felsorolását és arányait kell szem előtt tartani, hanem a kötésekre is vigyázni kell. Személy szerint én a sok olvasgatás után, úgy döntöttem, hogy nem találom fel a csövet újra, a svéd haack micro+proFe termékével fogom megoldani a mikro elemek bejutatását.
A lényeg, hogy az alap anyagok: KNO3, K2SO4 és KH2PO4 + mikro elemek
A feladat ezek arányát megválasztani, szimpátia, hit, tapasztalat, vagy akármi alapján és adagolni kell, majd elégedettnek lenni!
Kisebb macera egyébként, mint mondjuk a sera 6 különböző, vagy JBL 8 különböző termékével vacakolni. Éppen így nincs értelme nem akváriumi, de komlex termékekkel növelni a bizonytalanságunkat. Ne ijedjetek meg, nincs itt semmi ördöngösség!
Keymaker!
Úgy látom gyűlik ismét a munka. Nekem is kellene segítség. Tanulmányozom a táblázatot, de kb. annyira jutok mint a többiek. Számomra a probléma már ott indul, hogy én adjam meg a tápanyag mennyiségeket…
Esetleg ha kisegítenél: 240l, heti 30% csere, vízminőség: http://www.galgaviz.hu/vminoseg.htm
Előre is köszönöm!
Írjátok be ide az adatokat: http://zrasf.uw.hu/calc.php Majd a kapott eredményeket írjátok vissza az excel táblába és utána finomítsatok rajta, tetszés szerint. Figyeljetek oda hogy kis vízcseréknél több hétig eltart mire konvergál a végértékhez, ezért szükséges lehet 40%-os vízcsere alatt az excel tábla „megnyújtása”, hogy a végleges értékeket lássátok (egyszerűen ki kell jelölni az utolsó egy hetes periódust, és lehúzni…). Ekkor elvileg meg fog egyezni az oldalamon látott érték a táblázatban szereplővel.
Szerintem ez nem olyan bonyolult dolog. Amennyiben nem világos valami szívesen segítek, csak konkretizáljátok a kérdést 😉 Érdemes saját magad elkészítened, mert így érted meg a lényegét… (szerintem).
Kösz Zbacsi! Lehet, hogy kezdek kijönni belőle. Ezt a kalkulátort le lehet tölteni esetleg valahol?
Szia TZ
Én is maradtam Keymaker által közre adott receptnél, szóval, a KNo3, K2So4 és a KH2Po4 összekeverésénél. Én nem az EI adagolást folytatom, így nem mindegy, hogy milyen arányba kerülnek az elemek az oldatba. Folyamatosan mértem az alkotókat (no3, Po4) és azt tapasztaltam, hogy az írásban leírt arányok nálam nem voltak megfelelőek. Míg a Po4 már-már a többszörös adagolás szintjére jutott, addig az No3 tartalom szinte nulla maradt. Most nálam úgy működik, hogy a KNo3 mennyiségét megdupláztam az oldatban (18 kanál helyett, 36), így tökéletes. Ja, és mind a két akváriumomnál ezzel az aránnyal működik. Mindenkinek ajánlom, ha nem az EI szerint adagol, akkor próbálja a paramétereket mérni és ennek fényében saját akváriumára szabni az elemek adagolását.
Zbacsi!
Azért csak van egy kérdés. Vázolom:
Mindent külön 1 literbe akarok keverni, és mindenből 10ml-t adagolni. Ehhez 5000ml vizet és 10ml adagolást állítottam be. A kapott értékeket átírva az El kalkulátorba, szintén 5000ml vízzel, és minden összetevőhöz 10ml beállítással az értékek stimmelnek. De ugye nekem itt minden külön literes flakonban, napi 10ml adagolással az 100 napig tart ki. Csakhogy a beszerzéshez a kalkulátor 5000-ből napi 10ml-rel számol (a napi 4-féle, vagyis 40ml helyett), vagyis 500 nappal, és ehhez adja a beszerzési mennyiséget. Tudom, hogy sötétség, de nem bírom agyilag feldolgozni, hogy akkor most csak a beszerzési kalkulátor nem passzol a dologhoz, vagy a mennyiségek beállításával rontom el.
Remélem érthető…
Azért mert 5ször annyit írtál be. 1000ml-t írj be, táponként kell értelmezni. (1L oldatból 10ml szeretnél adagolni naponta).
A letöltést hogy érted? Ez egy php oldal, ha a forrás kell azt szívesen elküldöm, ha adsz egy mailcímet.
Ha keymaker engedélyt ad rá, akkor majd beleszerkesztem a kalkulátorába, hogy adjon valami tippet, amiből ki lehet indulni.
OK. Akkor 1000/10-et használok mind a kettőben.
Jaja, a letöltést úgy értettem, hogy ha lenne egy excel-es verzió, hogy internyet függetlenül lehessen használni.
Sziasztok!
Most szeretnék berendezni egy 160 literes növényes akváriumot. Lassan sikerül beszereznem mindent.Most tartok a tápanyagoknál. 🙂 A cikkben szerepel, hogy aki most kezd ismerkedni EI-vel, az kezdje az ott leírtakkal, 10 ml/nap adaggal, aztán folyamatosan csökkentse. Közben meg az excel-lel ki tudom számolni az optimális adagolást.
A kérdésem az lenne, hogy érdemesebb inkább a kezdő adagolással indulni, és csökkenteni az adagot, vagy nyugodtan számoljak, és használjam azt?
Köszi!
Érdemes belőni a felső határokat és úgy kezdeni, aztán mikor beállt az aksi (kb. a végleges növénymennyiség van), akkor lehet szépen csökkenteni.
Persze ha tudod, hogy a végleges állapotban is ritka növényzet lesz, vagy gyenge a világításod, akkor fele értékkel is kezdheted.
Zbacsi!
Tehát lőjjem be az excelben a felső határokat, aztán meglátom, hogy alakul? A világítás 4x 30W fénycső N-dee által is használt csövekből. A cél pedig dús növényzet. 🙂
n_grey!
A Co2 adagolással hogy állsz? Annak is megfelelő színten kell lenni, hogy az egész működjön!
Igen a CO2. Sajnos anyagi okok miatt egyenlőre az élesztős CO2-vel fogok kezdeni. 2 palackal fogom indítani, hogy biztos ne legyen hiány. Úgy tervezem, hogy a jövő hónapban beszerzek a Vajda Péter utcából egy 2kg-os palackot, meg nyomáscsökkentőt, mágnesszelepet. Elkészítem az N-dee féle reaktort, és aztán ezeket is beüzemelem. Ebben a hónapban nem tervezek bele halakat telepíteni, csak a növényeket szeretném beindítani.
Ezesetben a felső határt célozd be, véglegesen valószínűleg olyan 3/4 EI is biztosan elég lesz, de elején inkább adagold túl. (És figyelj oda, hogy már az elején megfelelő mennyiségű tápanyag legyen, tehát első pár nap nem a beállt rendszer napi adagját kell belerakni…).
Amíg nincs CO2-d szerintem semmiképp ne világíts ilyen erős fénnyel, én eleinte 2 csővel világítanék, amíg a növények meg nem erősödnek és meg nem érkezik a co2 palack. Ha sikerül jól belőni az élesztőst, akkor ez később felmehet 3 csőre, de szerintem többel nem érdemes próbálkozni. 0,5W/L felett már sokat számít az egyenletes co2.
Mivel eleinte biztosan számíthatsz algákra, ezért érdemes belepakolni már az elején pár sziámi algaevőt, törpeszívóharcsát, vagy valamilyen garnélát.
Zbacsi!
Köszi!
A garnélákra közben én is gondoltam.
Világítás: 2 db Osraam Biolux 965, 1 db Pilips Aquarelle, 1 db Osram Fluora.
Melyik 2-vel kezdjek? 🙂
Amelyik szimpatikus, sok jelentősége nincs. 😉
Hali!Ha a csapból jövő víz Mg: 30-40közt van, javasoljátok hogy külön magnéziumot adagoljak?
(Keserűsót szeretnék rendelni)
Ilyen esetben nincs értelme külön adagolni.
Sziasztok!
Szerintem a wuxal supert, vagy a volldüngert éppen úgy mint a fitohorm K-t vagy a zöldítő komplexet lehet használni az akváriumban. Szívem szerint magyarországon gyártott termékre költeném a magyarhonban megkeresett pénzemet. Ez olyan Széchenyi Istvános védegyletes féle dolog nálam. Semmi politika. Ezekkel a szerekkel is lehet EI szerint tápozni! És látom, hogy ez jó 🙂 Képeket is rakok nem sokára!
Sziasztok!!!!
Veszek tápokat és a kell valakinek elviheti a „maradékot” mert csak 1kg-t lehet rendelni és nekem max. 120gr kell. Gyógyszertári tisztaságú, 2 nap alatt megjön hozzám utána posta akinek kell.
Amit rendelek:
Kálium-nitrát 1kg nekem ebből kell 112gr
Kálium-szulfát: 1kg nekem ebből kell 126gr
Kálium-foszfát: 1kg nekem ebből kell 20gr
Ha valakinek maradt felesleges Trace Elements Mix-e vennék 140ml-t 🙂 VAgy valakivel rendelnék Haack-tól
Árakat nem tudok még, de ha kell érdeklődök.
Érdeklődni inadsz(kukac)citromail(pont)hu
Szia inadsz!
Kálium-nitrátot és -szulfátot tudok neked adni, ne vegyel ezért 1kg-ot. Most nem szoroztam ki, de kb összesen 500ftért oda tudom adni azt a mennyiséget ami neked kell.
turi.zoltan @ relation.hu
Szia inadsz: Én vevő lennék 500g kálium-szulfátra meg 100g kálium-foszfátra.
Ahogy írtam neked emailben én is vevő lennék. Úgyhogy rendeld meg az 1 kg-t nyugodtan.
Megrendelem, de most kavarodás van, mert több kéne mint 1kg úgy hogy megpróbálom igazságosan elosztani 🙂
Te vennél (DomeSL): K-nitrátot: 200gr-ot
K-szulfátot: 100gr-ot
K-foszfátot: 20gr-ot
Victoria Sandamoon venne: K-szulfátot 500gr-ot
K-foszfátot: 100gr-ot
És Zsotyi is venne tápot, de még nem tudja mennyit
És nekem kéne: K-Nitrát:112gr
K-foszfát:20gr
K-szulfát:126gr
___________________________________________________________
tehát K-nitrát: 112+200=312gr maradék 688gr
K-szulfát: 126+100+500=726gr maradék 274gr
K-foszfát: 20+20+100=140gr maradék 860gr
UI: Zsotyi „kimaradt” rá várok és megrendelem 🙂
Én meg beszállnék egy minden komponenst tartalmazó mix-be, ha van ilyen. Akár por, akár lé!
Vagy minden megoldás érdekel!
Szia Aquad, a porba beszállhatsz ha akarsz, de azon múlik, hogy Zsotyi mennyit fog rendelni, de biztos marad.
A mixet ha beszállnál akkor már 3-an rendelnénk, de nem tudjuk megrendelni mert lámák vagyunk hozzá 😀 Tehát ha rendelné te is akkor neked kéne megrendelni, meg lerendezni az akciót 🙂
OK, majd lemegyek a henteshez és rendelek. Ott minden kapható! 🙂 Ha nincs jó lesz a fartő is ugye?! 🙂
Ok, akkor legyen por. Mennyit lét, kinek, mikor, hol?
Hát hentesnél bizonytalan, de talán a savanyúságos néninél kapható. 🙂
Nyomelem mix-et én 140 millilitert rendelnék és Zsotyi is rendelne, de nem tudom mennyit küldtem neki egy emailt.
OK, akkor majd döntsétek el nekem mennyi jut!
Mennyibe kerül egyébként? mondjuk valahány milliliter?
Aquad félreértetted, azért nem rendelünk, mert 1. kevesen vagyunk 1. lámák vagyunk hozzá (Zsotyi szavaival élve) 🙂
Mért? Egy láma miért nem rendelhet?! Ezt nem is értem 🙂
😀 Mert a patáival nem tudja nyomni a billentyűzetet 🙂
Sziasztok újra én!! Tehát aki írt mindenki rendelt ezért, ezen a héten meg is rendelem ha mindenki oké lesz az ár.
Tehát: ami maradt az K-nitrát:463gramm
K-foszfát:825gramm
K-szulfát:14gramm 🙂
Ezt viheti aki akarja csak emailban írjon nem itt szemteljük az oldalt 🙂
Bocsi Nigro 🙂
Akkor én már csak annyit tennék hozzá, hogy hamarosan elérhető lesz minden Magyarországon normális kiszerelésben. Nem kell már majd kintről rendelgetni. 😉
…és normális áron. Úgyhogy ki is vettem az elérhetőségeket az írás végéről. Új elérhetőségek hamarosan !
Inadsz!
K-Foszfát nekem is kell! Mondjuk 50gr.
Hali Keymaker,
Összerántanál egy táblázatot nekem is kérlek? Adatok az alábbiak:
Aksi nettó 135L
Vízcsere: Heti 40%
GH: 3.25
NH3: 0.023mg/L
Mg: 5.33mg/L
Fe: 0.01mg/L
K: 1.94mg/L
Ca: 14.45mg/L
Manganese: 0.003mg/L
Cu: 0.0265mg/L
Zn: 0.0055mg/L
Előre is köszi,
Overlander
Overlander,
Nálad is lágy a csapvíz, érdemes lehet egy kevés GH Boostert (MgSO4) adagolni. Az excelbe 4 ml-t írtam, de megpróbálhatod 3 ml-el is…
A tápozás beindításánál érdemes másfélszeres vagy dupa adaggal kezdeni, hogy a szintek hamarabb beálljanak.
Érdekes, nem is gyanítottam, hogy azért Magyarországon is van néhány település, ahol 3-as GH környékén van a víz.
(Ha vártok egy kicsit, lesz előre megkevert EI módszer alapján adagolható folyékony tápszer – azoknak, akik nem szeretnek vagy akarnak vegyészkedni otthon. 🙂 )
Sziasztok!!
Én lenni újra itt, azért nem voltam mert itthon szar volt a net.
MR kérészed 😀 számomra parancs 🙂
Keymaker: azt hogy??? Ezt nem mindenkinek a saját akijához kell megkeverni????
Türelmetlenül várom!! Lesz külön mikro táp is?
Szia Keymaker !
Szeretnék én is rendelni a kikevert tápszerből!
majd mert tényleg nem vagyok nagy vegyész de már elegem van a gyári tápokbol mindig van valami hiánytünetem
ugyhogy nagyon jo lenne
[email protected]
ha lenne akkor majd egyeztetnénk
előre is köszi
üdv :Tibor
Hello Key! Nekemnekemnekem is kell abból a bekevertből!
inadsz,
Ha játszol picit az excel vízminőség adataival, akkor láthatod, hogy pl. egy 300 literes akváriumban, heti 50% vízcserével számolva egy 120g/liter oldatból történő KNO3 adagolás mellett a csapvíz NO3 összetételétől függően a következő variációk képzelhetők el 4ml-es KNO3 napi adagolás mellett:
0ppm NO3 a csapvízben — kb. 8-13ppm
17ppm NO3 a csapvízben — kb. 28-33 ppm.
Minkét érték az EI határon belül van. Ha viszont valakinek pl. igen erős 5WPG fölötti világítása van, és tudja, hogy a csapvízben 0ppm NO3 van (vagy látja, hogy a növényeinek nem elég a cucc), akkor el lehet – és kell – térni a gyári ajánlattól, és 4ml helyett akár 6 ml-el kezdeni, és figyelni a növények viselkedését.
A lényeg: mivel TUDJUK mit adagolunk és TUDJUK, hogy az összetevők biztosítják a növényeknek a korlátlan növekedési feltételeket, tudatos használattal széles határok között alkalmazható a módszer. Ez az EI lényege.
Tibicuk,
Igen lesz külön. Sőt, csak külön lesz. Akinek nagyon kemény a csapvize talán jobban jár, ha váltott napokon adagolja a cuccot. (Ezzel együtt lehet mindkettőből adagolni naponta.)
Tibiszabo, Aquad (és többiek), nem tőlem kell kérni. 🙂 Lesz ennek normális formája, a blogon értesülni fogtok róla!!!
Csak lenne már elérhető a „Keymaker Táp”.
Inadsz, akkor a mi „bizniszünkből” már esszerint nem lesz semmi?
Attól kérek, akitől akarok! 🙂
ÉÉljenÉÉljemÉÉÉÉljen a Keymakertáp!…Nagyon jó,ha lesz mikro,csak arra van csak szükségem,a táblázattal boldogulok.Most zöldítő megy a mikro gyanánt,de nem tökéletes.
Már én is nagyon várom. 🙂
Minden reggel és este megnézem, hátha fent van már az elérhetőség. 😀
Keymaker,
Köszönöm a filet! Amit a FileFactory engedi letöltöm. A Víz az itt bizony nagyon lágy, de nem Kishazánk 🙂
Hali,
M.
Szia Keymaker!
Milyen „mixed” lesz? Még kb egy hétre van Tropica Plant Mutritionom, vegyek újat, vagy addig már kapható lesz nálad is, köszi.
A full EI mix lesz, makro és mikro külön. Egy hét alatt nem lesz meg. Vegyél újat, szerintem (kicsit 😉 )
Na akkor ez pontosan mit is jelent?! :-9
Márpedig én nem veszek újat, kivárom a soromat. Mikorra is? 🙂
Aquad, nem tudom pontosan megmondani, nem tőlem függ. Remélem, hogy max. 2-3 hét.
Szia Key!
Tegyük fel: Nyár van, szobában 40fok, akvárium 30fokos ventilátorral hűtőd, és ez napi 1,5-2 liter párolgást jelent, ezt ugye pótolnod kell, és mivel ez elég sok nem vársz vele a heti vízcseréig. Akkor hogy tápozol, ha naponta 2 liter vizet töltesz rá??????
(Hangosan gondolkodtam inkább) 🙂
Köszönöm! Akkor legyen 20 nap! 🙂
Aztán használati utasítás is legyen mellé! 🙂
inadsz, oldj fel egy evőkanál sót egy üvegpohárban és tedd a fűtőtestre (ha még működik). Nézz rá pár nap múlva, hogy a só elpárolgott-e? 🙂
Szia Key!
Növényeim mikro tápozását kész Green Aqua Micro-val, míg a makro-t, a szintén Tőletek vásárolt porokból, általam készített löttyel szeretném megoldani. Segítenél a mennyiségekben, mondjuk 1 üvegben,1 liter tápanyagot szeretnék?
Lemaradt egy lényeges info, naponta 10ml-t adagolnék a 112 l-es akimba.
ikaposztas,
Azon gondolkodom, hogy a porok bekeverésének support-ját beszüntetem, mivel gyártottam helyette Nektek folyékony tápot. Pont az olyanok számára, akik nem kívánnak vesződni a bekeveréssel és a számolgatással.
Az összes információ és számológép a rendelkezésetekre áll, aki porokat szeretne és vegyészkedni, az ki tudja magának ötölni a dolgot, saját felelősségre.
Remélem, megértitek, hogy az a célom, hogy minél szélesebb körben elterjesszem azt a tápot, amelyen legalább fél évet dolgoztam, hogy tökéletesre sikerüljön. Most pl. azon dolgozom, hogy legyen végre normális minőségű 500ml-es palack, mert nyilván igény van ekkora kiszerelésre.
Szia Key!
Részemről nincs harag, megértem, hogy most már a forgalmazó szemüvegén keresztül nézed a dolgokat. 🙂 Személy szerint, én kívánnék vesződni a bekeveréssel és a számolgatással is, mivel így nyilván sokkal olcsóbban megúsznám a dolgot. Jó lett volna egy megerősítés, vagy egy cáfolat az általam elvégzett számítások eredményét illetően, ezért bátorkodtam Hozzád fordulni.Biztos vagyok abban, hogy jó tápot csináltál nekünk. Még egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban, ha megengeded. Az összetétel is szerepelni fog a flakonon, vagy csak az adagolás?
Üdv,
Keymaker, az EDTA és hasonló kelátokról többször írtad, hogy elég bomlékonyak. Amellett, hogy a HEEDTA kelát a legjobb, vajon mi a tapasztalat, ha heti 1x adagolom? Képesek 1 hétig megtartatni a nyomelemeket? (UV szűrő nem üzemel). Vagy a hét vége fele már kérdéses a nyomelemek jelenléte?
Hasonló kérdéseim:
1. Trace elements mix – Micro+ ProFe „nyers” folyadék formában kapható lesz nálatok?
2. Tudom, 250ml-s kiszerelésben van fent bekeverve. Ez milyen arányban van bekeverve deszt/ioncserélt vizzel?
Ha az emlékem nem csal, 100ml-t felönteni 1 literig deszt/ioncserélt vízzel, majd ebből az oldatból 50literenként 1ml-t adagolni naponta.
Lehet, hogy félreértettem vmit a webshopon lévő útmutatóban, de a fenti nem tünik ilyen töménynek. (20L/1 ml/nap)
Előre is köszönöm a válaszaidat!
ikaposztas,
Nekem is fura ez a „forgalmazó szemüveg” hidd el. De biztos vagyok benne, hogy a száraztápok összetételével kapcsolatos összes információt közzétettem. Ezek alapján nem lesz gondod a bekeveréssel. A flakonon csak az alapanyag-lista van, de a termék leírásban és a használati útmutatóban szerepel a pontos összetétel, igen.
Proci,
A HEEDTA kelátokat lehet heti adagolással nyomni, kibírják. Inkább azonban a napi adagolást javasolom, jobb ha az ember biztosra megy.
ProFe Trace mix-et később tervezünk forgalmazni, mivel a Green Aqua Micro mellé ha kell még vas adagolás, akkor nyomathatod az ADA ECA terméket hozzá, és ugyanaz a hatás. Az ára ne tévesszen meg, rendkívül sokáig elég!
Egyébként a Haack kizárólagos Magyaroszági forgalmazói lettünk, tehát ő már hozzánk fog irányítani minden megkeresést.
A Micro adagolás az EI tartomány felső határánál tartja a szinteket, rengeteg számolás és egyeztetés után (Tom Barr is benne van) jutottam el a mostani adagoláshoz. Ráadásul az adagolás a vízcserék mértékével is számol, lásd a táblázatot.
keymaker megjegyzesehez illetve a tobbi kerdeshez annyit tennek hozza hogy jelenleg a kevert tapot a konnyu adagolhatosag miatt csinaltuk. En ezt hasznalom most mar 2 hete. En is azok koze tartozom akik nem akarnak porral szorakozni igy ez egy idealis megoldasnak tunt. Raadasul kivancsi voltam az ADA utan mit tud egy EI tap… (errol post is keszul a blogomon).
A koltseg bar tobb mintha te poroznal, viszont nem kell porokkal szorakozni, keverni, nezni ahogy a cucc esetleg kicsapodik, begombasodik stb… nem kell szamologepezni. Jelenleg a koltsegeinket szerintem nem is fedezi az eloallitas (keveres, palackozas, cimkezes, marketing, hasznalati utmutatok stb), ezert inkabb mondanam hogy hasonloan a korabbi rendszerhez amikor key segitett a kiszamolasban a mostani egy segitseg azoknak akik nem akarnak szorakozni a szamolason keveresen.
egy rovid sztorit mondanek meg a vegere. ahogy keymaker irta rengeteg ido es energia volt mire a szamologepet egy mukodo rendszer szerint osszerakta. ez a szamologep sok nyugati akvaristat is segit a mai napig…. a hozzaerteserol annyit, hogy a minap oktatta ki aquasabit (www.aquasabi.de), hogy amit EI tapozas alatt flakonokban arultak evekig az hibas osszetetelu! 😉 Tobias (a ceg tulaja) valtig allitotta hogy ez egy mukodo recept alapjan keszult (hires akvaristak gyurtak stb) bla bla bla… par nap mulva miutan utananezett ismerte el hogy valoban tevedtek. es balazsnak (keymaker) van igaza…
ettol fuggetlenul van aki porozni fog van aki megveszi a tapot keverve. en a masodik csoportba tartozom. nem vagyok vegyesz 😉 ha latni fogjatok es tobben hasznalni is rajottok hogy sok idot es energiat sporolsz meg egy ilyen palackozott cuccal. es arban meg palackozott formaban is ver minden mas tapot.
Csak már postáznátok.
Hali,
Szeretném ha nem lenne félreértés közöttünk. Nem gondolom, hogy magyarázkodnia kéne bárkinek is a Green Aqua táp project-ben részt vállalók közül. Végre elérhető áron juthat hozzá bárki minőségi cucchoz. Keymaker sokunknak segített már számtalan esetben (talán én már kevesebb kérés-kérdéstől is besokaltam volna) és aki olvassa ezt a blog-ot szerintem leveszi, hogy mennyi fáradság és munka van az Ő felkészültsége mögött. Sok sikert kívánok Nektek, mint egy jövendőbeli tuti vásárlótok. 🙂
DomeSL, a raktar berakodas elmeletileg holnap lezarul. A tapok is holnap kerulnek be a raktarba. Es elkezdjuk a kiszallitasokat.
Nagyon rendes vagy hogy mindig válaszolsz.:)
Néha beírok ilyeneket, hogy „kiugrassam a nyulat a bokorból”.
Amúgy tényleg nagy szükségem van rá. De ez egy hosszú porr rendelős történet.
Üdv!
A növények mikroelemes tápozását Hoagland-féle oldattal tervezem megoldani.
Érdemes-e az összes elemet belerakni, vagy elegendő Fe, B, Mn, Cu, Zn (esetleg Mo, Co)?
Az EI leírásban csak Fe-re láttam hatérértékeket. Többi mikroelemre is van?
Ha szeretnék garnélákat is az akváriumban (egyenlőre csak Amano-t), akkor mikroelemekkel (elsősorban Cu-val) mekkora koncentrációig lehet elmenni, ill. tudtok-e erre vonatkozóan irodalmat ajánlani?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Köszönettel:
Aic
Aic, mi a gond a Green Aqua MICRO táppal?
Gond nincs vele, csak a munkahelyemen kb 100 évre elegendő vegyszer van, én meg szívesen pancsolok velük:)
A Trace Elements Mix táblázatban(Excel 4.Calculate How… táblázat fölött)fel vannak sorolva a mikro elemek.Ha zöldülnek a % rublika alatti számok,akkor megfelelő a koncentráció.De a rézzel vigyázz,ha garnéláid vannak.
Hol lehet beszerezni a Hoagland oldatot?Úgy tudom ,ez kereskedelmi forgalomban nincs jelen.
Milyen kelátokat tartalmaz az oldat? A micro-nál minden a kelátokon múlik.
tibicuk: hát ezt nem sikerült észrevennem, pedig elég sokat néztem már a táblázatot:( köszi a felvilágosítást! 🙂
Hoagland oldatot én fogom kikeverni EDAKon talált recept alapján, legalábbis az elemek listáját tekintve…a koncentrációkat EI szintekhez próbálom közelíteni
keymaker: komplexképzőből egyenlőre csak EDTA-m van (meg elvileg valahol kis NTA-nak is kell lennei…) … HEEDTA-ra még beszállítót keresek…
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni hogy összetudjam állítani ezt a tápot. Már teljesen belegabalyodtam a táblázatba mivel az angol tudásom igen gyenge. anyit értek hogy beszerzem a tápanyagokat (kálium-nitrát, kálium-foszfát, kálium-szulfát, Tropica Plant Nutrition.)
mindegyikből beleteszem a megfelelő mennyiséget 1L ioncserélt vízbe .(esetleg nem lehetne csökkenteni az üvegek számát 2db-ra?)
A táblázatban ennél a résznél:”DI water (ml)” 500ml szerepel.
kék sávban, akkor most mennyit kell adagolni ?
nem értm………
esetleg valaki aki türelmes elmagyarázná nekem is.
előre köszönöm a türelmeteket.
Üdv : Ervin
hali
frissen regisztrált tag vagyok itt, de visszatérő látogató 😀
nigro a blog király!
szóval mondhatni sokat olvasgattam itt, de maradtak homályos foltok…nem is kevés, és ez nem infóhiány miatt van, hanem mert sok dolgot nem értek 😀
szóval én tervezgetem egy 160 literes aki építését
konkrétan rami és cory csapatok részére akarok akváriumot kialakítani amibe elég sok növényt is szeretnék bele pakolni
és az igazat megmondva minden további nélkül belevágnék a hightech/light akiba de CO2re nincs keret…sajna
szóval a fő probléma az hogy mindenképpen élesztős megoldással üzemel majd az aki (legalábbis kezdetben és ki tudja hogy alakulnak a dolgok, de majd idővel össze szeretnék állítani egy magasnyomású CO2 rendszert)
szóval a növények közül amiket kinéztem az a közönséges valiznéria, anubias nana, májmoha, és egy kis növény amim van de nem tudom mi a neve (a kb. miheztartás végett ez a kis növény 10 cenit magas, hosszúkás levelei vannak és semmi tápozás mellett 50 literes akiban 15Wnál megvan és új hajtásokat is hajt, de azért őrült tempóban nem nő 😀 )
szóval a 160 literes aki főlé mivel hogy nem lenne magas co2 szint csak 2×39 Wot raknék
és itt jön a képbe a tápozás
a vizem adatai után még kutakodni fogok 😀
más nem beméretem 😀
de a tápozást nem tudom hogy mennyi legyen
mindenképpen ez a házi keverésű dolog kellene mert hát az írtak alapján nem a gyári keverékek a legjobbak vagyis a legideálisabbak
nagy co2 igényű növényeim nem lesznek (legalábbis ha jól tudom…javítsatok ha tévedek), de ha szükségesnek találjátok akkor akár 2 élesztős rendszert is beállíthatok 😀
easy carbon gondolkodom
eléggé döntésképtelen vagyok ebben a témában
a kémiai részét megértem a vegyészetit még inkább (környezetvédelem szakon tanulok 😀 aminek elég nagy részét teszi ki a vegyészet is és így ebből is toppon vagyok vagy ha valahol elakadnék, akkor igen magas szakmai segítségem lenne 😀 )
szóval így állok
várom a segítséget 😀
köszi előre is
hali
Nagyon jó az oldal, sok érdekes dolgot tudtam meg.
Eddig az EDAK oldalon lévő leírás alapján használtam tápoldatot.Most indítottam újra az aksit csiga túltengést megállítandó. Már szinte el is felejtettem milyen az teljesen áttetsző víz, az EDAKos tápkeverék ugyanis eléggé barnítja a vizet.
Ezért kerestem más otthon kikeverhető tápoldat leírást.
Már többször jártam itt, de mindig más okból, most is csak véletlenül találtam ezt a témát.
Szuper hogy a vízminőséget is figyelembe lehet venni.
Csak egy bajom van, sehogy sem ismerem ki magam rajta. Már mint a táblázaton.
Nem értem azt sem, hogy személyre lehet szabni, de Te mégis azt írod:
3. Tegyél a flakonokba “egy nagy szájú” tölcsér segítségével (a kisebbe beleragadhatnak a porok) az excel táblázatban kiszámolt mennyiségekből:
* 18 teáskanálnyi KNO3.
* 4 teáskanálnyi KH2PO4
* 6 teáskanálnyi MgSO4
* 18 teáskanálnyi K2SO4
* 50 ml (fecskendővel) a Mirco+ koncentrátumból
Ebből arra következtetek, az adagolása lehet személyre szabott. Szóval elkélne a segítség.
Ha összeraknál egy táblázatot nekem nagyon megköszönném. Adatok az alábbiak:
Aksi nettó 45L
Vízcsere: 2Heti 20%
Vízminőségi jellemző Átlagérték
Kalcium 89
Magnézium 41
Kálium 1,5
Klorid 25
Vas 100
Szulfát 56
Nátrium 18
Ammónium 0
Keménység 170-280
Nitrát 7
Fluorid 0,2
Hidrogén-karbonát427
Nitrit 0
A keményről azt mondták 24-26
Előre is köszönöm wcadarn
Szia!
Ha szeretsz kevergetni meg kotyvasztani akkor nem szóltam, de előre bekeverve már van boltban is: http://www.greenaqua.hu/novenytapok/novenytapok-folyekony-tapok.html?manufacturer=8
Ugyanazt tudja, de ha még így is magadnak akarod megcsinálni, nem ellenzem 🙂 akkor itt tudsz kisebb mennyiségben is venni
http://www.greenaqua.hu/novenytapok/novenytapok-porok-szaraztapok.html?manufacturer=8
Sok sikert.
Dani
[email protected]
Erre a címre írj.Megadom a választ.
A 20% vízcsere nagyon kevés.
Sziasztok,
tudom, hogy a problémámat nem biztos ide kéne irnom, de szerintem 90%-ban kötődik a topichoz és ezért kérnék tanácsot.
Én kezdő vagyok az akvarisztikában és van egy 54L akváriumom. Vettem bele 4 guppy-t 4 platty-t, 2 Anci-t és 3 Corydoras Pandát. Szépen beültettem növényekkel még 2 héttel a halak beszerzése elött.
A Pandák közül egyszer csak 3 hét után 2db, egymást követő napon kipusztult. Azt hittem a társaság hiánya okozza és vettem még 4et hozzájuk. Ebből 3 pusztult el a következő héten. Tehát már csak kettő maradt. Ez volt 1,5 hónapja.
Közben kiderült, hogy „elfelejtettem” tápozni a növényeim és besárgultak,stb… A legutolsó vízcserénél adtam hozzá tápot Dennerle S7 és V30 tápoldatot, valamivel késöbb E15-öt. Ma reggelre elpusztult az egyik Panda.
90% biztos vagyok benne, hogy összefüggenek az esetek és van valami a tápszerben. Ez csak következtetés, ti vagytok a profik ezért várok véleményeket!
Viz paraméterek stabilak: PH7,6 GH: 18 KH: 15 Nitrit:0 Nitrát:20
Behelyezés nem lehetett gond, mindent előírás szerűen csináltam. Többi hal tökéletes állapotban. Betegség jelei nem mutatkoztak, táp után jelentkezett levertség, mozdulatlanság, majd pusztulás.
Az érdekelne, hogy lehetséges, hogy valamelyik szerben olyan anyag volt amit nem birtak a pandák? Vagy esetleg a szerek régiek lettek volna? Az adagolás hajszál pontosan történt a leirás alapján.
köszönöma segistséget és bocsánat a hosszu bejegyzésért.
jah ha nem ide akarsz válaszolni, akkor az emailem: [email protected]
A szerek beltartalmát nem ismerjük. Bármi lehet benne. Használj olyan tápot, aminek ismert az összetétele. Tropica, GreenAqua.
Mivel írtad, hogy 3 elpusztult még akkor, amikor nem tápoztál, ezért nem hoznám azonnal összefüggésbe. Nem írtad, hogy mennyi vizet és mennyi időnként cserélsz. Ammónia szintet kéne még mérned. A corydorasok egyébként nagyon szívós halak.
Hello!
Annakidején keymaker oldaláról le lehetett tölteni egy tápanyagszámoló táblázatot. Most ezt írja ki nekem: Sorry, there are currently no free download slots available on this server.
Please try again later, or you can upgrade to FileFactory Premium below for instant access.
Szóval a lényeg hogy nem tudom letölteni, pedig már rengetegszer próbáltam. El tudná küldeni nekem vki. akinek megvan ❓ ❗
De ha lehet az utóbbi javított verziót !
Ide: [email protected]
Köszi!
Már megvan. Köszi!
Sziasztok!
Már többször elolvastam az írást, megbarátkoztam vele, megszerettem, sőt, megtettem az első, második és harmadik lépést is az EI felé.
De még mielőtt beleönteném a „szert” az akváriumba – és megvenném a még hiányzó hozzávalót, szeretnék kérdezni.
Ahogy Keymaker javasolta, játszottam a kalkulátorban a számokkal. Meg kell mondjam, sokkal tágabb határok közt enged mozogni, mint én korábban gondoltam, tényleg nem atomfizika, inkább a „löttyits még egy kicsit hozzá” vagy „tehetsz még 1-2 kanállal bele, ha akarsz” kategória. Úgyhogy úgy döntöttem, minden hozzávalóból 100 g-t teszek a (majdnem) 1 l vízhez, a mikróból meg 100 ml-t, és 10 ml/nap adagolással bele is vágok hamarosan. Remélem, hamarosan 96 liter csodát látok majd. Ha nem, majd változtatok.
Keymakernek köszönöm, hogy megosztotta ezt velünk a módszert, a xls-sel megnyugtatott minket (engem biztosan), hogy nehezen tudunk rosszat tenni, és még könnyen hozzá is lehet férni az alapanyagokhoz.
De azért először lehet, hogy mégis kipróbálom a zöldítőt – meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről is -, mert nyughatatlan vagyok és kíváncsi. Ha nem jön be, majd jövőre a kertben elhasználom.
Csak a kérdést nem tettem fel: a greenaquá-n azt írja, hogy a 250 ml micro 1,6 hónapig elég. Itt az van – kalkulátorban is megfelelő értékeket adott -, hogy 50 ml a 950 ml-hez, napi 10 ml adagolással. Mert ha így keverem be, akkor 10x ennyit kell adagolnom, hogy 50 nap alatt elfogyjon a 250 ml. Tényleg ekkora a tűréshatár? Én ennél egy kicsit pontosabb dolgokhoz szoktam hozzá, de el tudom fogadni. Azért mégis maradnék a kisebb mennyiségeknél bármelyiket is választom.
Kezdő vagyok a növényes akvarisztikában, s sajnos nehézségeim vannak! Trace Elements Mix -nek csak Giovanni’s Trace + – plant nutrition -t kaptam, http://www.oceannutrition.eu/product_fresh.php?file=ae01.html – ami elérhető volt egyelőre számomra, (Csíkszeredában lakok) s nem találom az összetevőket sehol, milyen értékekkel számoljak, van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatosan?
Manganese (Mn) … g/l
Iron (Fe) … g/l
Zinc (Zn) … g/l
Copper (Cu) … g/l
Boron (B) … g/l
Molybdenum (Mo) … g/l
Vanadium (V) … g/l
Miért nem rendelsz a green aqua-ból micro és macro tápot, gondolom a GLS oda is szállít, egyszerűbb mint kevergetni, és így biztos a trace elements mixet kapod, HEDDTA kelátokkal, a másikban még kérdés hogy milyen formában van a kelátkötés.
Majd rendelem a következőt, igaz hogy szállít a GLS, de a szállítás árából sok mindent meg lehet venni itt nálunk is, s a pénz számít!
Itt ez volt elérhető (Giovanni’s Trace + – plant nutrition) – illetve kapható, s most meg van gyülve a bajom …
Nem is gondoltam volna hogy a dobozon nem irja az összetevők arányát.
Hogyan lehet 10 – 17 német keménységi fokból Ca és Mg mennyiséget számolni? Ezt az értéket kaptam a csíkszeredai vízművektől. A víz 2 helyről érkezik (persze előre megkeverve) egy felszíni tárolóból és mélységi fúrt kutakból. Ezért a következő értékeim vannak: NO3 = 4 – 35 mg/l, PO4 = 0, K = 0, Fe = 0,05 – 0,1 mg/l, NH4 = 0,05 mg/l és német keménységi fok = 10 – 17. Elég tág határok között mozognak az értékek, – a 2 fajta víz keveréke, és az értékek nem állandóak!
Ha veszek pl. 14 –es német keménységi fokot, 249,2 mg/l CaCo3 –at kapok, (1 nk = 17,8 mg/l CaCo3), mennyi a Ca és a Mg?
Hali!
Marci
Minden elismerésem azoknak akik maguk készítik a tápokat.
De nem lenne egyszerűbb megvenni a Giovanni összes tápját?
Nagyon szép aksikat lehet látni tőle.Vagy esetleg az a gond, hogy nem mindet lehet tőle kapni?
A greenaqua.hu oldalon található Green Aqua Micro tápban a következő összetevők vannak:
ÖSSZETEVŐK (1000 ml-ben):
Vas (Fe) – 2 g/l
Mangán (Mn) – 1 g/l
Réz (Cu) – 0,052 g/l
Cink (Zn) – 0,29 g/l
Bór (B) – 0,4 g/l
Molibdén (Mo) – 0,075 g/l
HEEDTA kelátok !
Methyl Paraben (E218) – 1 g/l
Nem találom azt a tápot, amely az említett 38 g/l Fe -t tartalmazza
Marci, 38mg/l a régi excel táblában volt, azt hiszem a „Trace Elements Mix +Fe” tápra vonatkozott. A GA-ban nincs ilyen sok vas. A GA táphoz beállított excel táblátt itt találod: http://akvarisztika.budapet.hu/dosing_calculator.xls
Köszi, ebben (táblázatban) 20 g/l ír, s ahogyan jeleztem a GA tápban 2 g/l van! Vajon javítsam a táblázatban az adatokat 20 g/l –ről a tápban található 2 g/l –re?
A Tropica Plant Nutrition növénytápban (s más növénytápokban) található összetevőket ha % -ban van megadva, hogyan számolom át gr/l -be? Egyszerüen az értéket szorzom 1000 -el? Vajon a literben található % -ot adják meg függetlenül a csomagolás méretétől: 250 vagy 500 ml. – Lehet hogy nem jó a gondolatmenetem.
Marci, ahogy nézem nem csak a vasnál szerepel 10x-es érték, az összes többi micro elemnél. Oda a „nyers” táp adatait kell beirni, amiből később feloldanak 1 literben 1 decit. Igy mindjárt megvan a ~10-es higítás 😉 Ezt a MIX IT-nél látod, DI water 1000ml és felette a Trace elements mix 100-120ml, ez jelzi, hogy 1000ml-ben ~100ml-t feloldva adagolod naponta pl. 5ml mennyiségben (amount).
Tehát az új táblázatban lévő adatok korrektek.
A %-ban megadott értékek mindig 1 literre vonatkoznak.
Ha azt látod, hogy 5%, akkor 1000ml=1000grammal számolhatsz, annak az 5%-a 5g. Az egész tápban annyi az adott elem mennyisége.
Hello!
Valakinek van fölös mennyisége az alábbi szerekből, (Budapest-Mogyoród vonzáskörzetében)?
Kálium-Foszfát (Potassium Phosphate) – KH2PO4 – 40g
Kálium-Szulfát (Potassium Suplhate) – K2SO4 – 280g
Kálcium-Szulfát (Calcium Sulphate)- CaSO4 – 15g
Ha igen kérem jelezzen:
[email protected]
Köszi!
Hello Proci, köszönöm a válaszokat! Számolásod szerint, ha 1000 ml = 1000 grammal számolok, valamint a % mindig 1 literre vonatkozik és az 5 % 5 grammot jelent 1000 ml vízben, akkor 50 % 50 grammot és a 100 % 100 grammot jelent. Ami nem jó érték, mert egy 100 % -os oldat 1000 ml vízben 1000 gramm oldott anyagot kellene jelentsen!
Szerintem az 5 % -os oldat 50 gr/l.
Proci, ezt kaptam ezzel kapcsolatosan:
http://www.agr.unideb.hu/~kremper/6gyak_hull.pdf
Marci, igen félrebeszéltem. 5% az 50g/l.
A pdf-fel, % átszámítással szerintem nem kell komolyabban törödni.
Ahol ilyen értékek vannak:
Vas (Fe) – 2 g/l
Mangán (Mn) – 1 g/l
Réz (Cu) – 0,052 g/l
Cink (Zn) – 0,29 g/l
stb, ott látszik, hogy a nagy része víz. Abból pedig 1 liter 1 kg. Az, hogy a viz melett más is van, ami esetleg eltolná ezt az viszonyszámot? Eltörpül. Tehát, ha x %-ot látsz, nyugodtan vedd az 1kg adott százalékának és kész:)
Sziasztok!
Először is megragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak és köszönetet mondjak ezért az információ bankért amt létrehoztál(tatok). Már régóta olvasom a blogot és szívom magamba az okosságot.
Most, hogy nagy fába vágtam a fejszémet (400L) segítséget szeretnék kérni a kálium-szulfát és nyomelem keverék beszerzésében. Hol/Hogyan lehet ezeket itthon beszerezni?
Csak a tiszta (laboratóriumi) K2SO4-et ajánlott használni vagy lehet műtrágyát is?
Nyomelem pótlásásra hol lehet port venni? Mit ajánlotok?
Előre is köszönöm a segítséget!
Szia. Köszi a gratulációt. Igyekszünk minden infót megosztani. A porokat itt tudod beszerezni: http://www.greenaqua.hu/novenytapok/novenytapok-porok-szaraztapok.html K2SO4 hamarosan ismét lesz.
Szia Nigro,
Köszönöm a gyor választ, tőletek szereztem be az összes tápanyagot, csak sajnos ahogy írtad is K2SO4 pont nem volt. Örömmel hallom hogy hamarosan lesz
Addig is mit javasolsz a kálium pótlására? Nem tudom hogy jogos e az aggodalmam, de attol félek hogy így a K lesz a limitáló anyag és a Nitrát illetve foszfát többlet hatására algásodni kezd majd az akvárium.
Köszi!
Addig javaslom a folyékony tápok használatát.
Kicsit elveszettnek érzem magam a témában, nézem, nézem a táblázatot, beírtam a víz adatokat, de nem ismerem ki magam rajta. :))
A vízműtől a következő adatokat kaptam:
Kalcium 89
Magnézium 41
Kálium 1,5
Klorid 25
Vas 100
Szulfát 56
Nátrium 18
Ammónium 0
Keménység 170-280 (nálunk legalább 26)
Nitrát 7
Fluorid 0,2
Hidrogén-karbonát 427
Nitrit 0
Ezért úgy gondoltam a következőket adagolom:
Kálium-Nitrát, Kálium-Foszfát, Kálium-Szulfát + zöldítő komplex (az ára miatt).
Az általad leírt keverési aránnyal, a gondom ez:
„Adagolj minden nap 10 ml-t az akváriumvízbe mindegyik flakonból külön-külön, fecskendővel.”
Az akvárium mérete nem számít?
Mert enyém elég pici 45 l, hetente 10-12 liter vizet cserélek.
100l-re is 10ml meg 50l-re is???
ENTER TANK DETAILS,felül a bal sarokban.Oda kell beírni az akvárium méretét és hogy hány százalék vizet akarsz cserélni.
Ide írhatsz , ha valami nem tiszta.
[email protected]
Leesett 🙂
Naná 10 ml mindenkinek hiszen mindenkinek a saját mennyiségéhez kell beletennie az anyagot.
Ahogy egyre többet olvasgatok elég jól kitisztult a dolog.
Köszönöm a leírást és a táblázatot, nagyon sokat segített.
Sziasztok!
Érdekelne, hogy fontos-e a heti 50%-os vízcsere.
Ha csak hetente a víz 20%-t cserélem le, akkor a kalkulátor szerint (kezdetként 1 heti tápoldatozás után) csak hetente egyszer kellene tápoldatot adagolni.
Jól számoltam?
Üdv:
Schferenc
Sziasztok!
A 2. Mix it ablakban 2. sárga oszlop, valamint a 2 sárga oszlop közti fehér oszlop mi a csudát csinál. Mit változtatok vele? Előre is köszi
Nigro!
A Micro 500 és a széraz tápok mikor lesznek ismét készleten?
A fehér oszlop a teáskanálban kifelyezett mennyiséget mutatja.
Köszönöm a válaszod!
Végre elindultam a gyönyörű növényes akvárium felé, merthogy elkezdtem tápozni 🙂 már tök rég vártam. Remélem hamarosan látható eredményeket produkálnak majd zöld kis barátim 😀
Sziasztok, most akarom berendezni az első akváriumomat,rengeteget olvasok h miből milyet érdemes venni,de eddig elég kaotikus a kép… egy 20 literes főleg növényekkel betelepített akváriumra gondoltam /kezdnetnek 😛 maximum 1 db sziámi harcos halat szeretnék bele, meg persze csigákat ^^ nagyon sokat segítenétek ha leírnátok h kb milyen növényeket ,táptalajt,szűrőt meg stb-t érdemes bele vennem … mert úgylátom h ti itt eléggé benne vagyok a témában 🙂
előre is köszönöm a segítségeteket
Azért kaotikus, mert sok megoldás létezik. Kicsit kevesebb működik is 🙂
Melegen ajánlom az akvakertész fórum Naplók rovatát. Ott nagyon sok működő növényes akvárium leírását megtalálod. No meg itt is az olvasók akváriumai résznél.
Mindenesetre a 20 literes akváriumba csakis apró termetű növények jöhetnek szóba. A mohákat melegen ajánlom 😉
Köszönöm a gyors választ ^^ már nagyjából kezd összeálni h mit is szeretnék .
Amúgy alapvetően növényes akváriumhoz megfelelő a gömbalakú? a másik ami még nem igazán tiszta h ha nem akarom az algákkal bajlódni telepítsek be csigákat? de azt is írták h a csigák meg hajlamosak elszaporodni és akkor több gond lesz velük mint amennyit megoldanakm, megugye gondoltam a garnélákra is azokról meg azt olvastam h elég érzékenyek a vízminőségre meg a Co2 szintre ,és ott van még a világítás is amit én először 1 sima halogén lámpával gondoltam megoldani,az működne?
a mohákra amúgy énis gondoltam (jávai moha,gombmoha) de a háttérbe is kéne valami nagyobb növény, arról még nem döntöttem
Az is szempont lenne h nelegyen túl drága :S amiket néztem az oldalon majdnem mind nagyon drága cuccokból van összerakva,ezeket sajnos nem tudom megfizetni 🙁
Hát ahogy Nigro mester kifejtette és ahogy Te is látod ,nagyon nagy az „anyag”,még a minimum tudnivaló is,ezért itt helyszűke miatt nem lehet és felesleges is sok mindent mondani.Egy teljesen kezdődnek pedig,aki még soha nem foglalkozott akváriummal ,-még üres medencében pár guppi tartásával sem-….hát így tényleg lehet egy káosz a fejedben, Főleg úgy és talán ezért olyan sok és bonyolult minden ,mert elsőre belecsöppentél az akvarisztika legszebb,de legnehezebb,legnagyobb tudást igénylő ágába. Azt tudom tanácsolni,hogy előbb légy tisztában az alapokkal ,az alapfogalmakkal,olvass sokat és persze mellette kísérletezz! Az alapok és amit itt több mint egy év alatt „összehordtak” a tagok információmennyiségben annak a tudásnak a megszerzése nem megy egyik napról a másikra sajnos. Itt mindenki rengeteg tudást összeszedett magának annak ellenére,hogy sokan már régóta,egyesek(magam 30éve) foglalkoznak akvarisztikával.Mindenesetre mivel az elhatározás megvan részedről azt mondom legyél türelmes,tanulj sokat és kísérletezz az akvarisztikával,mert ha beindul ,nagy élményekben lesz részed(még minden kis apró siker után is!)
A sok duma után azért egy-két dolgot fontosnak tartanék már most elmondani. Felejts el ,de rögtön a gömbakváriumot! Csúnya,torzít,a halak nem érzik magukat jól benne(nem véletlenül nem szabad már árulni,ha jól tudom uniós előírás is van rá),nem lehet esztétikusan berendezni. Sajnos van egy minimum amit muszáj áldozni egy aksira,különben -csinálhatsz akármit- nem fog „működni” vagy nagyon-nagyon nehezen és nem lesz soha az igazi! Lehet kompromisszumokat kötni az elején,aztán majd úgyis tanulsz ezekből,addigra talán még jobban rabul ejt e gyönyörű hobbi és erre fog elúszni a konyhapénz is. 🙂 Ismerd meg a növényeket,azok igényeit,úgyszintén a többi élőlényt is(ezeknek gyorsan utána lehet nézni)aztán eme alaptudás birtokában a pénztárcád figyelembevételével kezdd el! Ne kezdj drága,igényes növényekkel,mert eleinte az csak pénzkidobás lenne, ha nincs elég és megfelelő fényed,tápod,CO2-d és az ezek összehangolásához szükséges tudásod. Remélem nem vettem el a kedved,mert a célom pont az ellenkezője és bocs ha esetleg okoskodónak,kioktatónak jönne le a szöveg,mert ez szintén nem volt cél. Sok sikert és élményt! Ha valami nem megy,akkor és kérdezz itt vagy a fórumon.Mindig lesz valaki aki gyors és kielégítő válasszal tud segíteni.
Zolim nagyon jól összefoglalta a lényeget. 😉
Ajánlom az Akvakertész fórumot. Rengeteg tipp van az olcsóbb megvalósításra, de sajnos a növényes akvarisztika nem olcsó. De sokkal olcsóbb lesz, ha a tanulópénzt nem kell megfizetned. Sokan már megtették előtted és a tapasztalataikból rengeteget lehet tanulni. 😉
Sziasztok!
Szaisztok!
Green Aqua Micro tápot vásárolta, a Macrot porokból állítottam össze. A Macróra azt a javaslatot kaptam hogy naponta 10 ml tegyek a 200 l-es akváriumomba.
Na most a 2 g/l -es Fe koncentrációval számolva a táblázatban nagyon alacson értékek jönnek ki.
Szeretném leellenőrizni az exceles táblázattal, hogy jól adagolok-e.
Ha a Micro oldatot használom milyen érteket kell írni a E16 illetve az E22-es oszlopba.
Üdv.:
Feri
Srácok kérdeznék egyet:
Egyik ismerősöm akváriumi tápsók helyett egy ideje „mezei” szobanövényekhez kapható tápoldatot használ… látszólag minden a legnagyobb rendben… most már kíváncsi vagyok, lehet-e ebből galiba?!
Úgy tudom, hogy magasabb a réz koncentráció ezekben, így a gerinctelenekre lehetnek káros hatással, meg azért nem olyan mintha rendesen tápoznál. Remélem nem lesz gond belőle.
Aha. Én mondtam neki, hogy talán nem kéne 🙂 de igazából én se tudom miért lehet veszélyes, vagy csak nem ad megfelelő eredményt. Ő állítja, hogy nem lehet tőle semmi gond 🙂
Ahány szobai növénytáp, annyiféle összetétel, arány. 😉
Szinte egyik sem megfelelő. A kelátolt vasról sokat beszéltünk. A szárazföldi tápoké nem megfelelő.
Rövidtávon nem biztos, hogy gond lesz, de hosszabb távon lesz fejvakarás… 😉
Miért nem lehet letölteni az Excel táblázatot? vagy ha lelehet akkor valaki tudja hogyan mert én nem jöttem rá.
Attól tartok, hogy a költözéskor a másik szerveren maradt… Megkeresem.
Köszi.
Na sikerült megtalálni a táblázatot?
Persze. Be is illesztettem a helyére 😉
Új regisztrálóként , szükségem lenne pár hasznos tanácsra a Co2 -vel kapcsolatban , szeretném kiépíteni és egy igazán hozzá értőhöz fordulnék tanácsért.
Használd nyugodtan az oldal keresőjét jobb felül 😉
Íme pár erről szóló poszt:
http://www.nigro.hu/2008/08/30/1-%E2%80%9Enyomd-tovig-a-gazt/
http://www.nigro.hu/2009/01/04/palackos-co2-rendszer-osszeallitasa/
http://www.nigro.hu/2008/10/23/keymaker-osszefoglaloja-a-co2-tartosteszt-mukodeserol/
http://www.nigro.hu/2008/09/01/co2-rendszerek/
Sziasztok! Most indítottam az akimat (110l). Először nagyon örültem, mert majdnem az első perctől kezdve bubiztak a növényeim. Azonban másnapra abbamaradt… Ráadásul a Lindernia levelei elkezdtek áttetszővé válni, + az erezet besötétedett! Kérnék egy kis segítséget, mert nem tudom mi lehet a gond! Előre is köszi!
Eleinte a friss víz okoz bubizást. A valódi fotoszintézis nem annyira intenzív. A lindernia elvileg jól kell, hogy bírja. Nem különösebben fényigényes. Esetleg indíts egy naplót az akvakertész fórumon és akkor minden paraméter megadása után könnyebb lesz a segítség 😉
Köszi! Már megindult újra! 😀 Viszont a Lindernia látszólag még mindig szenved. Akkor indítom a naplót!
Sziasztok, segítség kéne! Sehogy nem sikerül kiigazodnom a táblázaton, ki tudná számolni nekem valaki??:)
A csapvíz paraméterei:
NO3: 17,20
K: 0,2
MG: 41,8
NH4: 0,02
Az aksi 550 literes, heti 50% vízcserét tervezek. Köszi!
Szia!
Szerintem ha ekkora akváriumod van megfelelő szűréssel akkor max 30%-vizet cserélj.
Üdv.
valaki el tudja nekem magyarázni hogy hogy kellene beírni a táblázatba az adatokat?
A kommentekben ott van minden válasz. 😉
most már csak 1 kérdésem lenne amire eddig nem jöttem rá. hogy a MIX IT című táblázatban a DOSE AMOUNTHOZ ott mit jelentenek a 6 os számok?
a vas(2)szulfátot belel lehet önteni az akváriumba? Szobanövények tápozásához vettük és most arra gondoltam hogy ezt használom a vaspótláshoz.
Vigyázni kell arra, hogy az adagolt mikro-tápanyagok kelátja megfelelő minőségű legyen, mert kemény vízben és erős megvilágítás esetén hamarabb lebomlanak a kötések és a növények nem tudják felvenni a tápanyagokat. A HEDDTA kelátok a legalkalmasabbak rá.
Sziasztok!
Elolvastam a fenti blogbejegyzést a kommentekkel. További bologokon és fórumokon is nézelődtem, de egyesek esküsznek mások irtóznak a Fitohorm Mikromaxtól. Az EDDHSA kelátképző alkalmas akvarisztikia célra vagy totál nem?
Íme az összetétele:
Hatóanyag tartalom:
0,26 % B bór vízoldható
0,12 % Cu réz, vízoldható
3 % Fe vas, vízoldható
1.32 % Mn mangán, vízoldható
0,07 % Mo molibdén vízoldható
0,23 % Zn cink, vízoldható
EDDHSA kelátképző
Nekem egy 400L-es növényesnek szánt, de jópár hallal is büszkélkedő akim van. Kaptam így nem volt választásom, hogy kisebb legyen. Hát nnek berendezése sem volt olcsó nemhogy a folyamatos tápozás a drága bolt iszerekkel. Az akvarista.hu oldalon CERO néven vagyok fenn, ott megnézhetitek az aksim.
Sajna az élesztős CO2 szerintem ekkora méretnél már nem menne, a palackosra meg még nem ruháztam be. Habár Ebay-en alég jó CO2 szettek vannak, csak kérdés, hogy az itthoni palackok jók e hozzá. No meg a világítás… sejtem, hogy a 2x36W elég gyengusz, de ezt max megtoldani tudom 2x54W-ra vagy ha kicserélem az egészet akkor 4x54W-ra, de az egy kisebb vagyon…
Tudom mondhatjátok, ez egy drága hobby. Érdekes, hogy gyerekkoromban is volt akváriumom és abban csak egy Shark szűrő ment, mégis a valisneriak meg a hólyagos vízikhely úgy nőtt mint a gomba. És halpusztulás sem volt, pedig nem cseréltem a vizet olykor hónapokig.
Sziasztok!, Szia Cero82
Én is használtam Fitohorm Mikromax, nekem az egyetlen negatívumom az volt, h láthatóan nagyon színezi a vizet, narancssárgás barnás árnyalata lesz, még heti 50% vízcsere mellet is. Így meghagytam a kerti növényeknek, arra kivalló!!!
Sziasztok!
@Nigro, Keymaker
Nem tudom hogy csak nálam probléma-e, de valamiért nem látszanak a cikkhez tartozó képek. Nincs valami ötletetek ezzel kapcsolatban? Most olvasgatom a régebbi cikkeket és már jó néhány helyen tapasztaltam ezt…
Szia! A blog elköltözött nmrég. Sajnos a költözéskor néhány fotó elveszett. Esetleg dobd be ide, hogyha találsz olyan posztot ahonnan hiányzik és igyekszem pótolni.
Sziasztok!
@Nigro, ha ennek az írásnak nem itt a helye tedd át nyugodtan máshova.
Tapasztalt akvaristák segítségét szeretném kérni, mivel én is annak vagyok a híve, hogy minek újra meg újra felfedezni, rájönni arra, amit már mások megtettek előtted. Majd amikor nekem is meglesz a kellő tapasztalatom ráérek kísérletezgetni új dolgokkal. Mindig is érdekel t az akvarisztika de sose merte belevágni a dologba mert túl nehéznek gondoltam az egészet, felibe-harmadába meg sose szerettem csinálni semmit. Nemrég láttam a boltban egy akváriumi szettet nagyon kedvező áron és úgy gondoltam, hogy most vagy soha. Megvettem! Ekkor jött következő probléma és most hogyan is tovább. Mint fentebb írtam, nem vagyok egy durr-bele, majd lesz valami típus ezért olvasgatásba kezdtem. Hamar ráakadtam Nigró blogjára és rájöttem ez kell nekem. Már sok mindent elolvastam, de még rengeteg van hátra. Azok alapján amin eddig átrágtam magam a következőt ötöltem ki:
Van egy 54l-es akváriumom, hozzá 50W-s fűtő, és egy 300l/h-s belső szűrő. Világítást egy T8-as 15W-s fénycső szolgáltatja. Tudom ez nem egy komoly cucc, de gondoltam kezdésnek jó lesz. Kipróbálnám, hogy mégis milyen ez az egész, tettszik-e, van-e kedvem hosszabb távon hozzá. Első kérdés sorozatom ehhez kapcsolodik, lesz egy pár. Mint abszolút kezdőnek, a fenti cuccokhoz, nem túl nagy további beruházás mellet, mit javasoltok:
– milyen növénytáptalajt, milyen kavicsot (méret)
– milyen növényeket, milyen halakat (konkrét nevek), mennyit ezekből
– milyen hal kaját, milyen növénytápot, milyen adagolás mellet (főként a növénytápot illetően)
kellene beszereznem. A célom tényleg az elindulás, az ismerkedés és nem a legszebb növényes akvárium megalkotás lenne. Tudom hogy limitált technikával limitált elvárásai lehetnek az embernek, ez nem baj egyenlőre. Valahol el szeretnék indulni és ebben várom a tanácsokat. Érdekelne a véleményetek a netes virágrendelésekről is, ismeretek-e jókat. A helyi (veszprémi) akvarisztika bolt növénykínálata, nekem nagyon nem jött be. Ott max halkaját lehet venni, meg a leggyakoribb halakat, a halak egészségesnek tűntek laikus szemmel, a növények már kevésbé… Ismer-e valaki Székesfehérváron normális boltot, ha kell odáig is elmegyek.
Ha bejönne ez a dolog, akkor a célom természetesen a növényes akvárium összeállítása lenne. Ehhez eddig a következő dolgokat agyaltam ki, főként az itteni írások alapján.
– Fény bővítése Nigro féle 55 W-os Power compactra
– Szűrő cserésje EHEIM Professionel 3e – EHEIM 2074-ra
– Co2 palackos rendszer, 2kg, Sera Flore Active külső reaktor 500
– Hydor ETH 300W külső fűtő – 12/16
– EI tápozás Green Aqua folyékony tápszerrel
No hát ennyi, kíváncsi lennék kinek mi a vélemény. Ha már az alap koncepciómat is hibásnak tartjátok, bemelegítés (olcsón) egyszerű, saválló halakkal, növényekkel, majd technika bővítése után növényesre váltás, azt is írjátok meg nyugodtan.
Szia!
Igyekszem a kérdéseidre válaszolni.
„milyen növénytáptalajt, milyen kavicsot (méret)”
– Gyakorlatilag szinte mindegy, (kezdésnek) a lényeg, hogy legyen. Későbbiekben mint mindennél törekedj a jobb minőségű (általában drágább) táptalajok beszerzésére
„milyen növényeket, milyen halakat (konkrét nevek), mennyit ezekből”
– A Green Aqua webshopban van lehetőség a növény igényei szerint szűrni a növényeket. (Nagyon)alacsony és közepes igényű növényeket válassz. A halakból apró termetű békés csapathalakat javaslok. Pl. Boraras, Galaxy razbóra, Danio choprae, Esetleg neonhal, vagy más kis termetű pontylazacok.
„milyen hal kaját, milyen növénytápot, milyen adagolás mellet (főként a növénytápot illetően)”
– A halakat apró szemcseméretű műeleséggel, fagyasztottal etesd változatosan. A növényeknek használd a Green Aqua növénytápját. Adagolj hetente 1x-2x az előírt napi adagot beadva. Több nem kell, mert nincs CO2 beoldásod.
Székesfehérváron a Tűzhal-ban kapsz jó halakat.
„- Szűrő cserésje EHEIM Professionel 3e – EHEIM 2074-ra”
Ezt az elektromos szériát nem nagyon preferáljuk. Kicsit felesleges drágítás az elektronika. 2073 elég lenne.
Az alapkoncepció jó. Még egy kis olvasgatás, tervezés, és vágj bele bátran. Segítek, ha kérdés van. Érdemes az Akvakertész fórumon naplót nyitni és több száz segítő akvarista tud majd segíteni.
Hali Nigro!
Köszi a válaszokat és a biztatást! A szűrőről: először nekem is a 2073 tetszett meg, de ennek a pumpa teljesítménye 1050 l/h, amire ha rákötöm a külső CO2 reaktort, a fűtést, esetleg egy UV lámpát vissza fog esni a teljesítmény. Ami a jelenlegi akvárium méret esetén nem lenne gond, de egy bővítés esetén, max 144l, már koránt sem lenne meg a kívánatos 10x forgatás. A korábban említett 2074-es elektromos széria, programfunkcióinak én sem sok értelmét látom, de ami pozitívumként tekinthető az a 1500 l/h teljesítmény ami akár a leendő 144l-es akváriumot is minden ráaggatott cuccal gond nélkül elbírja. A jelenlegi 54l-hez pedig a teljesítménye elektronikusan csökkenthető. Mit gondolsz erről? Ennek fényében is feleslegesnek látod a felárat a 2074-nél, elvinné a 2073 a nagyobb akváriumot is? Hallgatnék tapasztalat véleményedre és utóbbi esetben a különbözetből sok mást tudnék venni…
Nálunk még a 180 literes is egy 2075-el megy bár külső reaktort már nem tennék rá. Ha később nagyobbra váltassz, inkább vegyél még egy külsőt. Ha esetleg az egyik elromlik, nem maradsz szűrés nélkül 😉
Szia Nigro!
Gondolkodtam a fenti javaslaton, egy Eheim Professionel 3 – 2073 és egy Eheim 2032 Ecco Pro 130 használható lenne együtt úgy hogy a két szűrőt közös befolyó és közös kifolyócsővel használnám? Nem szeretnék sok csövet az akváriumba és arra gondoltam hogy talán megoldható lenne hogy a két szűrőt egy-egy elosztóval közös főcsövekre kötném. A nagyobb szűrő kimenő ágára menne a reaktor. Nem tudom hogy ez müködne-e, nem dolgozna-e egyik szűrő a másik ellenébe vagy hasonló. A két szűrő összesen 1500 l/h lenne minusz 150-200l/h reaktor. Igy még egy 130l-s akvárium esetében is meglenne a 10x forgatás.
sziasztok
Nem rég kezdtem el akvarizálni, és felmerült egy kérdés… az akváriumba még csak a növények vannak betelepítve, de elkezdtek kókadni és sajnos már bolti állapotok csak régmúlt emlék volt…
nagyapám már vagy 10 éve foglalkozik az akvarisztikával és nemes egyszerűséggel beleöntött az akváriumba kb 1 liter Balfi ásványvizet minek hatására a növényzet kb másfél óra múlva kicsattanó állapotba került. Azt mondja sose használt tápot, minden nap kb 2 dl önt a vízhez…
szóval érdekelne hogy van e olyan elem amit ilyen módon nem lehet-e pótolni, illetve ha igen és ez létfontosságú(bár ezzel a módszerrel folyamatosan dobálja ki a virágokat a medencéből a szaporodásuk miatt) akkor vegyészeti szakboltban megvásárolva, felhasználhatóak e ezek, vagy kell neki valamilyen kezelés előtte?
illetve később az akváriumban pontylazac féléket,csigákat, elevenszülőket,és ha belefér még páncélos harcsát szeretnék majd tartani…. ezeknek a halaknak lehet ettől bármi féle problémájuk?
üdv.: Loránd
Na ez jó 🙂 A Balfi ásványvíz szénsavas volt? 🙂
Amennyiben szénsavas ásványvizet használsz, a CO2 adagolást oldod meg. Persze nem olyan tökéletesen, mint a legtöbb módszerrel, de a semminél jobb. Ezen kívül a növényekne mikró és makró elemekre van szükségük. Ezt folyékony táppal kell megoldani. Olvasd el a osztot ahová írtál (valamint az Alapok menüpont alattiakat) és minden világos lesz 😉
Szerbusztok!
Ismét a segítségeteket szeretném kérni! Van egy vegyes növényes aksim, amivel az a gondom, hogy csak pangnak benne a növények. Kicsik, torzak, halványak. Kipróbáltam többféle tápot, de valahogy egyik sem vált be. Nemrég hallottam az EI tápozásról. Összeszedtem néhány dogot róla és próbáltam leegyszerűsíteni az én tudásomhoz. Abban kérem a segítségeteket, hogy ellenőrizzetek jól értem e a dolgokat.
Szóval az EI lényege a túltápozás, hogy mindig mindenből elég legyen. Ezt a heti komolyabb vízcserékkel kompenzáljuk.
Az összetevők 1 liter vízhez:
KNO3 18kiskanál
KH2PO4 4kk
MGSO4 6kk
K2SO4 18kk
Micro+ 50ml
valamint olvastam, hogy kell még CASO4, de ennek az adagolásáról nem találtam semmit.
Ezekből a keverékekből napi 10ml- kell adagolni. Egyik nap elemeket, másik nap micro+-t kell adagolni.
Kb ennyit sikerült megértenem belőle. Kíváncsian várom a véleményeteket.
Nemigazán tartozik ide, de lenne még egy kérdésem. A szűrőm egy hét alatt megtelik valami zöldes-barnás trutyival és nem tudom eldönteni, hogy a bacik szaporodnak ilyen gyorsan és nagy számban vagy tényleg csak a trutyi. Mit gondoltok?
CaSO4 és MgSO4 nem kell, mert a magyar vizek kellően kemények. A szűrőd külső, vagy belsőszűrő?
Belső: Eheim Biopower 240
Az aksi 200 l és kb 30(1-2cm) hal. Nemrég kimaradt a heti takarítás és olyan másfél hétig volt bent a szűrő. Szinte egy kocsonyává állt össze a bio részleg. Lassan elkészül a házi külső szűrőm(10l) és ha az is így fog tömődni, akkor gondban leszek.
Úgy gondolom, hogy nem fog. Egy belső szűrő kevés egy ekkora akváriumhoz. A külsőszűrőd kb 3-4 hónap múlva fog úgy kinézni 🙂
Köszönöm a tápokkal kapcsolatos kiigazítást és a szűrővel kapcsolatos megnyugtatást. Rendelés leadva GA-nak.
Amint lesznek eredmények jelentkezem.
Sziasztok!
Low-techben CO2 nélkül okozhat a növények levelein algásodást,ha sok a fény és a táp de nincs CO2?(lyen esetben már igényelnének CO2-t?)54L,beállt ,10X méretű külső szűrő,2x15W világítás 10óra,heti 50% vízcsere napi 3-3-3ml a GA wellness csomagból,jbl aljzat+táptalaj.CO2 nélkül.Így a friss hajtásokon is pár nap múlva barnás(barna?)alga lesz.
Köszönöm!
…ez esetleges CO2 hiánytünet is lehet amiért megtelepszik az alga?
Szia Keneseig!
30W fény 54 literre még nem olyan sok. Persze függ az akvárium magasságától is, mert ha alacsony, akkor több fény jut le a növényekhez. A barna alga általában azt jelzi, hogy kevés a fény.
A vízoszlop 23cm és felette 9cm-re a fénycső.De mivel a kevés fényerőt ha jól tudom hosszabb időtartammal lehet kompenzálni,így 11,5 órával is barnásodtak a levelek.Tehát ezt sztem nem lehet a gond.Most folyamatosan csökkentem az időtartamot,és a tápokat.Hátha…
A tápokat ne csökkentsd! A világításod milyen típusú cső? Én a helyedben megpróbálnék egy blackout-ot, hogy reseteljem a barnaalgákat 🙂 Keress rá itt az oldalon a „blackout pofon az algáknak” című postra!
T8-as csövek,Blackoutot nem szeretnék.Nem érzem ennyire visszafordíthatatlannak a dolgot,meg sztem utána is visszajönne ugyan így,mégsem tudtam,meg miért.És erre keresem a választ . 🙂
Megértelek. Bár nekem sokat segített a blackout annak idején, és nem jött vissza utána, mert a körülmények már jók voltak, csak nem akartam hónapokat várni a tisztulásra, és a növények is túlélték. A nano akimban akkor jelentkezett a barna alga, mikor kezdtem elhanyagolni a vízcseréket, de nálad ez se lehet probléma. Habár a vízmennyiség nem túl nagy, és a gyakoribb vízcsere csak javíthat a helyzeten. Esetleg bevethetnéd az Amano garnélákat, vagy más algaevő állatkát. 🙂 A CO2 beindítása is jó lehet szerintem.
A barna alga a frissen indított akváriumban könnyen megjelenhet, de az idő múlásával magától el is tűnik. A világítást ne emeld annyira. Elég max. 10 óra.
Szia
A tanácsodat kérném van nekem egy 375l akváriumom 150x50x50
Szűrés :2080+2217 fény 5x54w eltolva, 8óra világítással, 10ml micro/macro/carbo (a lámpa bekapcsolásakor)
3 hetes az akvárium most jelent meg az üvegeken a zöld pontalga ,az alga megszüntetésére a foszfátot ajánlottak rá.
Vettem nálatok KH2PO4 port,1l ioncserélt vízbe tennék 20g-ot és ebből naponta adnák 1ml.
Szerinted ez így megfelelő ill nem lehet nagyobb dózisba hetente adagolni?
Válaszodat előre is köszönöm.
Szia!
Balázstól megkérdezem, mi a véleménye. Esetleg majd csörögj be a boltba hétfőn.
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni,hogy mikro táp kikeveréséhez por formában az anyagokat honnan tudnám megvenni/megrendelni?Van-e valakinek valami receptje,hogy tudnám meggátolni az anyagok kicsapódását,hogy a növények fel tudják venni őket?(egy debreceni akvárium boltban azt mondták,hogy a megfelelő sorrendben történő elkeverés a fontos). Sajnos nem vagyok egy kémia guru,szóval jól jönne egy kis instrukció,hogy egy 260 literes juwel visionbe megfelelő co2,fény és szűrés mellé hogy oldjam meg a megfelelő mennyiségű tápanyag bevitelt:). A segítséget előre is köszönöm!