Olvasók

Ati 63 literes DSM módszerrel indított növényese

Mielőtt belekezdenék, szeretnék egy rövid bemutatkozást írni. Kb 5 éve foglalkozom haltenyésztéssel, de szigorúan hobbi szinten. Nagyságrendileg 2000liter vízben tevékenykedem/tem, ami folyamatosan „ürül” ki, mivel lehet hogy tanulmányaim külföldön folytatom. Az utóbbi fél évben szerelmese lettem a növényes akvarisztikának. Rengeteget olvastam ez ügyben a neten és szakirodalmakat bújtam, mint sokan mások. Nagyjából tavaly december tájékán elterveztem, hogy beindítok egy növényes akváriumot. Elöljáróban ennyit, most következzen bővebben a leírás.

Már akkor elterveztem, hogy ha az akvárium flórája, faunája eléri a szerintem említésre méltó állapotot, megosztom Veletek egy, a kezdetektől való részletes dokumentálással, képekkel illusztrálva.
Szóval mikor jött az ötlet, az akvárium helyét gondoltam először végig. Ugye először is az határozza meg, hogy mekkorát tervezzek és hogy min mutatna, illetve mire lehetne tenni. Mivel mindkét hely nagyjából egyforma, úgy voltam vele, hogy saját bútort készítek neki, ami pont akkora alapterületű, mint az akvárium lesz. Színben megmondom őszintén, nekem a fekete ragaccsal ragasztott akváriumok jobban tetszenek. Ehhez egy sötét (akár fekete, vagy sötét kék hátteret tudtam elképzelni), fekete aljzattal és fekete bútorral. Ezek összeségükben egy növényes akváriumra tekintve akár messziről, a nagy W-számú világítás és a növények gyönyörű üde zöldje, vagy esetleg vörös színe miatt még jobban megerősítik a látványt. Így egységes is és mit ne mondjak, nekem nagyon bejött.

