Gaborci 180 literes akváriuma
Üdv mindenkinek! 4 éve működik az akváriumom. Mielőtt bárki is lehúzná, előljáróban elmondanám, hogy igazából nem az elsődleges hobbim és ez meg is látszik rajta sajnos. Mostanra eljutottam oda, hogy változtatni kelle több dolgon, mert ez így ebben a formában nem az igazi.
Pár adat:
kb. nettó 180 liter, aminek a 1/3-át, 2 hetente csapvízzel frissítem.
Külső szűrő: kb 40 liter térfogatú hordó tele raschel zsákkal és perlonnal, amit Hydor L30 pumpa üzemeltet. Belső szűrő jelenleg nincs(aquel fan2 volt benne, de most a másik akiban van), de el kéne bele. Én is osztom a tézist, hogy túlszűrt aki nincs.
Halak: szumi, neon, lorik, panda harik, és ancik amik rendszeresen nevelik az útódokat. Növények: Csak 3 fajta van. 🙁 Hááát nem igazán tudom pontos nevüket csak, hogy melyik családba tartoznak. anubias, crypto, és fodros levelű vizikalász? Aponogeton longiplumulosus ? (admin)
Nos, ez útóbbinak a jelentős részétől szeretnék megszabadulni, mert: 1. Elveszi a fényt a többi növénytől (sajna látszik is rajtuk). 2. legalább 2-3000 lityis aksiba való és pont emiatt nem díszíti az akváriumot. Co2 adagolás nincs. A világítást jelenleg 2*30, de 3 90cm-es hagyományos fénycsőnek van hely illetve ez ki is van építve.
A fénycsövek kb 2 éve voltak utóljára cserélve. Tudom ez is hiba, mert évente cserélni köllene. 1 Osram Fluora, a másik egy snassz hideg cső. A fákat sok éve egy folyóbol hoztam bele, tehát nem vasfa. Régebben volt műsziklás hátterem, de azt sajna kiműtöttem, mert teljesen elepte az ecsetalga és rengeteg értékes helyet elfoglalt az akváriumból.
Tudom, tudom rengeteg a hiba, ami annak tudható be, hogy nem foglalkozom vele eleget, de sajna több hobbis is van és bár próbálom, de nincs elég időm arra, hogy mindegyiket szuper módon üzzem. kérlek segítsetek növényválasztásban.
Kis fényigényű és co2 hiánya mellett is viszonylag fejlődő egészséges növényeket szeretnék. A fodroslevelű vizikalász helyett olyat, ami max 30-40 cm-re a víz tetejéig nő.Jó mi? Növények co2 nélkül? Hülye ez? Nincs időm élesztőt kutyulni, a gyári cucc meg naon drága.
Kérlek segítsetek! Minden építő jellegű hozzászólást szívesen fogadok.
Üdv. gaborci2
Frissítve 2008.12.19
A világítást a napokban T5-ös csövekre cserélem ill. a
több tő Aponogeton longiplumulosus -tól megválok némi Microsorium-ért cserébe. Előre is kösz a hozzászólásokat. Üdv. gaborci
Szia Gáborci!
A növényed nem Aponogeton, hanem Cryptocoryne crispatula. A Microsorium jó választás! Alkalmazhatsz egyéb Cryptocoryne fajokat, Echinodorusokat( a legtöbb jól fejlődik CO2 nélkül is), Eleocharisokat, a Hemianthus callitrichoidessel is tehetsz egy próbát, bár ez szereti a co2-t. Ajánlom a Hygrophila fajokat, ezek normál megvilágításnál, co2 nélkül is nagyon nőnek, azért a tápozást(és a Co2-t is)nagyon meghálálják. Sokan nem szeretik őket, mert gyökereket növesztenek a száron. Szerintem szépek. Használható még Monosolenium tenerum(nagyon dekoratív), Pogostemon helferi(bár ennek a co2 igényét nem ismerem), bár a Riccia fluitans szereti a co2-t, anélkül is szépen fejlődik, még alacsony fényintenzitás mellett is(növekedése persze lelassul), Rotala rotundifolia(nyilván ez is szebb co2 mellet és erősebb megvilágításnál), Sagittaria fajok, Vallisneria kisebb fajai(V. spiralis, V. nana), Vesicularia dubyana(jól fejlődik co2 nélkül is, alacsony fényintenzitás mellett is).
