Esszék

A levélkupac alján

Az utóbbi pár hétben képtelen voltam időt szakítani arra, hogy a blogra írjak. Bevallom, a legtöbb időm az akvarisztikával kapcsolatos telefonok, e-mailek, privátüzik, fórumhozzászólások megválaszolásával ment el. Ami viszont az egészben a legérdekesebb, hogy sosem éreztem úgy, hogy na erre már nem válaszolok, mert nincs kedvem. Minden kérdés, minden probléma egy új kihívás. Szinte már igénylem 🙂 Valakit elönt az alga, vagy a szűrőben nem tud dönteni, esetleg gáz van a gázzal. Minden egyes akvárium más megoldást kíván.

Vannak a telefonok.
Itt leginkább a shoppal kapcsolatos dolgok merülnek fel, de így is a hívások átlag ideje 5-10 perc. Néha vissza kell fognom magam, mert annyira belemerülök, hogy félek, a telefonálónak lemerítem a hitelkeretét. 🙂 A telefonok nagy részénél az illető vacillál. A kisebbet, vagy a nagyobbat, az olcsóbbat, vagy a drágábbat. Nagyon fontos, hogy határozottan nyilvánítsak véleményt az adott termékekről és ha van egy általam lehetségesnek és jobbnak tartott harmadik variáció, akkor azt is elmondjam. Miután átlátta a telefonáló a helyzetet, én mindig döntök egynél, ami szerintem a legjobb. Nem hagyom kételyek közt. Hogy ő hogy dönt, ez már az illető ügye, de jó ha lát egy biztos választást. Szeretek telefonálni, rájöttem…

Vannak az e-mailek.
Na ez a műfaj nem egyszerű. Aki mailt küld, az már komolyan kivesézi a problémát. Itt általában nem eldöntendő kérdésekről van szó, hanem kőkemény problémákról. ALGA. 90%-ban ez a téma. A mailt küldő felkészült. Adatokat küld és általában olvassa a blogot is. Néhány levélváltás után a probléma megoldódik.

Az alapprobléma itt mindig a nem megfelelő technikai eszközök megléte illetve meg nem léte. A küzdelemhez majdnem mindig szükség lesz, valamilyen technikai eszköz módosítására, erősítésre. Bizony ez néha fáj.  Viszont a „műfaj” előnye, hogy remekül lehet magyarázó linkeket beszúrni és viszonylag könnyű fényképes segítséget kapni a probléma okáról. Apropó e-mail. Ezt remélem mindenki olvassa:   http://dezsomail.blog.hu/ (Csak röviden: Hegedűs Dezső szeret levelezni. Mailvadász szeret leveleket elkapni. Dezső ír, Mailvadász elkapja és kiteszi oda. 🙂 )

Privát üzenetek.
Általában az akvaristáról és az akvakertészről kapok privátot. Ha lehet ilyet mondani, két teljesen különböző műfaj.

Egy azonosságot azonban felfedeztem. Nagyon sok mindkét helyen a világítással kapcsolatos megkeresés. Hú pedig ha tudnátok, hogy félek az áramtól…. Az asszony sírva röhögött amikor fejlámpával a fejemen álltam a létrán és vaksötétben szereltem a csillárokat. Inkább lekapcsoltam a főbiztit, csak nehogy valami „kóboráram” megcsapjon. Úgyhogy a világítás Nigro gyenge pontja. Annyit tudok a fényről, ami szükséges egy növényeshez. Slussz.

Viszont. (Ez leginkább az akvaristára igaz) Itt hatalmas „átalakulásokat” tapasztalok a privátváltások során. A második harmadik üzenetváltás után, képbe kerülnek a növényezéssel kapcsolatban. A csiszolatlanból, csiszolttá válnak és elindulnak a jó úton. 😉 Az akvakertész ebből a szempontból más. Ritkábbak a privátok és pontosan tudják kinek küldik a levelet. Tudják, hogy miért keresnek pont engem, míg a másik fórumon inkább csak „megtalálnak”.  A privátok nagytöbbsége DIY megoldásokat alkalmazza és ezen a levélváltások során sem sokat változtatnak. Természetesen ezzel az égvilágon semmi probléma nincs, hisz a cél sok úton elérhető.

Fórumhozzászólások.

A legkevésbé megterhelő módja a véleménycserének. Ha nem kell valakivel „kardozni”, rendkívül kellemes elfoglaltság. Kardozni is szeretek, csak akkor általában fel is idegesítem magam és ezt általában a környezetemben élők sínylik meg. Úgyhogy a kardozást kerülöm, csak ha rosszkor talál valami meg, akkor megyek keringőre.

Skype.

Na a Skype a fél éjszakámat elveszi. :). Itt aztán olyan vagyok, mint a profi pókerjátékos. Egyszerre több asztalon játszom. Időnként egy egy hozzászólás rossz ablakba megy, de erősen edzek, hogy ez minél ritkábban forduljon elő. Ez egy nagyon hatékony formája az eszmecserének. Gyors és magában hordozza az összes fent említett üzenetváltási forma előnyét.

BlogChat.
Szinte csak a blog chatjét használom. Itt van egy törzsközönség, akikkel kötetlenül lehet viccelődni, persze úgy, hogy közben érdemi dolgok is szóba jönnek. Ez kicsit olyan, mintha hasonló érdeklődési körű társaság leülne egy sörözőben dumálni. 

A különbség csak a cigifüstben és a valódi személyes kontaktusban van. A sör azért megvan… 😉 Ha valaki ismeretlenül beesik, nincs hideg távolságtartás. Szívesen segítenek a felmerülő kérdésekben.

Nos hát ezek után kéne még blogolni. Amit azért szeretek nagyon, mert igazi kihívás. Egy témát jól körbejárni. Az összes infót összegyűjteni. Oknyomozni, lepletlerántani, módszereket bemutatni. Hmm ezt nagyon szeretem. De persze nem lehet minden héten világot megváltani. Olyankor írok egy ilyen postot és a végére sokkal, de sokkal jobban érzem magam, mint amikor elkezdtem. 😉

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

7 Comments

  1. Halihooo! Ha gondolod, a világítással kapcsolatban érdeklődőket nyugodtan irányítsd hozzám. Nagy guru vagyok, mondhatom otthon vagyok a témában! Mi a gardróbban szereltük a lámpát, de nem kellett a fejlámpa.
    TELEFONNAL VILÁGÍTOTTUNK!!!!!!!!!!! ,)

  2. Ahogy az Asszony látja mellette:
    Ezek közül a legszörnyűbb a telefonálás! Két dolog miatt:
    – kocsiban mindig telefonál és mivel férfi, két felé nem tud figyelni, így általában eltéved 🙂
    – 5-10 perc helyett én inkább átlag 20-30 percre szavaznék. Legutóbb mikor utaztunk Frankfurtba, akkor már bőven elhagytuk Bécst, mikor végre elszakadt a telefontól és jó reggelt tudott kívánni nekem. (Még szerencse, hogy közben én figyeltem, mert tuti Athén felé mentünk volna.) 🙂

  3. Minden elismerésem, a nagy növényes „szekér elindult és nemsoká már megy magától” 🙂
    Azért az oknyomozást abba ne hagyjátok! 🙂

  4. Ati lebuktál 😀 Szeretem az ilyen postjaidat, jót lehet rajta vidulni 🙂 Abba ne hagyd a blogolást.

  5. Férfi és kétfelé nem tud figyelni?! Ugyan kérem! Én, például remekül megvalósítom a meccsnézés közbeni sörözgetést, úgy, hogy még a párom hozzám intézett kérdéseire is válaszolgatok, különböző hangsúlyú „iiiiigen”-ekkel. 🙂
    Jó kis post lett (ez is), főként, hogy „betekinthettük” picit a kulisszák mögé.

  6. A nők szerint a sör és a meccsnézés, az egy és ugyanaz. Közben az iiigeneket meg folyton megszívom. Így kerültem Frankfurtba is. 🙂

  7. Szia Nigro!

    Írtam a technika rész szűréshez egy kérdést. Vess már rá egy pillantást légyszíves!

    Előre is köszönöm.

    Üdv

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük