Technika

Fénycső csere

Általánosan azt javasolja az irodalom, hogy a fénycsöveket évente cseréljük le. Ugyanakkor épp a minap olvastam valakitől, hogy ez tök felesleges, mert a modern csövek alig veszítenek fényerejükből az élettartamuk alatt. Ahogy olvastam, egy cső nagyon gyorsan veszít a 100%-os teljesítményéből 95%-ra, majd nagyon lassan az élettartam alatt csökken 95-ről 90%-ra. Hm…   Először is, utánanéztem, hogy mennyi is a gyárilag megadott élettartama egy T5 HO csőnek. Ezek a modern fénycsövek kategóriájába tartoznak. Elektrónikus előtéttel az élettartam 20.000 óra.

Én napi 8 órát világítok, tehát a gyári adat szerint 2500 napig (6,8 évig) lenne jó egy ilyen cső. Hmm szép kis szám 🙂

Ezzel szemben, én pont egy éve használom a csöveket. Ami azt jelenti, hogy 8*365= 2920 órája mennek. De mégis, valami módszerrel szerettem volna megtudni, hogy mekkora lesz a különbség az új és a régi csövek közt. A régi csöveket, pont ugyanolyan márkájú és színhőmérsékletű új csövekre cseréltem. A különbség megállapításához egy profi fénymérőre van szükség.

Na, hát ilyen nem nagyon van itthon, úgy hogy tovább kellett gondolkoznom. 🙂

Ekkor beugrott, hogy a fényképezőben is van egy fénymérő, csak kicsit másképp kell értelmezni. A gépemen van programválasztó tárcsa, mellyel a különböző fényképezési módokat lehet kiválasztani. Ez már elég sok kompakt gépben is elérhető. Én „A” állásba tettem, ami azt jelenti, hogy én állítom a rekeszt és a gép automatikusan beállítja a záridőt. A gépet állványra tettem és a rekeszt f 16-ra állítottam. A gép fókuszálás után 400-as záridőt állapított meg.

Ezután kicseréltem a csöveket és ismét mértem. A gépben minden beállítás maradt. A gép 500-as záridőt javasolt! Szuper, ezzel bebizonyosodott, hogy a fényképezőgépem erősebb fényt érzékelt, mint a régi csövek esetében. Sajnos ez nem pontos mérés, de a gondolatmenet erejéig fogadjuk el.

A két záridő közt 25% különbség van. Magyarul ennyivel nagyobb lux értéket érzékelt a fényképező. Tovább gondolva, ez azt jelenti, hogy az új cső 3325 lument tud, az egy éves pedig már csak 2660-at! Ez az akvárium felett lévő fényre vetítve  3325*4= 13300 lumen vs 2660*4= 10600 lumen. 2700 lumen a különbség…. Az közel +1 cső ereje…

Ha visszanézzük a 24 w/gallon postot, akkor azt is mondhatnánk, hogy nem 160W világított az akvárium felet, hanem kb 130W. Az azt jelenti, hogy 2,4 W/gallon volt egy év után megközelítőleg a fény az akvárium felett. 8 óra helyett, már 10 órát kellett volna világítanom… És valóban, a növények most nem nőnek olyan szépen, mint egy éve….

Mindenesetre a csőcserét megejtettem és kíváncsian várom az eredményét. Bárki bármit mond, szabad szemmel is érzékelhető, hogy sokkal erősebb a világítás. Mivel a csövek ereje fokozatosan gyengült, így nehéz észrevenni, hogy csökkent a fényerő. De most, hogy lecseréltem, valóban szembetűnő. Éppen ezért, igenis max 1 évente le kell cserélni a csöveket még akkor is, ha modern T5-ös csövekről és elektronikus előtétről is van szó.

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

42 Comments

  1. Hasznos post, ráadásul pont jókor jött! Nagy Köszönet érte! 😉
    Nem tudsz olyan boltot, ami szállít ki vidékre is fénycsöveket?
    Gondolok itt ilyen csőre: http://bolthely.hu/tungsram/id/00803_Fenycso_T5_HO_F24W_T5_865_daylight_6500K_16x549mm

  2. Ramen: ők pont postáznak vidékre is:)

  3. Egy kötözködő kérdés: a fényképeződ milyen lépésekben tud záridőt állítani 400-500 között és mi a következő lépés 500 felett?
    Csak mert ha 450-re állította volna és onnan kerekített fel 500-ra, akkor 25%-nál kevesebbet gyengült a fénycső, ha meg mondjuk 600-ról 500ra kerekített, akkor meg 25%nál többet.

    Nekem T8as csöveim vannak, egyértelműen csereérettek 1 év után. A dobozán 9-12 hónap csereidőt írnak, reális.

  4. Én is most tervezek csövet cserélni, úgy hogy jól jött a cikk 😉

  5. Valóban, az elmélet erősen kikezdhető, mert 400 után csak 500-at tud majd 640-et. Tehát nem megállapítható, hogy 400-as záridőnél mennyi hiányzott a gépnek, hogy 500-at válasszon stb. De a saját érzékeim is hasonló különbséget tapasztalnak. Igazi bizonyítást egy rendes fénymérővel lehetett volna végezni. 😉

  6. Még egy kis kötekedés:
    Azt írod 95% hamar leesik a teljesítmény majd 90%-ra. Lehet, hogy most csak 90%-on működnek a csöveid és az, hogy kicsit koszosak is (és a fényképezőgép léptéke sem olyan kifinomult), ergó lehet nem is olyan rosszak. Valahol annó olvastam, hogy az ilyen csövek 15-20% nem nagyon veszítenek többet, mert inkább kiégnek ráadásul a 85-90%-os teljesítményt élettartamuk 90%-ig tartják.
    Arra szeretnék célozni, hogy ha 1 órát rászámolnál és megpucolnád kb ua lenne a fényerőd.

  7. Pont ezt akartam kérdezni, hogy vajon mennyit számít egy alapos tisztítás?

  8. Nálam zárt teljesen leszigetelt házban vannak a csövek, semmilyen kosz, szennyeződés nem éri őket mégis 1 év alatt elég sokat veszítenek erejükből. Lehetne tovább használni, de ahogy Nigro is írja a fényigényes növények szép lassan stagnálnak, majd kikopnak stb. A fényképezős mérés eszembe sem jutott volna. 🙂

  9. Nem féncsőcserével kapcsolatos, de világításos kérdés: létezik páramentesített foglalat normál E14, vagy E27-es foglalatú „izzókhoz”?

  10. Nem csak a fényerõ csökkenése probléma, az még a legkisebb lenne. A por szelektív kiégése miatt a spektrum is változik az üzemórák számával, és ez legalább annyira káros, mint a pici, de nem elhanyagolható fényerõ-változás.

    Fontos az új csöveknél a bejáratás is, az elsõ 50-100 órában más spektrummal világítanak, mint a névleges, és más fényerõvel. Talán érdemes nem az akvárium felett bejáratni õket, de ha több csõ van és csak egyenként cseréljük, nem lesz nagy baj. Az elsõ idõszakban kerülni kell a fényerõ szabályzást is (más amelyik világítótest ezt tudja).

    A fényképezõs megoldást én is kipróbáltam még tavaly a csõcserénél, de ennél jóval kisebb fényerejû világításnál. Nekem nem mutatott különbséget, persze lehet hogy a kisebb fényerõ miatt az abszolút különbség nagyon pici lett, és a gép nem mutatta ki.

  11. Atti: ha kell egy fénymérő (igaz nem profi, csak egy multiméter, de van benne luxméter) szívesen kölcsönadom. Illetve eBayről is beszerezhető olcsó fénymérő néhány ezresért.
    Egyébként én is pont azt akartam írni, amit Pancser írt: a színspektrum torzulása is fontos lehet, bár annak méréséhez sajnos már komolyabb műszerek kellenének.

  12. A folyamatos párától, esti lehűléstől nálam reggelre nyirkosak a csövek. Főleg télen. Ez szépen bevízkövesíti, mattolja a csöveket. Egy időszakos takarítás sosem árt.

    Amivel még vizsgálódni lehetne, az a fényképezőgépben lévő hisztogram. M módban fix blende, fix záridő és úgy készíteni egy képet régi majd új fénycsővel. Lehetőleg úgy, hogy az új csővel se koppanjon 255-re a hisztogram egyik oszlopa sem.
    Favágós módszer, nem is labor körülmény, de így a spektrális eloszlás változásáról is kapunk egy szolid képet.

    Ha a gépben nincs hisztogram kijelzés, okosabb programok már a kész képről is meg tudják mutatni. Természetesen szigorúan M módban fixen beállítva a 2 értéket.

  13. Köszi Orph, ha valamikor összefutunk, szívesen csinálnék vele pár mérést 😉
    Egyébként, ha nagyon precízek akaránk lenni, akkor egy PAR mérő műszer lenne ideális. Ez ugyanis azt a tartományt méri (400-700 nm közt), ami valóban a látható fény. De persze ezek többszázezres mókák…. Szóval egy mérés erejéig nem gazdaságos a megvásárlásuk. 🙂

    Itt tesztelnek 2 ilyet: http://www.advancedaquarist.com/2005/7/review

  14. hello
    nekem lenne egy kérdésem.
    van egy 96l-es akváriumom, vásároltam belé egy sylvania gro-lux 18w-os 60cm fénycsövet!
    Sajnos csak egy foglalat található az akvárium tetőben, megfelelő lesz-e ez a cső ???
    köszi a segítséget
    üdv:robi

  15. 96 literre 18W elég kevés a növényeknek. A Gro-lux fénye meg nem túl természetes. Ha neked tetszik a színe akkor használd, de lehet, hogy jobban járnál egy sima 6500K-es csővel. 😉

  16. adj tippet, hogy tudnám megoldani ezt a problémát?
    bombázzam szét a tetőt és építsek még egy foglalotot rá?
    a színe tetszik, kiemeli a voros neon és a red cherry garnéla színét, és elég boldogan uszkálnak a halaim:)
    esetleg lenne egy msn címed, hogy megtudjuk vitatni ezt a kérdést?
    probáltam már egy két dolgot ez ügybe, lehet hogy csak finomítani kéne és meg tudnánk oldani a problémámat:)

  17. Amennyiben növényes akváriumot szeretnél akkor növelned kell a fényt. Legalább 0,5 w/ literre.
    Ha jól emlékszem a 18W T8 helyére befér egy 24W-os T5 HO cső. Ha ebből 2 db beférne akkor már lehet vele játszani. Bár az igazi növényes akváriumok 1 W/liter körül mozognak 😉 Ezt a topikot érdemes elolvasni: http://akvakertesz.hu/viewtopic.php?f=10&t=32
    (Skype-on vagyok elérhető, a blogon van rá egy gomb)

  18. üdv!

    ide kapcsolódik a kérdésem, 40×25 cm-es műanyag tetőm van (kicsi, de ez van), ebben egy E14-es foglalatú 9W-os izzó van, ki fogom cserélni egy 11W-osra (a 12W-os nem fér bele a védő dobozába), szóval ez a 11W mennyire egyen értékű az általatok sokat emlegetett „hosszúkás” csövekkel?
    Jelenlegi 4 növényemből 3 jól érzi magát alatta, a negyediknek 1-2 levele elsárgult, de az akár mástól is lehet…

    Sajnos amíg össze nem spórolok egy nagyobb akváriumra pénzt, addig ez marad, tehát nem akarok erre többet költeni.
    Inkább az a kérdés, hogy ennek az izzónak a W/g aránya hogy viszonyul a T5/T8 csövek W/g arányához?

    Előre is köszönöm!

  19. Szia MSandor!
    Hogy van megoldva az E14es foglalatod szigetelése/páramentesítése a tetőben? Egy képet tudnál róla valahova feltenni?
    Köszi

  20. RION!

    Persze, ha emberi időben hazaérek, akkor lefotózom neked, és kiteszem valahová.
    Amúgy teljesen légmentesen megoldották, az egyetlen gond vele, hogy vízkövesedik a burkolata, néha meg kell tisztítanom 🙂

  21. Üdv!
    Egy hetes az akváriumom, szettben vettem, 112 literes. Gyári tető, gyári fény (2*18 W). Alapban volt benne kezdésnek 6 neon, megszokták, minden okés. Tegnap újabb hat neon került bele, viszont azóta az egész raj fél a fénytől! Délelőtt fél 11-kor kapcsolja be az automatika a világítást és este 22:15-kor ki. Délután 3-4 körül érek haza, akkor mindegy mikor nézek rájuk, a neonok az akvárium legalján, kövek, gömbmohák mellett lapulnak. Amint kikapcsolom a fényt, előjönnek, úszkálnak, kaját keresnek. Ha a vényt visszatolom, mint a villám húznak rejtőzni megint.
    Ez mitől lehet? Van ilyen, vagy még inkább csak szokás kérdése, és majd mint az elején, az egész raj megnyugszik és fényben is előmerészkednek? Esetleg a fénycsövekkel van valami gubanc, azt kellene cserélni valami másra (nem nagyon tudom ennek a pontos márkáját, bár gondolom, elő lehet keresni a gyártótól)?