Szóval tavaly év végén nekiláttam a projektnek… úgy voltam vele, hogy ráérek, mindent beszerzek, utánajárok. Tudtam, ha valami igényeset szeretnék összehozni, nem lehet 1-2 hét alatt. Közbe csak olvastam, olvastam. Nigro blogján eközben folyamatosan olyan postok láttak napvilágot, amik pont aktuálisak voltak nálam és sokat tanultam belőlük.
A bútorral január elejére elkészültem. Mind a két helyre odapróbáltam többször és döntöttem. A végleges méretei: 60x30cm alapterületű és 75cm magas, fekete bútorlapból. A belsejébe terveztem elhelyezni a külső szűrőt, CO2 palackot, elosztót, időzítőket és miegymást.
Eközben elkészült az akváriumom is, ami bruttó 60x30x35(magas), 63 liter lett.
A szűrés, ami nálam nagy dilemma volt, mivel aránylag sokféle szűrőt csináltam már jómagam is és tudtam, hogy nagyon fontos a megfelelő lebontás növényes akváriumban is, 2 között gondolkodtam. Leválasztok egy olyan részt az akváriumból, amit egy egyszerű, de nagy felületű szivaccsal és egy centrifugál pumpával oldottam volna meg. Ezt el tudtam volna rejteni, de a másik megoldást választottam több okból is. A legfőbb ok, hogy komolyabb növényes akváriumokban nem láttam még csak hasonló megoldásokat sem, mivel helyet is vesz el és még nehezebbé teszi a „komponálást”. Így maradtam a jól bevált gyári külsőszűrőnél. Mivel én is az erőteljes flow-t preferálom, szűrés szempontjából legalábbis. Ezért választottam egy Evo 2208-ast, ami gyári leírása alapján 700l/h-s, amit megmértem és töltettel+60cm emeléssel 500-550l/h. Eddig minden probléma nélkül üzemel… igazából próbaképp vettem, Eheim-et szerettem volna, de kipróbálom ezt. Úgy néz ki megállja a helyét.
Világításnak 2 gyári T8-as armatúrám van, nevezetesen Dolphin AL-600D. Összesen 60W, csöveket kicseréltem JBL-re, 2 Natur és 2 Tropic-ra.
Egy 2kg-os CO2 palack reduktorostól pont elfér a szekrényben. Így összeállítottam egy nagynyomású CO2 rendszert. Üveg diffúzor külföldről, bubiszámláló, CO2 cső, visszafolyásgátló. Nyomáscsökkentőt, mágnesszelepet és palackokat hegesztéstechnikai szaküzletben vásároltam, de a másnesszelep nem állta a sarat. Nem mertem a túmelegedés miatt hosszabb távon tesztelni, így vettem egy Sera mágnesszelepet. A reduktorral semmi gondom, már 2 hónapja üzemel és nem kellett utánaállítani. Megjegyzem azért a JBL jóval profibb 🙂 .
Táptalajnak ADA-t szerettem volna, de mivel még itthon nem volt elérhető csak külföldről, ezért maradtam a nálam már bevált JBL-nél. Rá fekete aljzat került.
Tápozás, nagyon szimpatikusnak tűnt az E.l. módszer, így Levivel és még néhányan összeállva rendeltünk Svédországból ipari mennyiségű port és Micro tápot. Ennek külön sztorija dióhéjban, hogy a svéd reptéren lefoglalták a csomagot, mert azt hitték kábítószert küldenek nekem, mi meg mondtuk a vámosoknak a svéd Peterrel, hogy kóstolják meg nyugodtan 😀 , aztán újracsomagolás és feladás újból.
Közben letisztult előttem, valójában milyen stílusú akváriumot is szeretnék és milyen legyen az elrendezése. Hozzám legközelebb a Ryuboku stílus áll, de ha követ nem is, fát mindenképp szerettem volna. Így sok időt vett még az is igénybe, hogy megtaláljam a számomra megfelelő fát. Így végül egy hatalmas szőlőtőkét szétvágtam 4 felé, a vágásokat próbáltam kevésbé mesterkélten végezni. Csak próbálgattam az akváriumba, így úgy… aztán megtaláltam. Végül köveket nem is használtam, így egy Mizube stílus sikeredett…
Az egészet próbáltam úgy megtervezni, hogy a legtöbbet „nézett” oldal felől, -ami a bal oldal, illetve a front rész- vezesse a tekintetet az akvárium jobb hátsó sarka felé. Eközben gondolnom kellett a fókuszpontokra és az aranymetszésre is. Mindezek mellett az aljzattal mélységében úgy próbáltam belőni, hogy a legalacsonyabb rész a bal első sarok, míg a legmagasabb az ellentétes oldal hátsó sarka legyen, tehát átlósan. Ezt a növények választásánál és beültetésénél is figyelembe vettem.
Mivel mindenem megvolt már aránylag gyorsan ahhoz, hogy kipróbáljam a ’DSM módszert’, hát megtettem.

Táptalaj, aljzat elrendezés és feltöltés klórmentes vízzel a talaj felszínéig. Növényt nem ültettem bele… majd így állt 4 hétig. Úgy voltam vele, hogy hátrányom ebből nem származhat és akkor már így álljon inkább. Mikor meglett minden, egyik éjszaka 😀 nekiláttam az alkotásnak.

Beültettem a növényeket, ahogy megálmodtam. Teltek múltak a napok, kb 1 hét után kezdtek megjelenni az algák. Ezt annak tulajdonítom be, hogy az emers növényeim kezdték lecserélni leveleiket submersre, így ez hirtelen sok volt a víznek, mivel még a szűrőben sem volt baktérium állomány. Szerintem egyébként egy új akvárium elindításánál teljesen nem kerülhető el az algásodás, maximum az abból való kilábalás idejét lehet felgyorsítani és ez nem is mindegy.

Ezt többféleképpen tehetjük, olyan élőlényeket telepítünk amik előszeretettel fogyasztják az algákat, mint pl. Otocinclus fajok, Crossocheilus siamensis, különböző garnéla fajok, Neritina csigák stb. Én is így tettem, az eltelt első 1,5-2 hét után telepítettem 2db Oto-t, 3db Amano-t és 1db sziámi algaevőt. Tápozást, fényt, mindent hagytam a régiben, semmin nem változtattam. A szőlőtőkén egyébként elkezdett megjelenni egy nyálkás fehér színű réteg foltokban, de tudtam, hogy ez normális, így majd a halak megoldják. Az algával sem törődtem és nem ijedtem meg. Pár napra rá pozitív változás következett. Alga egyre kevesebb, növények kezdenek magukhoz térni, a fehér cumó is eltűnt.

Kb az indítástól számított 5. héten, kivettem az Otokat és bekerült az akváriumba 10db Galaxi razbóra, 10db Red cherry (köszi Szentgyo!) és 5db Neritina (köszönet Csigafannak). Így kialakult a végső létszám, amit és ahogyan terveztem.

A későbbiekben lecserélem a külső szűrő zöld esőztetőjét üvegre, valamint pár tő Pogostemon helferi is helyet kap a szőlőtőke előtt.

Mindent összevetve: 60x30x35cm(magas) – bruttó 63l
Háttér: sötét kék karton
Szűrés: Evo 2208 – reális vízforgatás 500-550l/h
Világítás: Dolphin AL-600D -2x- JBL csövekkel, 60W együtt kapcsol a 4 cső, 11:00-21:00h-ig
CO2: 2kg-os palackról, üveg diffúzor, időkapcsolóról: 10:00-19:30-ig JBL CO2 tartósteszttel felügyelve
Aljzat: no itt elkövettem egy olyan hibát, ami főként ugyan esztétikai, de legközelebb nem csinálok ilyet. A táptalaj a frontüvegnél is látható, hátrébb kellene kezdődnie a rétegnek… azt hiszem ez legyen a legnagyobb probléma. Az akvárium bal első sarka felé lejt az aljzat, így a táptalaj (JBL) kb 1-1,5cm vastag, rajta az aljzat 3cm. A jobb hátsó saroknál a táptalaj 4-5cm, míg az aljzat rajta szintén ennyi.
Tápozás: E.I. módszerrel
KNO3, KH2PO4, MgSO4, K2SO4 és Micro Fe+ napi adagolásban
Vízcsere: heti 50%, az akvárium nyitott, elpárolgott vizet lágyvízzel pótolom
Növények:
Eleocharis acicularis
Hemianthus ’cuba’
Hemianthus micranthemoides
Rotala rotundifolia
Ludwigia arcuata
Riccia fluitans
Halak: 1db Crossocheilus siamensis – sziámi algaevő
10db Celestichthys margaritatus – galaxi razbóra
Egyéb élőlények: 3db Neritina sp. zebra és 2db Neritina clithon fekete
3db Amano és egyelőre 🙂 10db Red cherry

Kb havonta tervezek friss képeket feltenni, hogy hogyan alakul az egész. Várom, hogy a „gyepem” egybefüggő legyen és a növények benőljék a rendelkezésükre álló helyet.
A közeljövőben szeretnék egy maradandót alkotni, a már 4 éve üzemelő 290l-es akváriumom szétbombázom és megcsinálom növényesnek, többet nem is árulnék most el…

Frissítve 2009.05. 24

Hogy tetszett?

Tetszett
0
Imádtam
0
Nem is tudom...
0

You may also like

33 Comments

  1. Sziasztok!
    Kedves ATI, a leírásod és az akid nekem nagyon király! Köszönöm, mert az indítást írtad le és nekem mindig az volt a problémám. Sokat tanultam belőle. Köszönöm és várom a további képeket, írásokat. Jó tanulást, és remélem azért nem hagyod abba külföldön sem!

  2. Szia Ati.
    Csak gratulálni tudok, az akvád szenzációs és profi.
    A leírás és a sztori ugyancsak varázslatos, nos, nem bókolok, de te ezt érzed és ez benned van.(Ritka)
    Külön örülök, hogy a kedvenc márkám is használod (JBL) az nálam is nagyon jól szerepel.
    Sikert a Tanulmányaidhoz…(Az akvarisztikához nem kívánok semmit, mert az már látszik PRO vagy)
    🙂

  3. Hi Ati!

    Na látom akkor meglett az eredménye a sok spekulálásnak. Gratulálnék először is, a szinte mindent kimerítő leírásodhoz. Nem is értem, hogy az embereknek miért nem egyértelmű, hogy mindenki kíváncsi a részletekre is.
    Az összkép is nagyon szépen alakul, és amire nem sok példa van eddig, hogy még a HC is egészségesen fejlődik. Grat!

    Írtad, hogy DSM módszerben lett készítve a növényesítés. Nekem a képek és a leírás alapján úgy jött le, hogy vizesen pihentetted a táptalajos aljzatot, növény (HC) nélkül.
    Mert, hogy ennek a rendszernek az is a lényege, hogy a növény is emers módban fejlődjön. Nos ezt csak én értelmeztem így, vagy tényleg csak víz feltöltés után került be a növény?

    Kicsit sajnálom, hogy kövekkel nem tűzdelted meg a képet, ahogy nézem hely is lett volna rá és még jobban megnövelte volna az optikai értékeket.

    Még talán játszhattál volna a mohákkal is a fadarabokra növesztve, nekem ez is adja magát, ahogy nézegetem az akidat.

    Összességében mindenképp le a kalappal, végre egy újabb remek példa arra, hogy aki sokat olvas, tanul, odafigyel, képes megalkotni azt, amire mi igazán kíváncsiak vagyunk!

    Még egyszer köszönöm szépen a lehetőséget, a porok rendelésével kapcsolatban! 🙂

  4. Szia Ati!

    Frankó az aksi, lenyűgöző. Tettszik a szőlő tőke, nekem is az van az akiban, órákat dolgoztam vele, amíg megtaláltam a megfelelőt amit levágok és amíg letisztogattam és fertőtlenítettem. Tettszenek a növényeid, szeretem ha egy aki jól működik és buborékolnak a levelek. Tettszik a leírásod is, ez nem egy novella ami rövid és tömör hanem mélyreható leírás. Miért vetted ki az Oto-kat, elfértek volna nem? Tök jó lenne ha tudnál segíteni a tápozásban, akár privátban is valamilyen módon. Érdekel hogy hogyan és miként lehet hozzájutni a porokhoz és mennyiért! Ha van időd írhatnál a [email protected] címre is Mégegszer grat az aksihoz. Elfogadnám:D

  5. Ati nagyon szép lett az akvárium, az érdekelne hogy a DSM módszert pontosan hogy csináltad mert én is tervezem, hogy kipróbálom és hogy milyen növényekkel.
    Hol vettél üveg esőztetőt??? Mert én még sehol nem láttam.
    Nekem is jobban tetszenek a fekete fugázással készült akik, de biztos megváltozna a véleményem ha látnék egy ADA optiwhite akit 😀

    Metálpatkány: HA még nem láttad volna akkor elmondom hogy a boltban meglehet venni a porokat, de folyékony állapotban is megveheted. Olcsóbban mint ha külföldről rendelnél (Svédországból), de onnan már nem is tudnál mert Haack úgy is azt mondaná vedd meg Viktoréktól. (ezt nem sértésnek szántam)
    Sok sikert Ati és neked is Metal, hogy szép akid legyen.

  6. Ja, igen pluszpont a nyitott akiért is 🙂
    A fűtést hogy oldottad meg mert egyik képen se látom és nem teszel róla említést.
    Lehetőségek:
    1. talajfűtőd van azért nem látszik
    2. mert még nem volt akkor berakva
    3. nem használsz fűtést 🙂

    Válassz, ha jól válaszolsz ajándékba kapsz egy marék csigát Nigrótól.

  7. Szia Ati!
    Szép kis vadregényes táj, nagyon tetszik! Gratulálok hozzá!
    De ami nekem is hiányzik belőle, a kövek! Tervezel bele? Vagy ez a végső kép? És amit nem értek, miért vetted ki az Otokat? Elég kicsi, és hasznos halacska..
    További sok sikert mindenhez!

  8. Nem rossz. Azon kívül, hogy szép nekem egy dolog jutott róla eszembe. Hogy nem lesz könnyű rendben tartani.
    Ne kérdezzétek, hogy miért, nem tudom. A növények metszése, azt hiszem.

  9. szép!
    főleg ha készlesz,meg beindul,
    DE a csigákkal nagyon vigyázz!! mert ha megvltozik a víz paramétere(sajnos nem tudom hogy mi)írtóra elszaporodnak!!!!

  10. Inadsz!

    Tudatlan vagyok még a tápozás eféle terén. Milyen boltban?

  11. Szia Ati!

    Hát gratulálok, nagyon szép lett az akvárium, jó helyen vannak a porontyok 😉 Nagyon tetszik a fa benne! Azért majd tegyél fel képeket, hogy a HC hova alakult! És jelentkezz ha a clithonok és a neritinák elkezdik elárasztani az akváriumot, azt hiszem lenne 1-2 ember, aki ledöbbenne 🙂

    Amúgy nagyon ismerős 1-2 kép 🙂

  12. Szia Ati!

    Először is had gratuláljak az akváriumodhoz. Amit viszont kérdeznék neked hogy vált be a világítás? Mert jelenleg én ott tartok, hogy szedem össze az infokat és már nézegettem a Dolphin armatúrákat.

  13. 😀
    Davidson10 létszi’ kímélj a hozászolásaiddal 😀
    Neked mindegyik csiga csiga?? mert elég sok különbség van egy neritinia meg mondjuk egy maláji tornyos csiga között.

    Metál: http://www.greenaqua.hu/novenytapok.html
    http://akvarisztika.budapet.hu/2009/04/21/megnyitottunk/

    Röviden ennyi 😀

  14. nagyon szép.
    nekem is csak az különös , hogy az oto-kat kivetted.
    de a te dolgod. attól még szép.
    annyit kérek, ha fényképet csinálsz fekete pólóban legyél 🙂 (utolsó kép választ ad)
    üdv
    art.

  15. Köszönöm Mindenkinek a biztató szavakat.

    Levi,
    A DSM módszert növények nélkül csináltam, egyszerre kerültek bele. Kipróbáltam volna szívesen, hogy csak a HC-t beültetem rögtön, de úgy voltam vele hogy ha megvan az összes növény, akkor áll csak össze a kép az ültetés közben. Azért akkor látja az ember, hogy valóban miből kellene még, meg mit hova pontosan és hogy néz ki, hiába van meg egy elképzelés fejben. Szóval ezért is, meg amit ezzel Inadsz egyik kérdésére a válasz is egyben, hogy nincs talajfűtő, így az akvárium tetején hiába volt üveglap, a levegő hőmérséklete bent hűvös lett volna szerintem a HC-nak emers állapotban is. HC-t meg ugye pont a „legalacsonyabb” területekre szántam, ahova ha rendes fűtőt vízszintbe teszek, azt el kell lepje annyira a víz, akkor meg már a HC-t is ellepi, és az már nem emers… 🙂 szóval elég összetett dolgok ezek 🙂

    Inadsz,
    nincs semmilyen fűtésem, mivel a víz még februárban is minimum 24 fok celsius volt, most 25 körül van. Sacc per kb 1 fokot ingadozik 1 nap alatt.
    Üveg esőztető… 🙂 még sajnos én sem láttam sehol, ha lenne azt vennék, de én konkrétan ezt fogom: http://www.greenaqua.hu/do-aqua-vp-3-szuro-kifolyocso-17mm.html
    valóban helytelenül írtam, nem esőztetőre cserélem, hanem sima kifolyóra.

    Az Otokat nagyon egyszerű okból vettem ki. Nincs alga 🙂 , így nincs természetes táplálékuk, külön etetni meg nem akartam őket, mert csak a vizet és a talajt terhelném.

    DomeSL,
    már többször volt növények vágása az utolsó kép előtti időszakban. Szerintem meg fogok birkózni a feladattal. 🙂

    Arizona,
    még lehet, hogy megspékelem pár izgalmas kővel, hogy kicsit még változatosabb legyen, nekem is hiányzik…

    Labirintkopoltyus,
    a Dolphin világítás teljesen rendben van, csak csöveket érdemes cserélni benne.

    artegor,
    nem tudom mire gondolsz, szerintem amit Te is látsz (én is tudtam róla, de azért nem gondoltam zavarónak) az „üvegben” az a kezem és a fényképezőgép objektíve.
    Próbálom elkerülni a tükröződéseket, hogy zajos legyen a kép és próbálok játszani a szögekkel és érdekes, látványos képeket csinálni ezzel a kompakt digitális géppel. Ezekután biztos megkérdeznék páran, hogy milyen géppel csináltam a képeket. Egy kb. 5 éves Sony DSC-P93-as típusú 5.1 Megapixeles kompakttal. Szerintem ebből a gépből kihoztam a legtöbbet…
    Mivel érdekel és tanultam is fényképezni, veszek pár héten belül egy cserélhető objektíves tükörreflexes dig. gépet.
    Egyébként a képeket kézből lőttem, ezért Nigro mester a fényképész tanárommal egyetemben leharapná a fejem. Igen, fogok venni állványt is 😀

    Szentgyo,
    köszi az elismerést Neked is. Igen azokat a képeket többször átgondoltam, hogy feltegyem-e ide (is) 🙂

    Remélem mindenkinek kielégítő választ adtam és nem felejtettem ki senkit!

  16. Nekem igen! Köszönöm! És akkor kövezzük meg! 🙂

  17. Szia ATI!

    Szép lett az aksid.Az Oto-kat nyugodtan hagyhattad volna, attól, hogy te nem látsz algát a két oto még talált volna magának élelmet.
    A DSM módszer azt hiszem félre lett értve, ezt már Levinen is jelezte, csak nem esett le senkinek. Az, hogy a talajt hagyod pihenni nem DSM. A DSM ( dry start method) lényege, hogy a növényeket emersen (víz nélkül, vagy fölött növeszted), így nem kell tápozni és co-t adagolnod, hiszen előbbit a talajból utóbbit a levegőből veszik föl a növények.Jóval gyorsabban nőnek így a növények és a gond is kevesebb velük.Olvasd el megint: http://akvarisztika.budapet.hu/2009/01/23/az-akvariumi-aljzat-elokeszitese-ii-a-dsm-modszer/ vagy http://www.barrreport.com/articles/433-non-co2-methods.html vagy http://www.practicalfishkeeping.co.uk/forum/showthread.php?t=18967
    Csak a félreértések miatt!Nem kioktatás akart leni, hanem pontosítás.
    „..a levegő hőmérséklete bent hűvös lett volna szerintem a HC-nak”
    Egy olyan helyen ahol 24-25 fokos az akvárium vize fűtés nélkül valószínűleg a HC sem „fázott volna meg”.
    Ezektől függetlenül, tényleg jó lett az akvárium!Gratula!

  18. Szia Zigur,

    köszi, de az Otokat tényleg azért vettem ki, mivel kezdett „beesni” a hasuk, hidd el van annyi tapasztalatom, hogy az ilyet lássam és el tudjam dönteni… 🙂 tudom, hogy nem kötekedésképp írtad, amit írtál, én mégis egy kicsit vitatkoznék Veled.
    A DSM lényege, vagyis fő célja nem a növények növesztése emers módon, hanem hogy kialakuljon a talajban a bacitelep, míg az akvárium betelepítése és feltöltése előtt, így mire odáig jut az ember, hogy feltölti, már elindult a talajban élő hasznos baktériumok kialakulása.
    Az egy plussz lehetőség, hogy ezt az időszakot már ki lehet használni néhány növényfaj beültetésével, ami ráadásul kedvez is a növekedés ütemének megfelelő körülmények között mint pl. megfelelő páratartalom, hőmérséklet, fény stb.

    Mivel ezt már ennél az akváriumnál nem fogjuk megtudni, hogy a HC hogy reagált volna és kíváncsi lennék most már én is, kipróbálom a DSM módszert HC-val és Eleocharissal egy kisebb akváriumban ugyanezeket a feltételeket biztosítva. Ez még kísérletezgetésnek is megteszi…

  19. Ati szerintem az akvád kő nélkül az igazi. De kinek a Pap kinek a Papné. Nekem a Lánya 🙂

  20. hy! szép tecik a fát hol veted?bisztos még fog a növény villág gyarapodni.

  21. Gratulálok az akváriumodhoz Ati. Amit hiányolok , az a technikáról némi képanyag. Szűrő, co2 bazár stb.Remélem előbb-utóbb ez is látható lesz. Mégegyszer gratula:)

    mc.Cook, ugye a „hozzászólásod” csak vicc? Nyugtass meg…

  22. Ati, gratulálok az akváriumodhoz, látszik, hogy milyen sok energiát fordítottál a megtervezésére és a technikával kapcsolatos utánaolvasásokra. Szép lett.

    Négy megjegyzés:

    1. Egyáltalán nem kell annak úgy lennie, hogy az emers növények „lecserélik” a leveleiket submers-re. Ezek a gondok akkor jöhetnek elő, ha nincs megfelelő tápanyag (növénytáp + CO2) a vízben. Az emers módban a CO2 „non-limiting” vagyis nem probléma, víz alatt annál inkább. Az EI tápozásod rendben van, tehát csak a CO2 lehetett gond.

    2. Az sem törvényszerű, hogy új akváriumban algásodás kell induljon. Nem írtad, hogy az első időkben mennyi vizet cseréltél az ammónia eltávolításának érdekében, én a kezdeti napi 50%-ot biztos megcsinálnám minimum 1 hétig, utána kétnaponta min. 50% még két hétig, és lassan vinném le a cseréket heti 50%-ra.

    3. A világításod 3.6 WPG (ha tényleg összesen 60W, nem világos). Ez a közepes felső határa, inkább erős. Az algásodáshoz két dolog kell: ammónia és fény. Az ammónia elleni javaslataimat már írtam… Egy induló akváriumban célszerű a fényt minél alacsonyabban tartani , de még olyan szinten, hogy a növényeknek elég legyen. Én 2.5-3 WPG-vel kezdenék, és csak egy hónap elteltével kapcsolnék rá még egy csövet. Ez azonban nálad nem annyira aktuális, mert elég kicsik a különbségek. Én hasonló helyzetben mondjuk csak 3 fénycsővel kezdenék (egyet kivennék hátulról), hogy a HC elől ne „szárasodjon” meg.

    4. Említed az AS Amazonia hiányát, ez megoldódott, tudod hol…;)

  23. Ati, csak te értetted meg ezek szerint a DSM lényegét igazán hisz legalább hárman is valamiért növényekkel képzeltük el.

    Levinen:”Írtad, hogy DSM módszerben lett készítve a növényesítés. Nekem a képek és a leírás alapján úgy jött le, hogy vizesen pihentetted a táptalajos aljzatot, növény (HC) nélkül.”

    Indasz:”…a DSM módszert pontosan hogy csináltad mert én is tervezem, hogy kipróbálom és hogy milyen növényekkel.”

    Mi ezt benéztük!

    Bevallom én még ne olvastam Nigro bezsámolóját a DSM-ről eddig, de most megtettem. Találtam ott még egy fontos dolgot: „Ez a metódus azonban csak a High-light, High-tech elmélettel működik, mivel az így víz alá került növények, csak akkor maradnak életben, ha megkapják az erős fényt és a 30 mg/l CO2-t.”
    Van aki ezt is másképp gondolja: „Does this method work with non CO2 planted tanks? Yes! CO2 enriched planted tanks? Yes! Using organic carbon sources? Yes!” idézet innen származik: http://www.barrreport.com/articles/3594-dry-start-up-method-planted-aquariums.html

    Most várom a kövezést!:)

  24. Keymaker,
    köszönöm a megjegyzéseket, nem sokára nekiállok a 290 literes növényesemnek, ott oda fogok figyelni ezekre a dolgokra, így fogom csinálni arányában, ahogy írtad.

    A 63-asom már túl van az algás időszakon (2 hónapos), így már minden a normál kerékvágásba megy, változtatni nem kell, nem fogok. Az indítás után valóban jobban járok, ha az általad is említett módon csinálom, ez egy nagyon hasznos infó amit leírtál most. No egy szó mint száz, a következő akváriumom elindításánál figyelni fogok ezekre.

  25. A bejegyzés pár friss fotóval bővült.

  26. Nagyon jól mutatnak a talajtakaró növények! Viszont aggasztóan sok szűrkeséget látok a „dzsungelben”. Gondolom alga és nem vmi képhiba:)
    Érdemes lenne visszavágni jó félig az egészet. Vizáramlás is jobb lenne, most jelentősen lefojthatja.

  27. Sziasztok, egy kis komment a jelenlegi állapotról.
    Még kövek nem kerültek az akváriumba, de ami késik, nem múlik.
    Proci, jól látod a helyzetet, valóban alga. Mégpedig staghorn… Az egyik megoldás, vagyis ami hozzájárul majd az eltűnéshez, az az amit írt Proci. Szóval volt most egy erőteljesebb nyírás. Szűrőtisztítás, kerámia diffúzor tisztítás és a CO2 is előbb kapcsol be, ugyanakkor kicsit előbb is ki. Amit észrevettem: a növények reggel már elfordulnak a nappali ablaka felé (ami ráadásul kelet felé néz), ugye így nyáron korábban világosodik és nagyobb a fény is, mint egy átlag téli nap. Szóval valószínűleg -erről olvastam is valahol- hogy a növényeknek ez a foton mennyiség 😀 már elég volt, hogy elkezdjenek fotoszintetizálni, táp megvan nekik, viszont a CO2 szint nincs. Így egy kicsit megborult az egész.
    Ráadásul még egy hibát elkövettem azon kívül, hogy a növényeket hagytam, hogy akadályozzák az áramlást. Erre még rátett az is, hogy a szűrőmet nem tisztítottam csak most ki először, ezt akárhogy nézem majdnem 3 hónap. Ebből is látszik, hogy eltunyulni nem szabad és ha folyamatosan a szépet szeretnénk fenntartani, folyamatos odafigyelésre és tettekre van szükség. Én ezekkel tisztában voltam/vagyok, mégis megesett 🙂 A fenti dolgokon kívül annyi új van, hogy elkezdtem adagolni Easy carbo-t is. A tápozást, igaz minimálusan, de visszavettem.
    A „friss” képek 05.16-án készültek csak a mihez tartás végett.

  28. „Még kövek nem kerültek az akváriumba, de ami késik, nem múlik.”
    🙂 Szerintem nagyon szép lesz! 🙂
    Amúgy még mindig nagyon tetszik az akva, de kicsit meglepődtem a növények hatalmas növésén, a riccia el is tünt.. Gondolom vágás után kiszabadítottad azért?!
    Remélem eltűnik az alga is, további sok sikert 😉

  29. Szia Ati!
    Szép aksi, gratulálok! Megkérdezhetném, hogy hol vettél ilyen armatúrát?

  30. Hali!

    peti44

    Belinkeltem Neked egy párat.Vagy el sem olvastad?

  31. Helo!
    Elolvastam, és köszönöm. A többség 30-40ezer fölött volt, és olyat nem találtam ami Atinak van, és abból szeretnék én is kettőt venni. Aquadepoban voltak Dophin armatúrák de AL-600D-t sajnos nem látok.

  32. peti44!

    Az Aquadepoban vettem még tavaly évvégén az armatúrákat. Hogy most van-e nekik, vagy később lesz-e érdemes lenne megkérdezned.

  33. Oké, köszönöm, akkor felhívom őket.

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük