Vízcsere 2.0 -JBL Aqua In Out
Az akvarisztika rákfenéje a vízcsere. Kiszívni, kiönteni, visszatölteni. Fárasztó és unalmas feladat. Éppen ezért érdemes minél hatékonyabb módszerekhez folyamodni, a vízcsere idejének lerövidítése és a folyamat megkönnyítése érdekében. Néhány hónapja bemutattam a saját módszeremet. Most azonban egy gyári megoldást használok. Gyors, kényelmes, patent. Rég volt a kezemben ennyire „kitalált” akvarisztikai felszerelés.
Az alábbi rendszert azoknak is ajánlom figyelmébe, akik szeretnek barkácsolni. Ugyanis sok ötletes (és lemásolható) gondolat van benne.
A rendszer lelke, a lakás bármely – belső menetes – csapjára szerelhető T alakú egység.
A szettben kétféle csatlakoztató menet van. Így a csapok 100%-ára felhelyezhető. Erre kell rácsavarni a T alakú idomot, amelyen van egy 90 fokban állítható csap. Ennek nyitásával és zárásával állíthatjuk, hogy szívjon, vagy nyomjon-e a rendszer. A T idom másik végére csatlakoztatjuk a vízleszívó csövet. Ez a dobozban gyárilag 8m, de természetesen ez meghosszabbítható. Ehhez igazodó toldó idom is található a dobozban. A csuklós csatlakozó meggátolja, hogy a cső a csatlakozásnál megtörjön.
Na de hogy is működik ez az elmés szerkezet?
Ha kinyitom a kis fekete csapot, a víz szabadon távozik a csap lefolyójában. Ha elzárom, akkor a csapból folyó víz a slagba megy.
De miért is jó ez?
A cső egyik vége az akváriumban, a másikon megnyitom a vizet úgy, hogy a kis fekete csap nyitva, a csőben vákuum keletkezik és automatikusan elkezdi kiszívni az akváriumból a vizet. Nagyon elmés!
Lássuk a cső másik végét! Erre egy iszapoló (aljzatporszívó) húzható, aminek szögletes az egyik oldala. Ezáltal az akvárium sarkaihoz is kényelmesen odaférhetünk.
A henger nyakában egy szűrő van. Ha esetleg egy halat, vagy garnélát felkapnánk, nem végezné azonnal a lefolyóban. Okos!
A slagot egy klipsszel rögzíthetjük az akvárium oldalához. Így amikor elsétálunk megnyitni a rendszert, nem kell attól aggódni, hogy kizuhan az egész az aksiból. Sőt a vízcserét végig csinálhatjuk úgy, hogy nem nyúlunk semmihez, csak benyomjuk a csövet a megfelelő szintig és a klipszhez rögzítjük. Ha a vízszint a cső vége alá kerül, a leengedés egyszerűen megáll.
Tehát a leszívás menete annyi, hogy a bekészített rendszeren kinyitom a kis fekete csapot és megnyitom a vízcsapot. A vákuum kiszívja a vizet az akváriumból és az, a mosdó lefolyóján távozik. Ha elindult a folyamat, a csapot el lehet zárni. Amint a megfelelő vízmennyiséget leszívtuk, a kis fekete csap elzárásával is megállítható a leengedés.
Most jön egy trükk, amit én mindig meg szoktam csinálni. A csőben most ugye a piszkos akvárium víz maradt. Ezt én nem szeretem visszaengedni, ezért ezt régen mindig kifújtam a csőből, (akkor is ezt csináltam, mielőtt elraktam a slagot,) de ezt most helyettem megcsinálja a rendszer 😉
Kihúzom a csövet, hogy a vízfelszín fölött legyen és újra kinyitom a kis fekete csapot.
Majd rányitom a vízcsapot és láss csodát! A vizet kiszívja a slagból!
Ezután beállítom a víz hőfokát és ha megvagyok, a kis csapot elzárom és máris szalad a csőben a friss víz az akvárium felé. Elvégzem a feltöltést. Vízkezelőt öntök bele, tápozok és kész.
A csövet feltekerem, a csapon lévő csatlakozót (kézzel) letekerem és mehet minden vissza a dobozába.
A csap szűrőjét visszacsavarom és a lakás egy csepp kicsöppenő víz nélkül megúszta a vízcserét.
Ennyi… 😉
én azt hitem hogy csak a feltöltésben segit
mostmár okosabb vagyok:)
köszi Nigro
Elmés szerkezet, de egy kicsit drága. Kb én is ugyanezt csinálom, lerögzítem a csövet az akihoz, megszívom a kádban/csapnál a csövet és szívja a vizet, közben tudok „porszívózni” vagy akármit csinálni, még a vízpumpa se kell a leszíváshoz, csak egy jó tüdő 😀 A feltöltést én állott csapvízzel csinálom így ehhez kell a pumpa, de amúgy nem. 3 csepp víz kicsöppen és ennyi 🙂 Ez biztos jobb, de én elvagyok ezzel 🙂
Ha nem kell „porszívózni” akkor csak rárakom erre a csövet és csak addig szívja amíg víz alatt van.
Nálam változó időtartam a vízcsere, de ált. 20-40 perc között van.
Tudom mit felejtettem el 🙂 Az iszapolót te használod? Ha igen nem keveredik fel nagyon az amazonia?
Ha jól látom szépen zubog kifelé a víz a csaphoz, ez nálam nincs meg, de van akkor szívóhatás hogy felszívja a koszt az akiból
Az ár relatív. Ha magad barkácsolnád olcsóbb lenne. De ez van minden gyári szettel… Éppen ezért is mondtam az elején, hogy tele van lekoppintható ötlettel a szerkezet. Mindenesetre az általa nyújtott kényelem, használati érték és minőség megmagyarázza az árát.
A másik előny, hogy ha rányitom a csapot, akkor extra gyorsan szív. Percek alatt lerendezem az akit 😉
Az iszapolót nem használom.
A csatlakozó másik oldalán lévő menet méretét esetleg lehet-e tudni?
Erre gondolsz?
Kettő jár hozzá. Az egyik 22×1, a másik 24×1.
Nem a csapba csavarható menetre gondoltam, hanem a JBL-es T idomban lévőre!
Majd igyekszem valahogy lemérni. Az a baj, hogy nem rendelkezem olyan űrtechnikával mint pl. tolómérő. 🙂 Elsőre odapróbáltam a félcolos és a háromnegyedes kerti csaphoz. A felesnél nagyobb, a háromnegyedesnél kisebb.
És kb. mennyi víz folyik el míg ki szívsz 100 liter vizet? Azért ez sem mindegy
Nem kell végig folyatni a vizet, hisz megy magától is. Max ha rohansz moziba 😉
Milyen méretű tömlő csatlakoztatható ehhez a T alakú egységhez? 3/4-es? Vagy kisebb?
A kisebb. (1/2-es)
Én is gondolkoztam rajta, hogy slagozok. Egyelőre bizonytalan vagyok.
Panelban lakom, nincs helyem előre kiönteni 48l vizet, ezért vödrözni szoktam.
A víz közvetlen csapból engedésétől félek. Be kéne állítani a hőmérsékletet, viszont nálunk a melegvíz nagyon ronda fehér zavaros, idő kell neki míg kitisztul. Tudom, ezen segítenek a vízkezelő szerek.
De nem gond, hogy csak vízcsere után öntöm az akváriumba a megfelelő adagot?
Vödrözésnél minden fordulónál a megfelelő adag megy a vödörbe.
Szerintem nagyon olcsón ki lehetne hozni házilag ezt a „készüléket”. Csak azt nem tudom, honnan szerezzek iszaplopónak való átlátszó csövet?
A panel meleg víz az nem ivóvíz.
Akváriumi használatra sem alkalmas.
Szerintem még vízkezelővel sem garantált.
A panelban a melegvizet egy hőcserélő állítja elő az egyébként normál hidegvízből.
Semmi gond nincs vele.
Szemezgetek ezzel a cuccal, de inkább készítenék házilag, csak ehhez az kellene, hogy a „T” alakú főrészt kellene valakinek átvizsgálni és lerajzolni, ugyanis nem mindegy, hogy milyen keresztmetszetek vannak. Ha nem jó a méretezés, akkor a csapból kifolyó víz nem, hogy vákuumot nem fog előállítani, de elindul az akvárium felé is.
Szerintem, ha kisebb az akvárium felé menő ág keresztmetszete, akkor szívnia kell. Másrészről a víz arra fog menni, amerre kisebb az ellenállása. Jelen esetben az egyenesen lefelé tartó víz nem akar bekanyarodni csak akkor, ha nagyon-nagyon megnyitod a vizet.
Nem élek panelban, de nem gondolnám, hogy ilyen rossz a helyzet. Valahol írják ezt, hogy nem ivóvíz?
Nem volt időm sokat keresgélni, és én nem is Pécsi vagyok, de hirtelen ezt találtam.
Ez a víz ugyan ivóvíz minőségű, ivásra, főzéshez mégis inkább az ízében is kellemesebb hidegvíz használata célszerű.
Itt olvasható:
http://www.petav.hu/ugyfelszolgalat/index.php?_m=knowledgebase&_a=viewarticle&kbarticleid=1
Vajon miért?
Én szegedi vagyok, itt is olvastam valahol, hogy persze meg lehet inni, és jobb is mintha a Tiszából közvetlenül innék, csak ….
A debreceni távhő oldalán nem találtam semmit a melegvíz minőségéről.
A vizet nem mértem tesztekkel, már ránézésre is gyanús. De lehet, hogy az csak klór és a vízkezelők úgyis semlegesítik.
Az azért tényleg dúrva lenne, ha a melegvíz nem lenne alkalmas ivóvíznek.
Nagyon én sem mentem bele, de Debrecen online-on: http://www.deol.hu/dbarch/07/04/07-04_18.pdf Oldal alján, középen azt írják, hogy abszolút iható a meleg víz.
Viszont a házak belső csővezetékei nem tartoznak a vízművekhez. Azok állapota és minősége sokat ronthat a vízminőségen. Azonban tudtommal itthon vízszolgáltató csak iható paraméterekkel bíró vizet szolgáltathat. (Egyébként a vízmű vizsgálati eredménye is fent van az oldalon. http://www.debreceni-vizmu.hu/csapviz_2009.pdf )
Köszönöm a linkeket.
/OFF
Ha a távhő által adott hő melléktermék, akkor miért olyan drága?
/ON
Még körbekérdezgetek debrecenieket, hátha valaki már próbálta.
Végülis nem az összes csere víz lenne melegvíz, nagy része hidegvízből lenne.
Üdv. mindenkinek!
Én megcsináltam 1/2 colos szerelvényekből de nem működött, vagyis éppen hogy csak szív valamennyire. Valószínű, hogy keresztmetszetet kell csökkenteni. De arra is gondoltam, hogy a „T” idom oldalágának belső keresztmetszetét csökkentem. Egyébként kb. 3 zer forintból ki lehet hozni szerintem! Ha megvan a végső megoldás sikítok!!!!
A vízcseréhez nem kell ilyen szerkezet.Önmagától is el kezd folyni az akiból a víz.A cső végére teszel egy sima gyorscsatlakozót,zuhanycsapra(a zuhanyrózsa helyére )pegig egy hozzávaló idomot.A cső egyik vége az akiban,a másik a zuhanycsapon.Megnyitod a csapot,majd amikor az akihoz ér a víz, elzárod és leszeded a gyorscsatlakozót.A víz ilyenkor el kezd folyni az akiból.
Sziasztok,
Német áruházakban a teljes vízcsere szett mellett, láttam csak a csapra szerelhető részt is.
Ez itt pontosan 9,89 Euro:
http://www.aquapflanzen-online.de/technik/reinigung/jbl-aqua-in-out-wasserstrahlpumpe.html
Ez akkor így olcsóbb, mint a barkácsmegoldás.
Ha valakinek sikerült beszereznie a cikkben lévő 22-24 mm-es T csatlakozó idomot kérem küldje el hol kaphatok ilyet.
Köszi!
Eddig ahol jártam mindenhol tágra nyitott szemekkel rázták a fejüket, hogy ilyet még sehol nem láttak meg milyen szopógépet akarok én a csapra csatlakoztatni.
Ha nem megy, akkor marad a zuhany külső menete. 😉 Oda maximum egy sztenderd szűkítő kell. (Ha kell)
Egyenlőre ez sem nyert még mindig nem tudom használni. 🙁
udv,
mit gondoltok?kepes lenne a folyo vizsugar egy csaladi haz egyik szintjerol(ahol az akvarium van) a felette levore( ahol a csap van) felemelni a vizet?
bgx
Mikre rá nem vesztek?…. 🙂
Az előbb kipróbáltam. Sajna nem bírta a csapig felszívni a vizet. Az akvárium fölé kb. 2 méterre bírta, de onnan még vagy 1,5 métert kellett volna emelnie. Gondolom ez víznyomásfüggő is, de szerintem ez nem járható út. Főleg, hogy csak addig működne, amíg a csap nyélgázra van nyitva. Különben pedig csak az indításhoz kéne a csapból víz. (nomeg a feltöltéskor)
kiprobaltad?hat ez nagyon kedves, koszonom!:)))
akkor ez csak feltoltesre lesz jo, leszivasra nem uszom meg egy erosebb szivattyu vasarlasat:(
Mondjuk időszerű volt egy vízcsere… szóval adtál egy löketet, hogy kiszálljak a székemből és megcsináljam a vízcserét… 🙂
Úgy látom, a GA shop-ban árultok külön csak T-idomot. Elvileg ez is elég a vízcseréhez, ha van elég műanyag cső, nem?
Igen, elég. Viszont a külön T idom csak külső menetes csapra jó (zuhany pl.). A nagy csomagban van egy átalakító „menet”, ami a sima belsőmenetes csapra is felszerelhetővé teszi. Szerintem ilyet lehet szerezni vízszerelési boltokban, de nem néztem még utána.
Szia!
Nem olyan régen én is vettem egy ilyen szerkezetet. Az átalakítót sikerült megspórolnom: a Praktikerben találtam egy hosszabbító csövet ami a zuhanyrózsa helyére teszek, lelóg a csapról és ennek a végére kerül a vízcserélő szerkezet, tehát a kád aljára kerül. 10 m slagcsövet vettem még hozzá, ezt vezetem el egészen az akváriumig. A leírt módon megnyitom a csapot, de nem szívja a vizet az akváriumból.
Tudsz esetleg valami tippet hogy miért nem működik a szerkezet?
Köszönettel: Szaki
Szia!
Elvileg működnie kéne… Elég erősen megnyitod a csapot? Kell neki egy kezdőlendület, hogy elinduljon.
Szia!
Nem tudom sikerült e megoldani a szívás gondot, leírom én hogy csinálom. (Az én szívó-töltő rendszerem teljesen DIY csőcsatlakozó elemekből van összerakva, de ugyan úgy működik mint a gyári) Ha a vákumos szívás nem indul el, úgy próbáld meg, hogy a lenti csapot elzárod, tehát indítod a töltést. Ha nem akarod, hogy a csőben lévő levegő belebuborékoljon a vízbe akkor csak azután tedd bele az akiba a cső végét, ha már teletöltődött vízzel. (addig fogd a kezedbe például 🙂 ) Ezután bele az akiba és rögzíted, majd még kb 1-2 mp töltés hogy teljesen légtelenedjen, és ezután nyitod ki a csapnál az alsó kis csapot és a szívás már el is indul. 🙂
Sziasztok!
Nagyon megörültem a cikknek. Most lesz újra akváriumom ez egy 180 l-es halas akvárium lesz.
Több kérdés is felmerült bennem:
1. Egyből mehet bele a csapvíz az akváriumba és csak vízkezelőt adunk hozzá és kész?
2. A nálunk a víz 16 NK, nem túl kemény ez?
3. Olvastam róla, hogy kevertágyas műgyanta segítségével viszonylag elfogadható áron lehet vizet lágyítani. Szerintetek jó megoldás lehet, hogy pl. egy műanyag hordóba vízpumpát teszek, a vízpumpa kifolyó irányát pedig rákötöm egy olyan, az alsó részén kilyuggatott műanyag palackra, amelybe bele van töltve a szükséges mennyiségű műgyanta harisnyába töltve és járatom a rendszert mondjuk 1 óráig (az internetes fellelhető információk szerint kb. ennyi idő kell). Az így előállított lágyvizet már be lehetne keverni csapvízzel, vízkezelővel és mehet az akváriumba.
4. Milyen gyakran érdemes cserélnem a vizet és ekkor a víz hányad részét érdemes kicserélni?
Köszönöm!
Hali!
1. Egyből mehet a vízkezelő. Ezek igen gyors hatású szerek.
2. magyarországi szinten teljesen normális. Kemény víz.
3. Létezik ilyen megoldás. Ahogy leírtad, úgy használhatod.
4. heti 25-50% vízcsere javasolt.200 liter fölött elég 2 hetente.
Szia!
Köszi a gyors választ!
Igazából a második kérdésemben arra szerettem volna választ kapni, hogy jó ez a 16NK-s víz, vagy szükséges lágyítani?
Ha nem érdemes lágyítani, akkor nem csinálnám végig a 3-as pontban leírt vízlágyításos eljárást, hanem egyből bejuttatnám a csapvizet a cikkedben is említett JBL In-Out settel, persze a vízkezelőt párhuzamosan adagolva az akváriumvízbe a feltöltéssel.
Nehéz jó választ adni. Mindenképpen jobb a lágyvíz, de létezik akvakertészet kemény vízben is. A kérdés, mennyire akarsz a lágyvízgyártással foglalkozni. Ha rászánod az időt, még szebb lesz minden.