Szerintem meg Hólyagos vízikehely (Cryptocoryne aponogetifolia) és nem C. crispatula. A többi OK.
Anubias félék sem fényigényesek.
Az lesz, aponogetifolia, csak mostanában a crispatulaval gyakrabban találkozom, aztán ez ugrott be, a morfológiára meg nem is figyeltem.
Gaborci
Még elég friss az ausztriai élmény. Gernot „low light” akváriumát ajánlom figyelmedbe.
http://akvarisztika.budapet.hu/wp-content/uploads/2008/11/35.jpg
Microsorium, Jávai moha (Taxiphyllum barbieri vagy tévesen Vesicularia dubyana), és Eleocharis acicularis van benne.
Láthatóan igen jól vannnak a növények. Az Anubias és a crypto fajok képesek szépen nőni CO2 és sok fény nélkül.
Ezt a kinézetet próbálnám meg lemásolni. Neked is javaslom, hogy játsz a dimenziókkal. Ettől izgalmasabb lesz az akvárium képe.
„Én is osztom a tézist, hogy túlszűrt aki nincs.”
Welcome to the real world! (Mátrix) 🙂
Köszi az eddigi reakciókat. Ma beszerező körúton voltam. A világítás egyenlőre maradt a T8-as csövekkel. Egy sera plant color (el is felejtettem, hogy nemrég vettem), Tungsram daylight (mai beszerzés) + még egy cső. Így 90 w a fény. A hosszúszárú árnyékot adó növényeket 🙂 kiműtöttem és helyettük microsorium, jávai moha, valamilyen hínárféle 🙂 lett beszerezve. Újra kilátogattam a közeli patakocskához és hoztam némi fát. A microsoriumokat vasfához kötöztem és a többi növénnyel és a fákkal( persze alapos sika-mika kapargatás miegymás után) beraktam az aksiba. Mondanom sem kell nem igazán tetszik a végeredmény. Mármint az elrendezés. Most agyalok erősen mit, hogyan kellene.
Tudnátok olyan linket adni, ahol az elrendezéssel kapcsolatosan tunék okulni?
http://akvarisztika.budapet.hu/2008/09/14/miert-nem-sikerul-a-legtobb-embernek-berendezni-egy-akvariumot/
Ez az írás elkerülte a figyelmem, pedig pedig milyen jó! Köszi, nem is kellett messzire menni. 🙂
Frnakó írás köszönöm! Ennek tudatában alkotok holnap. 🙂
Hali. Átrendeződött az aksi. Nigro-nak küldöm a képet róla. Van még mit finomítani rajta, amiben segítségeteket kérem.
Üdv gaborci!
Szívesen megnézném én is munkád gyümölcsét, ha nem tiltott.
Pls,
Hali!
Küldök Nigro-nak egy képet a mostani állapotról. Szerintem nem lett rossz, bár kétségtelen, hogy nem egy Amano alkotás.
Küldök képet a szűrőről is ami az aksihoz van. Hali.
A crypto-kon már látni a fényintenzitás növelésének jótékony hatását. 1-2 hónap és egész pofás lesz. Remélem. A szűrő 15 literes boroshordó. Sokat bíbelődtem vele, mert nem tömített rendesen a zárófedél. Gondoltam melóba járva a leves sem megy ki a befőttesüvegből, ha bevetem ezt a teknikát. Itt is bejött. Nem szép, de nem folyik. 🙂 Zárt rendszer, Hydor L30 hajtja és nem került Ehiem árba. 🙂
Na hali!
Kicsit furcsak a nagy kovek kozepen, fent a fak felett. A lesulyozas miatt vannak? Ha muszaly ott lenniuk, probald meg benovenyesiteni oket (pl mohaval), igy eleg termeszetellenesnek tetszik.
Emellett hatarozottan jo lett. Kis idovel es tobb novennyel szep lesz. Gratula.
Háj.
Rátapintottál a lényegre. 🙂 Valóban lesúlyozás miatt vannak. kb. tavasszal kivehetem őket mert magától is lent marad majd a rönk. Belül teljesen üreges így a növendék ancikat érdekes lesz majd kihalászni.
Nigro
Köszönöm a gyors reagálást.
Üdv. gaborci