Mély vízTechnika

Halbetegségek és kezelésük I.

Az előző TerraPlaza-n Baska Ferenc egy érdekes előadást tartott a különböző halbetegségekről. Mivel az idő igen csak szűkös volt számára, ezért a téma felszínét sikerült csak megkapargatnia. Azóta foglalkoztat a gondolat, hogy ennek a témának is utána kéne néznem. Megmondom őszintén, hogy amióta a modern növényes akvarisztika nézeteit követem, nem volt soha tömeges elhullás az akváriumban. Jó, persze ez nem azt jelenti, hogy soha egy hal sem betegedett meg, de annyira ritka és elszigetelt esetek fordultak elő, hogy nem foglalkoztam a kérdéssel különösebben. Többször tapasztaltam, hogy a hal minden beavatkozás nélkül meggyógyult. Azonban néhányszor romlott az állapota és a tünetek egyre határozottabban jelentek meg, majd a hal elpusztult. Tehát hiába vannak jó kondiban a halak, némely betegség fellépésekor kezelni kell őket.

Tapasztalataim szerint azok a halak betegedtek meg, akik vagy frissen kerültek az akváriumba és vélhetően már fertőzötten kerültek hozzám, vagy az idős legyengültebb példányok. Ez azt feltételezi, hogy a tartási körülmények megfelelőek az akváriumomban, azoknál a halaknál, amiket tartok. Tehát itt egy dolgot rögtön fontos megjegyezni. Olyan fajokat válogassunk össze, amelyek tartási körülményei nagyjából megegyeznek és ezek a növényezéssel is összhangba hozhatók. Tehát nagyjából ilyesmi:

  • semleges vagy enyhén savas víz
  • közepesen kemény vagy lágy víz
  • nem növényevő
  • kis termetű, békés viselkedésű

A megfelelő halválasztással kizárhatjuk az egyik stresszforrást, a halak egymás közti agresszióját. Azok a fajok, ahol csapaton belül jelentkezik agresszió, rivalizálás, ott a minél több egyed tartása jó megoldás lehet, mert így a domináns egyedek agressziója szétoszlik több alárendelt egyedre. Természetesen a csapat mérete függ az akvárium méretétől is.

A másik stresszforrás a rossz vízminőség. A jelentősen magas nitrátszint, vagy nitrit. Mind folyamatos stresszes állapotot (a nitrit és  az ammónia mérgezést) okoz a halaknak. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal elpusztulnak, vagy megbetegszenek. Ez inkább amolyan lassú méreg. Az immunrendszer legyengül és a hal egy komolyabb fertőzés ellen nem tud védekezni. Ennek kiküszöbölésére a megfelelő szűrést és vízcserét javaslom. Saját tapasztalat, hogy a rendszeres, heti 30-50%vízcserék hatványozottan csökkentik a megbetegedéseket az akváriumban.

Mégis, néha beüt a baj és egy-egy hal furcsán kezd el viselkedni. Színe kifakul, úszóit összehúzza, pipál, vagy sebesen cikázik, néha étvágytalan, vagy külső elváltozások sebek jelennek meg rajta.

Ezek a jelek mind valamilyen betegség tünetei. Sajnos egy lexikont tele lehetne írni a különböző halbetegségekkel, úgyhogy mindenre nem térek ki. A cél inkább az, hogy a tüneteket felismerve próbáljuk kezelni a beteg halat. Mielőtt rátérnénk a tünetekre, lássuk milyen típusú betegségek vannak.

  • Bakteriális betegségek:

Jellemzően vörös csíkok, pöttyök jelentkeznek a halon, vagy duzzanat a has illetve a szem tájékán. Az ilyen típusú betegségeket leginkább antibiotikummal érdemes kezelni.

  • Gombás betegségek:

Szürke, vagy fehér bolyhos foltok jelennek meg.

  • Parazitás betegségek:

Legtöbbször, ha a halak „vakaróznak” ilyen típusú betegségre kell gyanakodni. Időnként az állat testén, vagy végbélnyílása körül láthatók is a paraziták.

  • Fizikai sérülések

Általában az akváriumban stresszben élő halakon jelentkeznek fizikai sérülések. Nekiszalad az üvegnek, megcsipkedik más halak stb. Az ilyen sérülések elfertőződhetnek, vagy   akadályozhatják a halat a mozgásban, táplálkozásban.

A legjobb módja a kezelésnek, ha nem a társas akváriumban végezzük, hanem egy karantén akváriumot hozunk létre. Egy ilyen akvárium kialakítása nem igényel nagy beruházást, minden felelős akvaristának melegen ajánlott.

Hogy néz ki egy karantén akvárium?

Amikor karanténozni akarunk, akkor érdemes a társas akvárium (beállt) vízével feltölteni a karanténmedencét. Majd a fűtővel állítsuk be a kívánt hőmérsékletet és a hőmérővel ellenőrizzük. Bele kell helyezni a PVC csöveket és a szivacsszűrőt. Gyorsan egy pár fontosabb vízparamétert érdemes lemérni (ammónia, nitrit, pH)Kész! Soha nem szabad friss vizet használni, mert annak még be kell állnia, hogy a legyengült halnak megfelelő közege legyen. Azt ugye mondanom sem kell, hogy innentől nyugi kell a halnak is, mint a beteg embernek. Húsleves helyett diéta, vagy gyógykaja és a megfelelő gyógyszeres kezelés. Folyt. köv.

Hogy tetszett?

Tetszett
4
Imádtam
1
Nem is tudom...
2

You may also like

18 Comments

  1. „Saját tapasztalat, hogy a rendszeres, heti 30-50%vízcserék hatványozottan csökkentik a megbetegedéseket az akváriumban.”

    eddig minden ember mást mondott a vízcserével kapcsolatban, mi az igazság?
    egy 50L-es akvárium vizét milyen időközönként kellene cserélni és mennyi vízzel?

  2. Ha nincs túltelepítve, akkor a heti 30-50% jó, egy ekkora akváriumnál ez nem egy nagy vízmennyiség. Ha túl van jóval telepítve, vagy ivadék halaid is vannak, amiket gyakran kell etetni, és ezáltal több a mulm, akkor akár heti 2*30-50%

  3. köszi, úgy érzem, hogy nincs tömegnyomor az akváriumban, ivadékaim pedig tudtommal nincsenek, egyszer láttam egy csöppséget, kb 2 nap után eltűnt szegény, gondolom megették…
    akkor maradok a heti 2 vödör cserénél…

  4. Halbetegség? Halam sincs 🙂 Egyébként pont terveztem a napokban már halak telepítését, de fogalmam sincs milyet szeretnék 🙁
    100 literes növényes akvárium, kb. 15 Re cherryvel… Ajánljatok halat! 🙂

  5. Üvegharcsa. Nekem is az van. Nem eszik a garnikat.

  6. Valami kis termetű csapathalat válassz! Ha megnézed, a legtöbb növényesben egyféle halból van sok. 😉

  7. Talán Zacskós Harcsát,Márványsügeret,Tányérlazacot….. 😀 BOCS,DE TÉNYLEG!!! Ezt nem tudtam kihagyni! 🙂
    De komolyra fordítva.A kisméretű halak közül sem mindegy szerintem ,hogy melyiket. Van amelyik növényhez,akváriumhoz valamiért,jobban passzol az egyik kisméretű hal mint a másik ami egyébként ugyanakkora.
    Nem tudom megmagyarázni miért. Szerintem nagyon számít a halak száma,a halak formája,továbbá a halak és növények kontrasztja,a növények színe,az aksi világossága-árnyékoltsága a berendezés stílusa.Ezért én így nem tudnék tanácsot adni.Könnyebb lenne,ha látni lehetne az aksit és elképzelni a szóba jöhető halakkal.
    Most jut eszembe erre egy példa és,hogy más is így gondolja. Nigro fogalmazta meg az idei HAC nyertes akváriumnál,hogy : „Hihetetlenül élő, vibráló és természetes ez az akvárium. A fekete neon csapat nagy húzás volt, gratulálok hozzá. Sokkal jobban áll neki, mint mondjuk a vörös neon. Az ágak tövébe ültetett változatos növényzet a fák profi elrendezése megunhatatlanná teszi az akváriumot.”…és tényleg…!

  8. Nátónak van profilképe. Hogyan lehetséges ez? Beltag? Én is szeretnék.

  9. Szia Gurilon! Regisztrálj a http://en.gravatar.com/ -on azzal az email címmel amit használsz, és ahova azt a címet írod, ott megjelenik a feltöltött kép.

  10. Kösz! Itt mi mindent tanul az ember!

  11. Köszi a tippeket! Szereztem 4 kicsi Ancillát, mert azok igen jól takarítgatnak, és amúgy is tetszenek 🙂
    Aztán sikerült egy valódi sziámi algaevőt is beszereznem, de csak ez az egy volt épp 🙁 Majd még hozok hozzá 3-4-et, hogy ne legyen egyedül. VIszont ugrálósak! Második nap reggelén keresem, hát nincs sehol… nézem körbe az akváriumot, hát ott fekszik a szűrő mellett… gyorsan betettem az aksiba, és ahogy merült lefele, rándult egyet egyet… aztán úgy egy óra múlva már egészen magához tért, és ma már vígan úszkál. Nem sok hiányzott neki hogy megfulladjon 🙁
    Kell tető az aksira…

  12. Sziasztok!
    A segítségeteket szeretném kérni. Kezdő akvarista vagyok, hát ebből adódnak valószínűleg a problémák is. Van egy 54 literes akváriumom szűrővel, levegőztetővel felszerelve, 10+2 (algaevő) hallal….Egy hónapig nem is volt semmi gond, de két napja az egyik halacskám az oldalára borult (mintha részeg lenne eldőlt) és kevés mozgást még lehetett tapasztalni de aztán már semmit ma pedig a feket mollim szintén ugyanezeket produkálta, különtettem ahogy ezt az elözővel is tettem, de már alig ad életjelet Tud nekem valaki segíteni így látatlanba mi lehet az oka, mert nem szeretném ha mindenki így járna odabennt. Olvasgatok itt a neten cikkeket, de nem látok jeleket a halakon, vagy máson. Gyönyörű szép színe is van a víznek (mondjuk nincs egy hete a tisztításnak) tehát nem tudom mi lehet az ok.

  13. Szia! Milyen tisztítás? Mennyi vizet cserélsz egy héten. Ha tudnál pár tesztet csinálni az sokat segítene. Ammónia,nitrit,nitrát PH,KH.
    Remélem nem teljes tisztításra gondoltál, talaj kivesz átmos stb.

  14. Csak…

  15. Lehet,hogy nem teljesen követtem a beszélgetést,de egy sikerélményt szeretni megosztani veletek.
    Legutolsó halvásárlásom során (öves díszcsík) sikerült darakórt is behoznom az aksiba.Utána olvastam,mivel vegyszert nem akartam használni így egy leírt „népi gyógymódot”próbáltam ki.10 napig felemeltem a hőmérsékletet 30 C -ra majd fokozatosan visszavettem a normál értékre.Csodák csodája
    a módszer bevált-betegség sehol.Direkt vártam utána két hetet,hogy biztos legyek a dologban,BEVÁLT !

    1. Gratulálok a sikeres gyógyításhoz! 😉
      A darakór legyőzéséhez valóban igen fontos a jelentősen megemelt hőmérséklet. Amit még ilyenkor szoktak tenni, hogy megsózzák a vizet. Pontosan nem tudom, mi lehet a jó recept, én 2 evőkanállal teszek 50 literenként.

    2. Üdv!
      Olvasom a sok hozzászólást és bizony a leírásokat, jó tanácsokat is. Én kb 20 éve volt akváriumom és most újra belekezdtem. Az ami most van csak leszek. Ami lehetséges betegségek elérnek. Most éppen a darakór. Azt értem h emelem a víz hőfokát. De emellett ami távozik a halból a meleg víz meg is öli????? Vagy ezzel egyben gyógyszert is kell adni hozzá??? Nem olvastam v csak elkerülte pánikolt figyelmem, hogy a ~30°C mellett nem kell plusz levegőztető? Mert ugye a meleg elvonja az oxigént. Nálam sajnos a Nitrit és nitrát elég magas amit mérés után azonnal elkezdtem kezelni. (mondjuk ezt sem értem h régen ilyen bajom nem volt. Most gyári szettet vettem amire eléggé kezdek gyanakodni, hogy egy hulladék. Ugyanis a növényeim is barnulnak. Pedig elvileg a fény jó 0,5W/L azaz 57L = 28.5W és 28W-os van.
      Több ízből vérzik a dolog és nézegetem a külső szűrőt és oxigén bevitelt. Tele a papucsom, hogy régen nem kellett szinte semmit néznem csak etetem és tisztítottam és gyönyörűen éltek és szaporodtak halaim. Értem és hogy változások vannak nah de ennyire???

      1. A víz hőfok emelés azért kell, hogy a parazita életciklusa felgyorsuljon. Így hamarabb elér arra az állapotra, ahol a gyógyszer hatni fog. Tehát a meleg víz nem öli meg a kórokozót. Régen erre használták a konyhasót. (most is jó, csak van jobb gyógyszer rá) A levegőztetés nem árt, hiszen az oxigénszint valóban lecsökken. De a vízfelszín erőteljesebb mozgatása is hatékony. Régen is volt darakór. Főleg a legyengült állományok amik hosszú és viszontagságos utat tettek meg az akvaristáig. Manapság még messzebbről jönnek ám a halak 😉
        Nem segíti a helyzetet a gyenge szűrő és a túltelepítés sem. Szóval a gyanúd lehet hogy jogos a gyári szettre. A világítást furcsállom. Nem valami kompakt fénycső? A 0,5W már sok növénynek elégséges. Szerezz be egy külsőszűrőt és rengeteg gondtól megkíméled magad. 😉

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük