Te meg mit csinálsz? Vödrözöl?!
A növényes akvarisztika egyik legfárasztóbb, legunalmasabb munkája a vízcsere. Kitűnő módszert fejlesztettem ki a 200 literes akváriumom heti 50%-os vízcseréjéhez. A módszert „sörös szendvics” módszernek neveztem el.
A módszer lényege, hogy a lehető legkevesebb ráfordítással szabaduljak meg a felesleges víztől és a lehető legegyszerűbb módon töltsem fel újra az akváriumot.
A következők beszerzésére lesz szükség. Kb. 2x annyi locsolótömlő, mint amennyi a wc (nálam kert) és az akvárium távolsága. Az egyik lesz a csatorna, a másik a tiszta cső. Persze ezt nem kell betartani, lehet ugyanaz a cső ami mindkét feladatot ellátja. Én jobban szeretem, hogyha a trutyis csőből nem nyomok vissza semennyi vizet az akváriumba.
Egy 50 literes hordó amibe egy kis szökőkútmotort helyezünk.
Ez fogja a friss víz visszatöltését ellátni. Én még luxusból és paraktikumból, egy locsolópisztolyt is vásároltam. Így lett teljes a készlet.
A legelső akció alkalmával, a hordóba szívtam le a vizet nem a kertbe. Mivel 50 literes a hordó, ezért duplázok. Így mindig tudni fogom, hogy hol van az 50% szintje. (100 liter)
Valójában az akváriumvíz kb. 150-160 liter, mivel az aljzat, a kövek, a fák és az üvegvastagság ennyi víz (40-50 liter) helyét foglalja el. Viszont, a szökőkút motor sem tudja szárazra szívni a hordót. Mindig marad kb. 10 liter az alján. Így az 50literes hordóból 2*40 azaz 80 liter megy vissza az akiba.
Ezután a hordó tartalmát kiürítem. (ez az egész műveletet csak a legelső alkalommal kell megcsinálni, utána mehet a kertbe, vagy a wc-be) Ezt követően az akvárium egy kevésbé látható pontján megjelöltem a megcsappant vízszintet. (A jelölést később a 80 liternek megfelelően módosítottam) Mostantól pont eddig a szintig fogom az akiba betolni a slagot . Így ha nem is vagyok ott, akkor is csak eddig szívja le, utána falsot szív és leáll. A locsolótömlőt egy tapadókorong segítségével erősítem az üveghez. A leeresztés közben, kényelmesen elfogyasztom a szendvicset.
Az aljzat óvatos megszippantyúzását az elején szoktam elvégezni. Utána már csak csámcsogok 🙂 Ha a cső végzett a vödrözéssel, jól kifújom belőle a vizet, hogy feltekeréskor már ne folyjon ki belőle semmi. Ezt nem én találtam ki, ez az asszony nyomására történik így 🙂
Most hogy a fújással így elfáradtam, jöhet a visszatöltés! Mivel lusta voltam feltölteni a hordóba az első adagot pár órával előbb, ezért kénytelen vagyok az első 50 litert is vízelőkészítővel kezelni.
A pár kupak belöttyintése után, elindítom a visszatöltést. Mivel ebben nagyon elfáradok, nyitok gyorsan egy sört. 🙂
Egyszercsak hangos kerregéssel leáll a szivattyú. (na ekkor marad benne még egy kis víz) A hordót gyorsan újra megtöltöm és hozzáadom a vízkezelőt. Ezután növénytápot és Easy carbot adagolok.
Majd visszasietek a sörömhöz. A megfelelő vízszint elérésekor elzárom a locsolófejet és kikapcsolom a szivattyút. Ha nem így tenném, akkor a szivattyú kikapcsolásakor visszafolyna a víz a hordóba.
A csövet feltekerem és elrakom. Kész a sörös szendvics módszerrel végrehajtott vízcsere. 🙂
Azért arra kíváncsi volnék, hogy Ti hogy csináljátok?
én hasonlóan:
http://www.ro-bolt.info/forum/viewtopic.php?f=38&t=433#p5012
LOL nagyon ötletes! Ha jól gondolom a sör és szendvics a legfontosabb kellékek 😀 Nekem azért könnyebb dolgom van a 30 lityós akimmal. Egy 15 literes vödör meg egy vékony gumicső megteszi.
leeresztéskor kiveszem a szűrő nyomó ágát 1 vödörbe(10 l)
míg megtelik az 1. vödör addig 1 mosogatószivaccsal letörlöm a vízkövet az üvegről ,majd 1 bankkártyával a belső üveget tisztogatom, hogy minél tisztább legyen.
1. vödör megtelik, kiöntöm.
elkezdem a 2. vödröt megtölteni hasonlóképpen.
azt is kiborítom.
utána elkezdem feltölteni.
nyomóág vissza.
növénytáp+carbo.
üveg külsjét letörlöm Clin Windows-al 🙂
Nálam annyi a különbség, hogy én a külső szűrő beszívó ágára tettem egy Y elágazást, és az Y minden ágára egy csapot.
Így leszíváskor nyitom mind a 3 csapot, ekkor szépen lassan kifolyik a víz a leeresztőn, amit a lefolyóba dugok.
Közben pedig kevesebb víz ugyan de kering a szűrőben.
Feltöltéskor a korábban lefolyóba dugott csövet a tisztavizes vízkezelős vödörbe állítom, az akvárium felé eső csapot zárom, és a külső szűrő már szippantja is be az akiba a tiszta vizet.
Amikor feltöltődött az aki, akkor nyitom az aki felöli csapot, és zárom a lefolyó-befolyó cső csapját.
Kész.
art: „majd 1 bankkártyával a belső üveget tisztogatom”
A kiömlött vizet meg felitatod néhány húszezressel. 😉
Én szerintem így fogom csinálni, ez az ötlet idáig eszembe se jutott.
Mennyi idő alatt szívja le/tölti föl az akit a szivattyú?? És mi a márkája? 🙂
A régi akimnál vödröztem, de ott nem cserlétem ennyi vizet.
A kezdeti időszakban is heti 1-szer volt vízcsere vagy többször?
Az Easy-life neked meddig elég?
A 400literes aksival én is oldottam meg. 200liters hordó volt a fürdőben. 🙂 A feltöltést a prof3-as külső szűrővel végeztem, a szívó ága könnyen megbírkozott a feladattal. Ahogy látom, többen vagyunk akik szivesebben emelgetnek sört, mint vödröt. 🙂 Az lenne a tökéletes megoldás, ha mindez kulturáltan be lenne csövezve. Ha saját lakásom lesz és meglesznek hozzá az adotságok (el lehet rejteni a csöveket) valószínű tovább fejlesztem a rendszeres sörözést.
DomeSL: ez tetszik. Ezt majd lefotózhatnád és feldobhatnád ide, vagy az akvakertészre.
Nekem ez azért nem működik, mert a szívó ág alá lemegy a vízszint az 50%-os cserekor. Le is kell állítanom emiatt vízcserekor.
Dani: Kb 15 perc az egész procedúra. Ezért a vége felé bele kell húznom a kortyolgatásba 🙂
Az 500 ml-es Easy vízkezelő takarékos üzemmódban (tehát, ha az első 50 litert hagyom inkább állni) 25 vízcserére elég. Heti eggyel számolva fél év. Pazarló üzemmódban 3-4 hónap
Egyébként az ADA-s nem drágább. Ott a 250 ml is 25 cserére elég. Csak amig nem kérdezted, ki sem számoltam
TZ: én is ezen gondolkozom, hogy fúrok egy lyukat az aki és a wc közé a falban és átvezetem a csövet.
Köszi.
És mekkora teljesítményű pumpát/motort használsz???
Arra nagyon kíváncsi vagyok egyébként, hogy ki mennyi idő alatt végzi el a vízcserét ezekkel a módszerekkel.
Én a 20 literes cseréjét némi tisztítással, vödör-feltöltéssel, növény-nyírással együtt általban 30-40 perc alatt végzem. Ha csak vízcsere, akkor 20 perc, de főleg azért tart ilyen sok ideig, mert rendkívül vékony csövet használok a feltöltéshez.
DomeSL: Anno én is gondolkodtam ezen az ipszilonozás megoldáson. Az volt a fő gondom ezzel, hogy minden plusz csap és minden elágazás újabb nappali-elárasztás kockázat. 😉
Az új víz közvetlenül a szűrőn való átengedését picit veszélyesnek találom. Bár a vízkezelő azonnal eltávolítja a baktérium számára gyilkos klórt a vízből, a friss víz közvetlen ráengedése a szűrőanyagra nekem picit hard-core. 🙂 Nem véletlenül javasolják, hogy akváriumvízben tisztítsuk a szűrőanyagot. Az egyensúly megborítása veszélyes dolog.
Én a nagy akváriumban Eheim vízpumpát használnék oda-vissza.
keymaker: esetemben nem az volt a hard-core, hogy „friss víz közvetlen ráengedése a szűrőanyagra”, hanem hogy 200 liter ozmó vizet használtam erre a célra. 🙂
Persze csak kinomban röhögök, miközben elvileg édesvíz parában élünk… de ez innen már messzire vezetne.
Ötletes, én is el tudok pepecselni a vízcserével, az Y elágazással egyezik a véleményem a Keymakerével, egyszer én is úsztattam el a lakást egy palackos co2 vel, mikor a cső lecsúszott…
Jó kis írás volt
Na végre, ezt már szeretem:)Ilyen post-ok is kellenek ide. Az apró dolgok is fontosak, pláne ezek az asszony bosszantó megoldások,a bazi nagy hordók a kád mellett, 20 méter slag a fürdőből, a nappalin keresztül át az előszobán egyenesen a hálóba:). Hát igen, ha majd építkezek, ugy mint az egyéb technikai dolgokat a lakásban, ezeket a dolgokat is megtervezem előre(RO víz, víztároló vagy a hordónak hely, csapok). Az én módszerem eddíg nekem bevált. 200 literes aksimba heti kb 50% vizet cserélek, a zuhanytálcába 20 literes vödör, magasról nagy nyomással kb.-ra beállítom a hőmérsékletét és persze sok lyukú zuhanyrózsával töltöm folyamatosan a vödröt. Így a klór nagy része eltávozik, kiszellőzik. Egy kevés marad benne de annyi a halaknak nem árt és a növényeknek meg kell is annyi úgy hallottam! Utána lassan töltöm vödörből vagy vízpumpával 3 méteres slaggal szépen lassan. Kis tisztogatás, rendezgetés után jöhet nekem a sör. Én mondjuk ha ügyes voltam és minden eseménymentesen sikerül és még a vállam is megveregettem letolok vagy egy láda sört mivel nagyon elfáradtam. Majd ha gépesítek nekem is elég lesz 1 sör:) Amúgy kb. 1 óra a művelet, de akkor ne szóljanak hozzám.
Több ilyen postot!!!METÁL!!!
Nigro: Majd teszek fel képet de beláthatatlan ideig munkaügyben „kiküldetésen” vagyok. Nektek „beküldetés”, mivel Bp-n dolgozok.
Keymaker: Igen. Nagyon kell figyelni. OBI-s műanyag Y elágazás van betéve és svéd bilincsek tartják rajta az amúgy is kegyetlen nehezen ráeröltethető csövet.
Két csapom Eheim a harmadik meg Gardena, amire gyorscsatlakozóval megy rá a slag.
orpheus: örülnék, ha ez így lenne, bár nem erre használnám a papírpénzt. 🙂
key: most megnyugodtam, azt hittem csak én babrálgatom ilyen sokáig a kis akváriumot. 🙂
art.
Ati!
Én csak annyit tennék hozzá, hogy a csövet nem tapadókoronggal rögzíteném, mert ha valami oknál fogva leugrik, akkor az addig leszívott víz megy a földre. Már sok installációs képen láttam, hogy a csövet az üveg pereméhez egy nagyobb csipesszel (a ruhacsipeszre emlékeztető) rögzítik, így elkerülhető ez a fajta baleset.
Amúgy ez jó ötlet, de nem árt egy ház erre a célra, mert ha egy ekkora vödröt alkalmaznék, akkor valamelyik családtagnak menni kellene hely hiány miatt. 😀
Levinen:
Na akkor elárulom az igazi megoldást. PVC csőből könnyen lehet erre célra pipát készíteni. A pipa hosszát akkorára kell vágni, hogy pont a kívánt mértékig szívja le az aksit. Azt a formát képzeljétek el, ami a külső szűrőnek a szívó ága. Ha külön cső van a szíváshoz, akkor ezt a pipát álandóra rajta is lehet hagyni.
TZ,
Hát igen, ennél megbízhatóbb megoldást nem is lehetne mondani. Csak Atit nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen csövet fűrészelget, megtölt homokkal, és gázlángon elkezdi hajlítgatni, bár ki tudja. 🙂 De lehet akár venni egy gyári szűrőpipát is, az egyszerűség kedvéért.
Levinen, Nigro: Attila, ha mégis képes vagy rá :-), akkor este viszek gumiból készült hajlítót PVC csőhöz. Nem kell homokkal vacakolni, kb öt perc alatt olyan szépet lehet varázsolni, mintha gyári lenne. Öt óráig kell reagálnod, szóban pedig elmagyarázom hogyan kell ezt csinálni.
Jöhet! De csak ha nem kell sokat barkácsolni. Tudod egy csomó mindent barkácsoltam már… de…
Az öreg Döme, az ezermester szavaival éleve: Nem lett az elb*szva csak majd másra lesz jó…! 😀
Nigro,
A heti 50% vízcsere pl: nálad 100L. Az nem gond hogy gyakorlatilag az akidban megsaccolom mondjuk:150L víz van, (üveg helyén nincs víz, aljzat, kövek, stb…) És így nem 50%-os vízcserét végzel hanem 75%-at (az én adataimmal)
Ennyi pontatlanság nem számít pl: a növénytápok szempontjából?
Bando: Van víz viszont a külső szűrőben és egyéb külső cuccokban (reaktor, fütő, uv kinek mi). Bár nem engem kérdeztél, szerintem nem számít. Az a lényeg inkább, hogy hogy ha mindig ugyan annyit cserélünk, akkor ez legalább egy fix pont. Ha valami változik, akkor azt tudhatjuk, hogy nem a viz csere mértékének változása okozta, hanem valami más. De hogy 45-55%-e az 50% az szerintem mindegy.
Ami lemaradt:
Vagy az (1ml/20L/nap)Green Aqua-s táp úgy lett megállapítva, hogy az akvárium bruttó literszáma szerint adagoljuk, és eszerint is végezzük a heti 50% vízcserét?
TZ,
„45-55%” Annál szerintem mindenkinek pontatlanabb, az én módszeremmel számolva. Pl: egy 100*50*50 es 8mm üveg vastagságú akinál csak az üveg helyén 12liter víz lenne+40liter ajzat ami átlagba 8cm-t jelent egy ekkora akinál ami igazán nem sok. És már Simán 75%-nál vagyunk
Az egyéb kóceráj max 15liter plusszt jelent (maradva enél az akvárium méretnél) de vannak még kövek, nincs tele töltve az aki… na mindegy nem ragozom tovább, megvárom a mestert mit mond.
Hát most lehet ,hogy meg fogtok lepődni,de nekem van egy 30literes nanom,50% vízcsere kb. 5-10 perc.Ez úgy lehetséges,hogy simán leszívom a vizet és a visszatöltésnél a vödörből GYORSAN beleöntöm a hiányzó vizet.Az első ilyen akciónál rengeteg mulm keveredett fel az akváriumban,pedig nem is voltak még halak,csak csigák.A szűrő 800l/órás,még öt tiz perc és tiszta az akvárium.Amióta így csinálom,nincs lerakódás ,a visszatápláláskor alig keveredik fel valami.A fára vagy kőre öntöm,a hátsó részen,ahol vastag a talaj.Így nem mosódik ki a táptalaj,nem keletkezik lyuk.Világítás 0,7,fél EL,Co2 nincs,alga nincs,nem is volt ebben az akiban.
Bando:
A válasz sokkal egyszerűbb. Sajana a szökőkút motor nem tudja szárazra szívni a hordót. Mindig marad az alján kb 10 liter. A valós vízcsere 80 liter körül van. (Az első cserekor kellett is állítanom a jelölésen) Az akiban 150-160 liter lehet ahogy te is saccolod. Plusz a szűrő 10 liter kb.
A tápozást viszont 200-ra csináltam… Szerencsére ez belefér az EI határokba 😉 (pont ez a jó az EI-ben, hogy a hibáinkat kivédi)
De valóban, a tápozást is 160-ra kell venni. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem. (Javítom is a postot)
Előszöris gratula a cikkhez, ha lesz nagyobb akváriumom, ezt a módszert fogom követni.
Mivel nekem több, de kisebb (max 60l) akváriumaim vannak, én jelenleg a következő módszert követem:
Leszívás:
Egy vanília-esszenciás kis műanyag flakonocska alsó vévét levágtam, a másik végét ráerőltettem egy kb 1 cm vastag kemény műanyag csőre, a cső másik vége egy hajlékony műanyag csőhöz kapcsolódik.
A vaníliás-flkon harangszerű kiképzést ad a szívórésznek, így szépen ki lehet porszívózni az aljzatot. A leszívásra kerülő folyadék egy 8 literes vedérbe vezet, amin be van jelölve az 5 literes szint. Ahányszor 5l-ert akarok, leszívni, addig folytatom a műveletet. Minden akinál be van jelölve alkoholos filccel, hogy meddig kell leszívni és meddig feltölteni.
Előkészítés:
2 db azonos méretű, 2 literes műanyag kancsó. Víz az egyikbe, 10-szer átöntöget egymásba, jó magasról, klórnak vége. A 10. átöntés után bele egy 8-literes vederbe. A folyamat a szükséges vízmennyiségtől függően ismétlődik.
Feltöltés:
Párszáz forintért lehet kapni olyan puffasztott szerű anyagból készült lapokat, amiből elvben azt hiszem álmennyezetet szoktak csinálni. Na egy ilyen lap kb 50*50 cm-es, ezt feldaraboltam, lett egy kb 15*20-as darab, ez be az aki egyik sarkába. Mivel úszik a vízen, ezért csak az elcsavarodása miatt kell esetleg egy kicsit, fél újjal tartani.
Az előkészített víz vissza a kétliteres kancsóba, onnan ráöntve a behelyezett lapocskára. Szép egyenletesen oszlatja el a vizet.
Egy óra alatt, 200 liter ösz-akváriumméretnyi vsere lebonyolítva.
Az akváriumüveg tisztítására ott az anci, azzal nekem nem kell pepecselni 🙂
Nigro,
Köszönöm a válaszodat. Lehet hogy nem pont ide illik, de megkérdezem. Ezt olvastam,itt pl: http://edak.cellkabel.hu/fok/kiir.php?azonosito=30 „Amano úr még a következőket fűzte hozzá: Az első héten a hőmérsékletet 22 oC-on kell tartani, majd 25 oC-ra kell emelni.Az első héten ne adagoljunk CO2-t.
2-3 nap kell a növényeknek az ültetés utáni felépüléshez.
2 hónapon belül folyékony tápsóoldatot kell adagolni…”
Neked ezekről a dolgokról mi a véleményed, te hogy csináltad?
Gondolok itt egy akvárium beindításának kifejezetten ezekre a műveleteire: világítás fokozatossága, co2 rögtön vagy nem stb.
Ez azért érdekel mert én is most tervezek egy növényes akváriumot beindítani (az oldal hatására, ami egyébként fantasztikus szerintem, nagyon sokat jelentett nekem) De ezekről a dolgokról nem nagyon láttam írást a blogon, lehet hogy elkerülte a figyelmemet, akkor kérlek mutass rá!
A linkelt 2001-es nyilatkozat sajnos manapság már kevésbé állja meg a helyét.
A hőmérséklet ügyre nem tudom a választ. 22 fok a növények ideális tartásának alsó határa. Talán ilyenkor lassulnak a növekedési folyamatok és a tápanyagokat a növények saját szerekezetük megerősítésére használják.
A CO2-t azonnal adagolni kell, mert a növények ideális 30mg/l szintje a kezdetektől fontos nekik.
A tápozás az új nézetek szerint szintén fontos. Mi már azóta tudjuk, hogy nem a nitrát és a foszfát okoz algásodást.
A világítás fokozatossága valóban fontos. Ezt most elszúrtam én is. Az eredmény a zöld víz effektus.
Az Akváriummagazin következő számában pont ezzel fogunk foglalkozni. Mit hogyan kell és érdemes csinálni az aki beindítása után.
A szökőkútmotornak nem lesz baja, ha elfogy a víz a hordóból? Én is gondolkodtam hasonló megoldáson, mert elég magasra kell emelni a vödröt a tiszta vízzel és a nagy csobogás is jól összecsap mindent, a felkavarodó aljzatról, kifoduló növényekről nem is beszélve, de féltem a power-fejet.
A motor ugye szárazon nem mehet, de ez nem száraz, csak annyira megy le a vízszint, hogy emelni már nem tud, mert annyi fals levegőt szív.
És akkor gyorsan kikapcsolod?
Kicsit még így is neccesnek érzem a dolgot, de biztosan működik, nem tűnsz belekakilós típusnak.
Úgy képzeld el kb. mint a vízibicikli lapátja.
Szólok, ha már elromlott 🙂
Mennyi a névleges teljesítménye?
Én próbáltam egy Eheim Aquaball-lal, de nem jött össze.
Sicce Idra: 400-1300 l/h emelési magasság max 2,2m
Köszönöm, akkor kerítenem kellene egy erősebbet.
Nálam a lényeg ugyanez, csak a sör kettő, mert az akvárium 1000 literes, a napi vízcsere pedig 120 liter, ami egy 7500 liter/órás búvárszivattyúval hajtott, 4m (U-alak) hosszú esőztető közbeiktatásával történik.