  22. Ha jól értem, akkor bejáratás nélkül, azonnal bekerült 6 neonhal, majd 1 hét után, még 6. Ez gond. Olvasd el ezt: http://akvarisztika.budapet.hu/2010/09/12/a-biologiai-szures-alapja-nitrifikacio/
    Egyébként a neonok nem szeretik igazán a fényt. Természetes élőhelyükön erősen színezett, barnás vízben élnek. Persze sok erősen megvilágított medencében láttam már őket szépen úszkálni, de az alaptermészetük nem kedveli az erős fényt. Ettől függetlenül inkább arra gyanakszom, hogy a nem beállt akvárium miatt stresszelnek, amire a fény rátesz még egy lapáttal.

  23. Ilyen téren akkor semmiképpen nem vagyok tudatos akvarista. Nem figyelek a vízben a hőmérsékleten kívül semmit, nincsenek tesztjeim, stb. Mindamellett az akvárium berendezése, feltöltése (itt adagoltam bele megfelelő mennyiségű SERA Aquatant és SERA Florenát) után majd’ egy hétig halak nélkül üzemeltettem, csak utána került bele az első fél tucat neon. Azokkal nem is volt semmi baj, fél nap múlva vígan úsztak a szűrő keltette áramlásban is. A következő hatos viszont mintha rájuk ragasztotta volna a stresszt.
    Mindegy, nálam ez nem olyan komoly hobbi, inkább csak egy kis „csillogást” vittem a lakásba 🙂 Régen sem volt gond (15-20 éve), akkor még a gyakori vízcsere is kimaradt és éltek a halak, vigadtak a növények) 🙂
    Van 2 szép vasfám, csak mivel még engedték kicsit a színűket, nem tettem bele az akváriuma. De majd ma bekerülnek és valószínűleg annyira megfestik a vizet, hogy a neonok ne parázzák agyon magukat. De tegnap pl. csináltam egy CO reaktort (vagy mit), szóval nálam ez már nagy szó.

  24. Hupika: a több hal megnövelte a víz terhelését, szépen felgyülemlettek a bomlásterméket, a szűrődnek pedig még nincs kialakult baktériumkultúrája, így nem tudja lebontani. Érdemes egy nitritszintet mérni, illetve javaslok beszerezni némi szűrőindítót. Ja és cserélj gyakrabban vizet, ezzel is tudod csökkenteni a felhalmozódott bomlástermékeket.

  25. Megoldódott minden. Szimplán stresszesek lettek a halak az újak miatt (és máshol olvastam, hogy nem szeretik a túl erős fényt sem a neonok). És ennyi! Nem kellett mindenféle tesztet, mérést elvégeznem. Bekerült két vasfa és egy szőlőtőke, még egy adag fekete neon, meg rézlazac, két kis vitorlás és két kis algafaló. Tény, nem olyan az akváriumom, mint az itteni álom-medencék, de arra pont tökéletes, hogy a lakás dísze legyen.

  26. Itt van 2 érdekes diagram:
    Fényáram csökkenés üzemórák függvényében: http://www.hobbielektronika.hu/cikkek/files/180/3.jpg
    Fényáram csökkenés környezeti hőm. függvényében: http://www.hobbielektronika.hu/cikkek/files/180/1.jpg

  27. Arrol tudtok valami infot dobni 4 fenycso eseten , milyen 4-et erdemes osszevalogatni?
    Mert ugye vannak ajanlott kombinaciok de azok altalaban 2 cso eseten ertendok.
    T8 18wattos csoveim vannak. Bar az osszeallitas ezektol asszem fuggetlen 😀

  28. Hali Leo!

    Én ameddig T8-as csöveket használtam sokat kísérleteztem de egyik úgymond nagy cég /sera,Hagen,Jbl.stb./terméke sem ért fel a végül választott /2db-Osram Biolux fénycső T8 L18W/965 Daylight 6500K és 2db-Sylvania Daylightstar fénycső T8 F18W/5000K UV STOP / csöveivel.

  29. Szuper koszi az infot Nazgul.

    Mar cak arra lennek kivancsi felvaltva raktad be 1 Osram 1 Sylvania 1 Osram 1 Sylvania?

  30. Szia!
    Igen felváltva,a front felől osram-sylvania-osram-sylvania.

  31. Meg 1x koszonom, hamarosan beszerzem oket.

  32. Sziasztok!
    Azt meg lehetne oldani, hogy csak egy neon működjön egy akváriumban, és az elég is legyen, mint a halaknak, úgy a növényeknek? Egy 54Literes akváriumról van szó és ugye eléggé határszegettek a lehetőségek. Voltam egy halasba, és ott a tag egy 45cm Sera csövet mutatott majd 5000ért.De az csak 15Wos volt és 4700K. Ez elég lenne az akváriumomban. Vagy tudtok ennél jobbat? (az sem gond ha olcsóbb:) )Szeretném, ha jól éreznék magukat a kincseim, de az asszony elváll, ha ráköltöm a kaja pénzt.
    Tehát kéne egy olyan megoldást találnom, ami mindenkinek jó. (a halaknak is, meg a családnak is.)
    3maréknyi jávai moha van az akváriumban mint növény, meg pár halacska.(neon, szifó, páncélos harcsa)
    Még szeretnék ancit, meg 2 red cherry garnélát. Nagyon édesek.
    Hálás köszönet a segítségért!

  33. Szia! 3 marék jávai mohának bármi elég.
    http://www.greenaqua.hu/taxiphyllum-barbieri-vesicularia.html (fényigény: nagyon alacsony)
    Maradj a sima 15 W-os 6500 K-es Osram csőnél és a kaja-pénz is megmarad. 😉

  34. Köszi Nigro!
    Akkor veszek egy olyat, és remélem a barna algám is megszűnik, mert a 20Wos energiatakarékos másra sem jó jelenleg, csak az algák jókedvére.
    Ehhez simán lehet pára vagy milyen mentes foglalatokat is kapni? Marharépa kezdő vagyok, nem tudom mi kell hozzá, 2 foglalat, meg valami trafó is? vagy az nem?
    Menyi lesz ez kb ha komplettet vesszük? Minden ami kell hozzá, kábelen kívül az van:), a tetőbe építést meg megoldom.
    köszönettel!
    Erik

  35. Igen, de akkor már inkább T5-ös csövet vegyél. Ahhoz kell 2 db páramentes foglalat, meg elektronikus előtét. A foglalat 8-900/db az előtét 5-7 ezer.

  36. Köszönöm
    Ezen az oldalon
    http://bolthely.hu/tungsram/lista/49281f5d5b6a6_Elektronikus_elotetek_T5
    van egy 3500Ft-os, a QT-ECO, de ehhez nincs odaírva, hogy nagy frekvenciájú csövekhez, akkor ez nem is lenne olyan jó? Itt esetleg létrejöhet a vibrálás? Mert akkor inkább legyen a 4600Ftos. Ezek mennyire páramentesek, vagy ne is gondolkozzak az akvárium tetőbe való beépítéshez?

  37. Ezeket valami szakitól kérdezd. Én az akváriumokhoz értek 😉

  38. Sziasztok! Én befektettem 2db power compact-ra, aminek a mérete kicsi, viszont a fénye dettó mint a t5-é! (Köszi Nigro a tippet!) Kérdés, hogy ezeket is évente kell cserélni?

  39. Tulajdonképpen ez egy kettéhajtott neoncső. Bár nem vagyok világítás szaki, de azt gondolom, hogy ugyanúgy viselkedik, mint a fénycső, tehát nem árt a csere 😉

  40. Sziasztok!

    Segítségeteket szeretném kérni.A múlt héten vásároltam egy ismerőstől használtan egy Arcadia t5 ho armatúrát.Volt benne 2 db gyári cső amit csak azért hagyott benne hogy ki tudjam próbálni állítása szerint már régiek és használhatatlanok ráadásúl tengeri mind2.Ez a lámpa a 80cm hosszú armatúra amiben 2db 24w-os 55cm-es t5-ös cső fér.Nekem édesvizi akim van ezért vettem bele egyik havertól amit 2 hetet használt csak 2 db sylvania grolux csövet 24w-os t5-ös 549mm amit neten elég sok helyen 55cm-esként árulnak.Sajnos nem működik vele a lámpa és nem tudom hogy erről az az 1mm tehet e ugyanis a 2 tengeri cső az ténylegesen 550mm.Ténylegesen 550mm-es csövet csak szintén arcadia márkában találtam.

  41. Viktorlantos használ Arcadia armatúrát. Simán belemegy neki a sztenderd T5-ös cső. Nem hiszem, hogy ez a baj. Próbáld ki felváltva a régi csövekkel. Lehet az egyik Grolux rossz. Egyébként ha csak két Groluxot fogsz használni, akkor böszme ronda fénye lesz 😉

  42. Köszönöm a tanácsot.ki és be kapcsoló gomb ki-be kapcsolásakor felvillan a grolux és annyi nem ég.a tengeri közül meg már egyik sem ég szerintem eddig bírták vagy nem tudom.tanácstalan vagyok.máshol is olvastam hogy nem érdemes 2 groluxot betenni ezért megfogadom/fogadnám ha működne legalább az egyik.

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük