Proci alakuló növényes akija
Sziasztok! Egy 3 éve üzemelő, majd 2008 novemberben átformált akváriumom szeretném nektek bemutatni.
Minden maradt a régi, csak erősen megritkítottam a növényeket, melyek zömmel cryptocoryneból, vallisneriaból és vizikalászból állt. Elkezdtem CO2-t adagolni. Kezdetben élesztőről, ma már nagynyomású palackról. A tápozást a Happy-Life Profitoval kezdtem. Pár hete EI szerint, a fényemhez mérten. Sajnos nem tudom naponta adagolni, így vasárnap beleöntök 5 napi adagot (5×1-1ml). A növények nőnek, buborékolnak, de sajnos az algák is erőre kaptak.
Kezdte a fonalalga, majd a pont, 1 hete ritkán fekete szőrcsomóban is látok. Az algák most már buborékolnak is. Mit mondjak, nem tetszik 🙂 Leveleket levágom, ezért is van ilyen kevés levele az echninodorusoknak, de még makacskodik az alga.
Az átokhínárt ezért dugványozom vissza ilyen erőteljesen, hátha vmit besegít az algák elleni küzdelembe. Csak a fonalgalgás szálakat/szálrészeket szoktam kidobni.
Jávai mohát is szereztem. Egyelőre nincs konkrét terv, majd az új aksiba felhasználom vasfára, kőre..meglátjuk.
Mindenképp pozitívumként említhető, hogy eddig az Átokhínár, Karolinai Tündérhínár (Cabomba caroliniana), Echinodorus fajok nem maradtak meg. Most pedig szépen növekednek!
Paraméterek:
Halak: Parázsszemű lazac, sima és fekete neonhal. Sok-sok apró Pleco, melyek nálam születtek. Na ők legalább vmelyest besegítenek az algák ellen:-)
Technika:
Novemberig egy Eheim Classic 2213 szűrte a vizet (gyári: 440 L/h), most pedig egy Evo 2206 (gyári 600 L/h), melyre házi co2 reaktor van kötve Y-ban leágaztatva. A külsőszűrő mellett, egy Aquael Fan-1 belsőszűrő is megy mecchanikai szűrésnek.
Folyamatban van egy házi külső szűrő építése PVC csőből, min. 5 liter hasznos szűrőtérfogattal (ebből 3liter siporax) 700lph-s Hydor l20-as pumpával. Majd erre átkerül a co2 reaktor, Evo pedig mechanikai szűrő lesz.
EI:
NO3: 17-24 ppm
PO4: 2-2.5 ppm
K: 17-24 ppm
MG: 10-12 ppm
Fe: 1.2-1.6 ppm
CO2: ~30ppm 4dk-s folyadékkal csekkolva.
Fény: 2x18W T8 + 11W Osram Dulux
Szia.
Nem írtad mekkora az aki.
Úgy tudom, hogy a fekete szőrcsomó szerű alga az elégtelen vízforgatást miatt jelenik meg. És ezt saját tapasztalatom alapján is állíthatom.
A zöld fonal alga nekem is van, érdekelne, hogy valaki arra tud-e valamit mondani.
Amúgy nem rossz az akid, bár őszintén szólva nekem a talajod finoman szólva is nem jön be.
Szia porci, őszinte leszek engem nem bűvölttel az akvád. Látom szőrösödnek a növényeid, mint a …ja, nem írok hasonlat … 🙂 A technika nagyon jó amúgy az tetszik, a co2 bemosó és a szűrő is szuper.. mindent összevetve jó akva ez a maga módján, ízlések és pofonok ..nekem bár kusza az összkép …de mint mondott mindenkinek van stílusa és mindenkinek más a szép.. Sikert az alga elleni harcban.. Nálam ez 3 pont. 🙂
Sziasztok!
Nálam is megjelent ez a fekete szőrös alga erre átraktam a szoba másik sarkába az egészet mert ott azért érte napfény meg vettem algairtót, levágtam az algás leveleket ez volt 4 hete el is tűntek, de a héten megint elkezdett nőni… lacee13 nem elégséges vízmozgatás nekem furi mert most mi az elégséges? Nálam a növények lágyan ringatóznak az akváriumban, ráadásul mióta erre az oldalra bukkantam azóta megy csak éjjel is a szűrő és akkor nem volt ilyen probléma.
Talaj meg kinek mi tetszik 🙂 Én nemrég cseréltem le az aljazatot egy kicsit vörösebb színűre (csak vetem pár kiló vörös kavicsot és összekevertem a régivel) néztem hogy lecserélem feketére, de más akváriumában tetszik, de a sajátomban valahogy nem tudnám elviselni.
Az algáról: a szűrésed kevés, de ezt te is tudod. Az akid viszont sűrű, tehát a flow folyamatosan akadályoztatva vagyon. A tápozást viszont megoldottad.
Ergo CO2 problémáid vannak. A több (megfelelő mennyiségű) táp miatt a növényeid CO2 igénye is emelkedett, ha nem „mozgatod” együtt a dolgokat, akkor hiánytüneteik lesznek, és megjelenik a fonalalga, a klasszikus CO2 hiány-indikátor.
Továbbá a rossz flow nem juttatja el a CO2-t oda ahova kellene.
Oldd meg a 10x-es szűrést és a megfelelő esőztetős elosztást az akváriumon belül, nyírd meg a növényeidet és tekerd fel a CO2-t. Távolítsd el az érintett algákat a különösen szenvedő levelek eltávolításával. A problémád meg fog szűnni.
Proci miért nem hagytad meg az Eheimet és raktad mellé az evot??? Az így papíron 1000lph lett volna és az már szép, de hogy csak az evo van és rá van rakva a diffúzor/reaktor még szépen leves 😀 a teljesítményéből.
Nekem az összkép tetszik de a tarka aljzat nem annyira, de azért örülnék ha lenne egy ilyen akváriumom 🙂
Nos az aki engem sem nyűgözött le, de nem rossz. Engem is érdekelne a „Hogy tűntessünk el fonalalgát?” projekt. Nem tudok sajnos semmi építőt, vagy egyebet mondani, sajnos én ehhez nem nagyon értek, bár örülnék neki, de csak fel a fejjel, és hallgasd meg a nálam okosabbak tanácsait…:P 😛
Szia!
Az algáról:
Nekem is így indult, mikor elkezdtem, de az El szerinti tápozás, illetve a megfelelő fény, és a szűrő megtette a hatását, nekem az 54 literesben van egy 600 l/h -s . A széndioxid még mindíg az, amit szerintem tőled vettem 😛 , de teljesen kifogástalanul működik, egyetlen hátránya, hogy nyomkodni kell.
Na mindemellet az alga (kezdetben fonal, ecset, majd pont) egy hónap működés után teljesen eltűnt.
Nekem kicsit nagyok a növényeid , de ízlések…
Sok sikert
A talajról: még mindig jobb mintha piros, vagy lila lenne.. 😉 szerintem ezzel semmi gond nincs, nem lehet mindenkinek fekete, akkor hol maradna az egyéniség? Az utolsó előtti képen, egész jó az akva, de az a hínár enyhén shokk! 🙂 Egy alapos nyírás jót tenne, neki is és a látványnak is…
Nem veszett dolog ez.Szerintem egy odafigyelős,kreatív nyírással máris sokat javulna.Plusz mit szólnál,ha előre valami gyepet Hemianthus Callictroides-ből vagy Ricciából,esetleg alacsony növésű Criptocorine-t javasolnék.
Ez így most kicsit dzsumbuj.Én nem tennék hínárféléket középre,sokkal inkább hátra,mert a magassága és sűrűsége révén szép háttér lenne.De nem körbe,hanem csak 1-2helyre,oda viszont sűrűn,több szálat.Szerintem továbbá jót tenne,ha lenne benne egy-két vöröses-pirosas-rózsaszínes növény.
Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat!
Le kellett volna írnom, hogy ne véljetek ízlésficamosnak, de a talaj nekem sem tetszik:D
Ez egy 2006 áprilisában -újra-indított bruttó 82literes aksi, ami ez idő alatt megélt ezt-azt. 1 biztos, algamentes míg nem bántottam:)
Pont azért, mert nem tüntek el az algák, nem állítom be az új aksit. Ki akarom kisérletezni, megtapasztalni a dolgokat. Pont azért, mert ha nem jön be, semmi gond. Úgyis szétszedem. Szeretném azonban megfelelő co2-tápozós rutinnal és magabiztosságal útjának indítani majd az újat. Hosszú évekig megrekedtem ott, hogy van az aksi, benne strapabíró növények, halak. Jól mutat (viszonyítás kérdése, akkor még nem láttam AGA versenyre küldött akváriumokat:D), úgy elvan benne minden.
Persze ismét rátaláltam az akvarista.hu-ra, majd onnan Nigro blogjára, ahol belső kényszerként megjelent a szebbre/másra való törekvés:)
Legelső indítása 2003-ban történt, ott még látszott, hogy a fekete talaj a növények tövénél volt zömmel, akkor igy tetszett. Hogy az a narancssárgás-barnás kavics szerű mikor került bele, na arra már én sem emléxem:) Mindenesetre ezekből újat nem vettem, és az újraindításkor ezek jól összekeveredtek. Node a sok növénytől amúgy sem láttam sokat belőlük:)
Furcsa mód negyed annyit foglalkoztam vele, negyed annyi gond volt:) Persze azok más növények voltak. Erősen low tech-ként ment az aksi.
No akkor sorba válaszolok mindenkinek:)
DomeSL: Nigrónak irtam cimként, de ennek átírásakor eltünt ezaz infó, szóval 65x30x42 ~82L.
A fekete szőrcsomós tipped köszi, javítottam a vízforgatáson, meglátjuk a következményeket:)
Lacee13: Nem a Te elbűvölésedre került fel;)
„Látom szőrösödnek a növényeid, mint a …” Nem csak láthatod, de olvashatod is, ez az egyik apropója amiért feltettem, mert „bármit” próbáltam, eddig nem hozta azt a sikert amit tőletek olvastam, konkrétan ilyeneket:
stabil lett a co2, növeltem a tápot, több vizet cseréltem gyakrabban—>> eltünt/erősen visszahúzódtak az algák.
Na én nem tapasztalom ezt_olyan_nagy_mértékben_mint_vártam.
„Sikert az alga elleni harcban..” Köszi, próbálok beszerezni vmi harci csapatot is a cél érdekében sziámi algaevő & amano garnéla személyében:)
Labirintkopoltyus: Nálam nem éri közvetlen fény, az ablak mellett van „háttal” a bejutó fénynek. Milyen algaírtóval próbálkoztál? Növény ringatózás eddig nem volt jellemző a hátsó sarokban, most már úgy nézem mindenhol megvan legalább egy minimális „dőlöngélés” a növények részéről:)
keymaker: Benned biztam!:) Azt tudtam, hogy kevés a szűrésem, de az ammónia lebontása miatt. Tudom oly sokat emlegetted a flow ratet, na látod erre most vmiért nem is gondoltam. Úgyh jól megritkítottam az állományt és bekötöttem egy 700lph-s szárazon üzemelő vízpumpát, melyre rákötöttem a co2 reaktort, végére pedig esőztetőt. A gyári külső szűrőt így tehermentesítettem. Gyárilag 1300lph van, gyakorlatilag a felével számolhatunk, olyan 700-750lph.
+ kikapcsoltam a 11W-os osramot. Kb akkor jöttek elő erőteljesen a fonalalgák, amikor azt bekötöttem ~1-1.5 hónapja (pedig co2-t emeltem, táp látod rendben). Ez tulajdonképpen az akvárium üveglapjára van téve, felette pedig a 2 neoncső van. A 11W jó 20 centi U csőből jön ki, tehát nem oszlok el a 65 centi felett, koncentráltabb. Lehet ez is gond. Esetleg a spektruma?Arról nem találtam infót.
inadsz: Azért nem tartottam meg az Eheimet, mert ahhoz se duplacsapom, se rendes töltetem nem volt. Ha ezeket beszerzem, ott vagyok, mint olcsóbb külső szűrőnél töltettel együtt. Azt hiszem 9-ért túl adtam rajta, 15-ért pedig megvettem az Evot duplacsappal, töltettel. Előbbi 440lph, utóbbi 600, mely az üzemszerű csökkenés ellenére is érezhetően többnek mutatkozott vizmozgásban.
A co2 reaktor egyébként nem sokat vesz le a teljesítményből ezzel az Y elágazással, hisz a viz nem buta, ha a co2 reaktor túl nagy ellenállás neki, megy a sima csövön (nézd meg a képen). Na olyannyira nem volt buta, hogy amig erre a sima csőre nem raktam kábelkötözővel szűkítést, a reaktoron 0 csep ment át:)
K-E-Z-D-O: köszi;)
ipopovics: „Nekem kicsit nagyok a növényeid , de ízlések…”
Na látod ez egy érdekes dolog, mikor megvettem ilyen kis pofás volt, a hiánytüneteivel együtt. Az eladó szerint kis növésű tenyésztett fajta. Aztán elkezdtem tápozni, co2 és úgy megnyúlt, tenyérni leveleket nevelt. Igy már nekem sem jön igy be, de bizom benne, hogy vhogy még vissza lehet varázsolni (?), mert kicsin szerintem jól mutatna.
Arizona: A szines nekem sem jön be, de egyelőre a full fekete sem, legalább is a sajátomban nem tudom elképzelni. Nigroéban jól mutat, de neki fénye is van, ami meglővi azt a fekete lyukat:D
A következőben egy ilyen lesz: Sand Tabac 1-2 mm
Meglátjuk viz alatt hogy mutat, élőben kellemes barnás.
„az a hínár enyhén shokk! :D”
Nagyrészük aksin kivül lettek helyezve. Akvaristás képeken láttam még régebben szép nagy átokhínárokat egy nagy kupacban, azok vhogy nem voltak ennyire tekervényesek:) Na mind1, tetszett, mert anno nem maradt meg (ugye ami nem lehet, az után vágyakozunk:P) de már illúzióját vesztette. Tündérhínár volt a másik ilyen növény, pár tövet még leültettem, kipróbáljuk.
zolim: Gyepet szeretnék, Eleocharis parvula -t kaptam TZ-től, ami megfogta, hozza talaj alatt az új hajtásokat.Az utolsó képen látszik a kő előtt. Cryptocoryne-t nem szeretnék, régen eszméletlen sok volt, semmi gond nem volt vele, csak szeretném kicsit „dél-amerikaisítani” az aksit, ahogy régen indult. A vöröses-pirosas növény tippeden elgondolkoztam. Megnézek egy papagályvirágot majd, köszi;)
(Ha ismertek hasonló dél-amerikai vöröses-pirosas-rózsaszínes növényt, kérlek írjátok meg.)