Hírek-Esszék

A Czéher György előadások tematikája

Ma beszéltem telefonon Gyurival. Igyekeztem belőle minnél több infót kiszedni, hogy hogyan alakulnak az előadások.

Elképzelése szerint, az előadás sorozat négyes blokkokra lesz osztva. Az első négy alkalom anyaga az Iwagumi lesz. A múlt óra a történeti áttekintésről, az alapokról szólt. Az eheti lesz az első gyakorlati óra, amikor mindenki, aki tud, hoz magával köveket sziklákat és ebből próbálunk összerakni Iwagumi formációkat.

Akkor sincs baj, ha nem tudtok hozni köveket. A GreeanAqua és a Vadon is biztosít szép sziklákat. Ha valamelyik megtetszik, a helyszínen ezek megvásárolhatók.

A következő óra szintén gyakorlás lesz, azt gondolom ránk fog férni 🙂 A blokk zárásaként egy összefoglalás és a végső kreációk bemutatása fog következni. Nem akarom elkiabálni, de a negyedik óráról igyekszünk élő közvetítést készíteni. Azért csak erről, mert a kezdeti ügyetlenkedéseinket nem biztos, hogy ország világ elé kell tárni. A végére azonban profikká válunk remélem… 🙂

A következő négyes blokk szólna a Ryubokuról. Az azt követő pedig a Mizube stílusról. Ezekről bővebben majd később. Szó esett még egy több alkalmas bérlet megvásárlásának lehetőségéről. Ezzel kedvezmények is elérhetők, de akkor sem ér így senkit hátrány, ha egy két órára nem tud eljönni. Persze az nagyobb kár, ha nem hallja annak az órának az anyagát.

Tehát kezdés május 14. (csütörtök) este 19.00 óra. ..Senki ne késsen 😀

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

9 Comments

  1. „Tehát kezdés Tehát kezdés máju…”

    Egyébként hasznos előadássorozat lehet, viszont soha nem jó az időpont 🙁

  2. sziasztok!

    én egy pontos címet szeretnék kérni,hogy odataláljak.

    Köszönöm 🙂

  3. Croissant köszi. Javítva javítva 🙂

    A helyszín:
    Tan Kapuja Buddhista Főiskola
    1098 Budapest, Börzsöny u. 11.
    (József Attila lakótelep)

  4. Mi a helyzet a gyakorisággal? Nekem a heti rendszeresség biztosan nem fog menni, annak ellenére, hogy kedvem a heti kettő alkalomhoz is lenne. 🙂

  5. Ezért lesz a több (10) alkalmas bérlet. Így árban jobban jössz ki. Viszont Gyuri szavaival élve, az edzés, az minimum heti 1×2 óra 🙂
    Kértem Gyurit, hogy olyan legyen az előadások felépítése, mint a Barátok köztnek. Ha egy hónapig nem néztem, akkor is be tudok kapcsolódni Tildácska életébe 😀
    Viccet félretéve, hatalmas anyag áll készen az átadásra. A kétheti kurzus több mint egy évig tartana.

  6. Okés, próbálok majd lépést tartani, csak sanos már ezt a hetit is kihagyom. Viszont ha (átlag) létszámmal kalkuláltok majd, akkor mindenképpen számoljatok velem is.

  7. Szuper, köszi a lehetőséget. Az előadások mindíg csütörtök este kezdődnek, vagy változó, hogy melyik nap? Azért érdekelne, mert kedden és csütörtökön mindíg délutános vagyok. 🙁

  8. Sajnos az időpont fix. Gyurinak viszont csak ez az időpont jó. 🙁

  9. Ez van, próbálok majd cserélgetni, hátha…
    Köszi újra a lehetőséget, a szervezést, meg mindent.

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük