Keymaker 20 literes Nano akváriuma
A Nano a legkeményebb tanítómester. Gyors és kíméletlen. Pont ez a jó benne.
Minél kisebb az akvárium és minél erősebb a megvilágítás annál nehezebb a megfelelő egyensúlyt megtalálni. Ezért az algamentes Nano akvárium létrehozása hosszú távon a legnagyobb kihívások közé tartozik. Ennek (a sikerélményen kívül) egyetlen nagyon komoly előnye van: minden hiba azonnal látszik.
Elég egyetlen apró tekerés a CO2 tűszelepen, elég pár cseppel kevesebb tápanyag valamelyik nap, és elég 1 hétnél hosszabb idő vízcsere nélkül – az eredmény azonnali algásodás. Ez nagy előny. Megtanít arra, hogy a törékeny egyensúlyt fenntartsuk és megtanít az EI módszer szigorú alkalmazására. Anélkül, hogy hosszabb időt kellene várni az egyensúly megbomlására és az alga megjelenésére.
Az AGA verseny nevezési kategóriái alapján Nano akvárium minden 70 literesnél kisebb akvárium. Nem véletlen, hogy a kezdőknek általában 80 vagy annál nagyobb akvárium kialakítását javasolják, itt nagyobb mozgástere van az akvaristának. Mint tudjuk, ebben a hobbiban minden a mozgástérről szól. Én egyébként Nano-nak általában a 30 literes vagy ennél kisebb akváriumokat tekintem, de ez saját kategorizálás.
(letöltés háttérképnek:
http://nigro.hu/wp-content/uploads/2009/01/black.jpg
A rövid bevezető után következzenek az akvárium adatai és a képek.
Az akvárium indítása: 2008 június 16.
Méretek: 35 x 24 x 24 cm (20 liter)
Halak/puhatestűek: Maximum 5 cm / 4.55 liter = 22 cm összesen. – PFK
A listáról látszik, hogy az akváriumot a javasolthoz képest több mint kétszeresen túltelepítettem. Úgy tűnik, hogy az egyensúlyt és az algásodást az erős és nagy térfogatú szűrő (gyors ammónia-lebontás) miatt sikerült megőrizni. Az is közrejátszat, hogy a Razbórák viszonylag kisméretűek, és bár többen vannak kevesebb ammóniát „termelnek” mint pl. 5 db. 6cm-es hal. A sziámi algaevő rendkívül nagyra tud nőni, tehát miután növekedni kezd általában azonnal elajándékozom, és kisebbet vásárolok helyette. Garnélákat a bio-töltet szempontjából gyakorlatilag korlátlan számban lehet tartani az akváriumban, tervezem további példányok és fajok vásárlását.
Szűrő: Eheim Professional 2222 külső szűrő. Kapacitás: 2.3l. Szivacs, kerámiahenger és Eifsubstrat Pro töltet (eredeti). Gyári pumpateljesítmény: 500 lph. Megforgatási érték: 25x-ös. Cal Aqua üveg be- és kifolyó, átlátszó csövek. Eredetileg 300lph-s Eheim Classic 2011-et használtam, de kicsinek bizonyult.
Megvilágítás: összesen 23W (5.7 WPG) – erős. Az eredeti 11W (9000K) kompakt fénycső mellé 2 db. 6W T5 (4100K) fénycsövet szereltem utólag.
Fűtés: Hydor ETH 200 külső fűtő.
Aljzat: Dennerle FloreDepot növényföld 1cm vastagon, rajta 1-2mm átmérőjű fekete kavics.
CO2 rendszer: 2kg-os palack, Papillon nyomáscsökkentő szelep, mágnesszelep, buborékszámláló, visszacsapószelep, üveg Nano diffúzor és üvegcső az akváriumban. A CO2 f9-kor kapcsol be, 22:00-kor ki. Kb. 120 buborék/perc, 30 PPM CO2 a drop checker és növények viselkedése alapján beállítva.
Növénytápozás:
3ml (60 csepp) TPN+
3ml (60 csepp) K2SO4 (100g/l)
1ml (20 csepp) KH2PO4 (40g/l)
1ml (20 csepp) Easy Carbo
Vízcserekor 4ml TPN+, 4ml K2SO4, 1.5ml KH2PO4, 1.5ml Easy Carbo.
Az akváriumban az EI alapján 41ppm NO3, 2.2ppm PO4, 30ppm K van.
—
A jobb fényképeket Nigro készítette. ; ) Köszönöm!
További fényképek és leírások az akváriumról angolul itt és itt.
—
Update (2009.03.17)
TOP 12 UK, baby! 🙂
Óriási megtiszteltetés ért, a legnagyobb Angol újság az április hónap akváriumának választotta a kis nano-t, nem gondoltam volna… Itt vannak a képek:
Szép munka gratula, és nagyon jók a fotók is.
Csak egy dolgon akadt fennt a szemem első olvasásra, a 120 buborék/perc co2 adagoláson. 🙂
gratula keymaker! mar tobbszor lattam az aksid, de meg mindig nagyon jo. ezert is hasznaltam a bejegyzesemben 😉
irigylesremelto technikad van. es hogy ekkora fenyorgianal nincs algad ez dicseretes. en epp most kuzdok a nanoval. lehet kenytelen leszek CO2-t adni neki mert az alga kezd elszaporodni. azert birkozok meg vele 😉
szep texturaja van a koveidnek es baromi jol rendezted el az akiban oket.
grat megegyszer.
a fotok pedig gyonyoruek Nigro!
Szép az akvárium, gratula! Barna algád nem volt benne soha?
spartacus, szerintem NANO-hoz valo CO2 szettet hasznal Keymaker. Elkepzelhetonek tartom hogy ott a bubi szamlalo is kisebb keresztmetszetu. a blogomon irtam a Cal Aqua buborekszamlalorol. Az is ilyen tulajdonsagokkal rendelkezik. http://viktorlantos.com
Keymaker, tegnap megrendeltem en is egy crystal line szettet. Meg atpakolom majd a Nanot az ablak elol. elviekben igy megoldodik az algasodas.
A post igy masodszorra is jo. de mindenkinek ajanlom nezze meg az eredeti postot keymaker oldalan.
Keymaker,az AGA versenyen nincs NANO kategoria egyenlore. Small Tank van de ez nem nano. Szerintem eljohet az ido hamarosan amikor sajat kategoriat kaphat. Mondjuk nem is szerencses egy 15-20 literes aksit egy 65 literessel versenyeztetni. Teljesen mas dolgokat lehet mindkettoben csinalni.
Köszi a dícséreteket!
Deck, dehogynem volt barna algám… : ) Már írtam azonban, hogy egy cseppet sem zavar, mert tudom, hogy az akvárium beállásával el fog tűnni (eltűnt). A legártalmatlanabb alga az összes közül.
Viktor, köszi a info-kat is, végig sem gondoltam, hogy a „small” kategória az nem „nano”.
A crystal line-al sajnos rossz tapasztalataim vannak. A visszacsapó szelep ereszetett (kézzel készült üveg hengerben műanyag szelep, még a telefonban is azt mondta nekem a gyártó, hogy gyakran hibásak. Onnan lehet tudni, hogy rossz, hogy a buborékszámlálóból visszafolyik kikapcsolás után a víz a szelepbe és megtölti. A szetthez járó kis CO2 palac tűszelepe pedig elromlott, mivel soha nem tudtam beállítani rendesen a CO2-t ezért napokon keresztül folyamatosan tekergetni, állítgatni kellett. Remélem neked szerencséd lesz.
Értelek.
Nagyon szép az aksid, csak grtatulálni tudok! És mindezt 20 literben !
Szia Keymaker!
Tényleg elbűvölő látvány!
Egy kérdésem lenne, hogy a nagyobb akváriumod mikor lesz kész?
Gyönyörű szép az akváriumod! A garnélák bírják a növénytápokat? Ezeket a köveket szedted valahol vagy vásárolni lehet?
Köszi!!!
dekalabda00, két okból nem fogtam még neki: egyrészt lefoglal a kísérletezgetés a kicsin és a sok téli síeléstől nincs időm, másrészt a szabad tőkét is jórészt elviszik a téli sportok. : ) Talán március-áprilisban nekiállok.
warrior71, sem a garnélák sem pedig a halak nem szenvednek az EI alapú tápozási szintektől, illetve 30ppm CO2-től. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg vannak érzékenyebb fajok, amelyek elpusztulhatnak – különösen a CO2 miatt. Hamarosan bővítem a garnéla-fajokat, és majd beszámolok. A köveket az M5 Buy-Way-ben található Galapagos-ban vásároltam és kisavaztam őket.
Keymaker, koszi a tippet a Dennerle CO2 cuccal. Mar megrendeltem. Nem akartam komoly reduktoros rendszert beuzemelni gondoltam elobb lovok az esztetikusra. De ha ez nem valik be ugyis csak az a megoldas marad.
Azert koszi hogy megosztottad.
Keymaker köszönöm a választ! Várom a garnélás beszámolót.
Csinos 😉
„Garnélákat a bio-töltet szempontjából gyakorlatilag korlátlan számban lehet tartani az akváriumban..”
Ez nem így van.
Ugyanis 2 db Amanot kénytelen voltam 1,5 literes műanyag edényben tartani heteken át. Rengeteget sz@rnak, nem gondolná az ember. Algás leveleket és haltápot kaptak. 4 naponta kellett feles vízcseréket végezni és leszívni az ürüléküket.
Emperor írta: „Ez nem így van.”
Már bocsánat, de így van. Nézd meg azokat a Nano akváriumokat ahol Brit akvaristák százával tartják a különböző garnélákat kis akváriumokban.
Két példa: James 68 literes akváriuma, ebben minimum 70-80 garnéla él, Paulo 60 literes akváriumában pedig 100-nál is több lehet. (Ha már ott vagytok, akkor az akváriumok képeit is érdemes megcsodálni…)
George Farmer: „Amano shrimp in 450 liters … 50+ would be better…” (Megj.: az Amano kb. 5 cm-esre nő meg!)
Nyilván, ezek nem korlátlan számok (azért írtam eredetileg, hogy „gyakorlatilag” – nem szoktam a levegőbe beszélni és szélsőséges kijelentéseket tenni, megalapozatlanul).
Tehát: a garnélák a bio-töltet számításba (!) nem számolandók bele, de azért ésszel dobáljátok az akváriumba őket tömegével. 🙂
Más: most olvastam Emperor_ gyors összefoglalóját a vizinövények tartásáról itt és gratulálni szeretnék, mert valóban korrekt és informatív írás lett.
Két apróság van, amivel nem értek egyet, de ezt úgyis tudjátok: az egyik a kereskedelmi tápok hasznossága és használhatósága, a másik a növények fürdetése fertőtlenítés céljából.
Ez azonban a mondanivalóm lényegén nem változtat:
REMEK összefoglaló.
beauty:)
keymaker!
Megnéztem a két medencét.
James, a képek alapján olyan 30 garnélája lehet, nem láttam pontos adatra utalást. Valami túlméretezett külső szűrőt használ EX700 asszem, szerintem ezért nem számít a garnéla sereg és gondolom ő is igen gyakran cserél vizet.
Paulo, az összes oldalt most nem volt idő végignézni, ez inkább garnéla központú medence. Egy Aquaball volt az első képek egyikén. Gondolom ő is gyakori vízcserét végez.
Meglátjuk nálad a gyakorlatban mennyi garnit fog elbírni a medencét. Számolj be róla, mert nagyon kíváncsi vagyok.
¤¤¤
A dicséretet meg köszönöm szépen;-). Annak örülök, hogy komoly, szakmai tévedést még senki nem talált benne:-).
A gyári tápok meg a nitrát és foszfát elkerülésére alapulnak, némi elmozdulás már látható, az Easy-ből van foszfát és nitrát is külön.
A fertőtlenítés ügyében meg: én aggódós vagyok:-).
Emperor_ wrote:
„Valami túlméretezett külső szűrőt használ EX700 asszem…”
🙂 🙂 🙂
Azt félve megkérdezem azért, hogy nem lehet véletlenül, hogy vannak olyan körök, ahol ez a normális? 🙂
Megjegyzem, a Nigro blog garnéla szakértője B) , szentgyo is alátámasztja a nézeteimet: „112 literbe gyakorlatilag bármennyit beletehetsz, akár pár száz darabot is…”
„…némi elmozdulás már látható, az Easy-ből van foszfát és nitrát is külön.”
Ilyen oldalról még nem is gondoltam a dolgokra, hogy ha már minden észérv csődöt mondott a foszfát és nitrátgyűlölőkkel szemben, akkor azzal is lehet hadakozni, hogy a „nagyok is ajánlják már a portfólióban, nem véletlenül”. 🙂
artegor, danke.
gratula az akihoz!
két tecnhikai kérdésem lenne:
az egyik hogy a fénycső foglalatnál az egyiket vmi gyurmaszerű anyaggal szigetelted, az mi? mert én is csak így tudnám megoldani mert páramentes foglalatot T5-höz eddig nem találtam…
a másik kérdés hogy a foglalatot simán csak felcsavaroztad a tetőbe?
Phoximus, köszi!
A fehér gumiszerű anyag epoxi ragasztó volt, elég macerás volt a fénycsőre a műanyag foglalatot ezzel páramentesen ráragasztani, és utólag nem is lehet cserélni. A képen látható volt az első fénycsövem, azóta ezt is lecseréltem az AquaDepo-ban 720 Ft.-ért kapható páramentes T5 foglalattal.
A rögzítést Eheim szűrő-csövekhez kapható tapadókorongokkal oldottam meg – elég egyszerűen, a reflektorokkal együtt. Feltettem a cikkbe a világításhoz egy újabb képet, nézd meg.
Az egyetlen dolog amire vigyázni kell az az, hogy ne feszegesd a fénycsöveket, mert a tapadókorongok jól tartanak, de azt azért mégse akarod, hogy a fénycső a vízben landoljon. 🙂
Köszi keymaker a segítséget!!!
Mostanában az nagy akváriumom aljzatán gondolkodtam és – ahogy mondtam – hajlok arra, hogy a piacon a ma létező legjobb megoldás az ADA AquaSoil Amazonia (rövidítve: AS). Nem tudtam azonban, hogy érdemes-e alá bármilyen növényföldet tenni 1-2 cm. vastagságban. A választ most találtam meg: nem.
Clive (UKAPS): „if you use AS and if you dose the water column then tabs are not really necessary. Even if you were to use sand exclusively, as long as you dose the water column sufficiently root tabs are redundant.
If you have the means to use 100% AS then I’d suggest you just use it alone…”
A kérdésre, hogy melyiket érdemes vásárolni, az I-est vagy a II-est, a válasz brit akvaristák szerint egyértelműen a hagyományos AS. A gond a kettessel szerintük az, hogy túl hamar iszaposodik. Mindkét verzió egyformán PH és KH csökkentő hatású egyébként.
Garuf (UKAPS): „Don’t use amazonia 2, it’s not as good and it turns into mud much much quicker than one does.”
JAmesM (UKAPS): „Don’t bother with the Aqua Soil Powder type either (…) Some people find it breaks down to mud very quickly.”
keymaker, hasonlo okok miatt dontottem en is a sima Amazonia mellett.
a novenytap aljzattal en inkabb a biztonsagra mentem. azok a novenyek amik melyen gyokereznek az aksiban szerintem kifejezetten jo a novenytalaj. en inkabb attol tartottam, hogy alultapozom majd a novenyekket es emiatt lesz gond.
nalad az EI miatt ez biztos nem fordul elo. meg te egyebkent is egy bevallalos srac vagy 😉
az amazonia talajra visszaterve egy dologra kell vigyazni. nem szereti ha felkevered. mert picit porozus es ezek a barna porok eleg jo kis „felhot” varazsolnak az aksidba. iszaposodast ennel a fajtanal nem tapasztalok. ha erdekel meg tapasztalat keress meg skype vagy emailben szivesen segitek.
Ahogy megfigyeltem, ezt a „kell e alá külön táptalaj, vagy nem”, ez kint is egyénektől függ. Van aki használja , van aki nem. Nekem az a benyomásom, hogy nincs különösebben szükség rá.
Viktor, a növénytalajnál valóban nincs jobb a gyökérzet számára viszont, ha jól láttam, akkor az AS-ben is növénytalaj van, tehát csak megdupláztad a dolgot, ami – ahogy te is írod – nem árthat.
Egyébként van egy-két srác a csatorna túloldalán, akiket már elég régóta olvasok és azt gondolom, hogy – a kimondott kísérletezgetséseiket kivéve – akár gondolkodás nélkül le lehetne másolni azt amit csinálnak, olyan jól működik. Clive és James is ilyen.
Nem tudom, hogy hogy fogom az eddigi tisztítási módszert folytatni az AS mellett, eddig ugyanis erőteljesen fellegyeztem a talajt vízcserekor elszívás közben, és úgy szippantottam ki a felső rétegekre és növények közé lerakodott mulmot. Ha valóban felkavarja a „barna port” ez a módszer, akkor nehezebb dolgom lesz…
Leléptem pár napra síelni, a tápszer legyen veletek. 🙂
Amano valamelyik konyveben olvastam, hogy a talaj elrendezesenel az egyik sarokban egy „godrot” kell kialakitani, igy a mulm oda gyulik ossze, gondolom az aramlas miatt.
Nagy megtiszteltetés ért, a legnagyobb Angliai akvarista magazin, a Practical FishKeeping január havi hírlevele a legszebb hat olvasók által beküldött akvárium között szerepelteti ezt a kis Nano-t. 🙂
Ezt hívom én ösztönzésnek!
Ellentétben az AME (akvariummagazin.hu) stílusával, ahol nemkívánatos személy vagyok – folyamatosan sértegetnek, kioktatnak és kimoderálnak az egyébként nemzetközi szinten működő high-tech nézeteim miatt. Szemét egy ügy… 🙁
keymaker grat a hirlevelhez. mondjuk tenyleg szep az aksi szoval megerdemelten szerepel 😉
amit irsz tenyleg erdekes. hogy magyarkent irogatunk a ukaps-on es mas helyeken. ha ott irsz valamit elgonodolkodnak rajra. de sosem lattam meg ellenseges hozzaallast.
sajnos ez a tipusu dolog baromira jellemzo rank. utalkozas, kikozosites. ahelyett hogy elfogadnak, hogy mindenki mashogy uzi a dolgot. es mindenkinek lehetnek jo gondolatai amire erdemes odafigyelni.
ezert nem lesz nalunk UKAPS szeru forum rendszer sosem. egyszeruen hianyzik az emberekbol az a mentalitas. tisztelet a kivetelnek termeszetesen.
grat megegyszer!
Igen, grat, a hírlevél nekem is megjött. Rögtön kiszúrtam az akid 😉
Keymaker: gratulálok. Megérdemelten, szerintem. 🙂
gratulálok, de erre tényleg megérdemeleten lehetsz büszke.Te legalább fel is tudsz mutatni valamit, sok más emberrel ellentétben.Úgyhogy csak így tovább:)
Köszi és köszi! Abszolutte jól esik, hogy így álltok a dologhoz.
Viktorlantos,
Azt azért úgy látom, hogy még a különböző nézetek ütköztetésében is, itt a Nigro-fórumon ugyanúgy megvagyunk egymás mellett békében, mint a UKAPS-en. Tartsuk meg ezt a jó szokásunkat. 🙂
snoop85,
Azért vannak itt még elég sokan az olvasók/közreműködők között, akik legalább annyit, vagy még többet is fel tudnak mutatni. 🙂
Bár valószínű nem rájuk írtad, azért azt hozzátenném, hogy az AME vezérkar / szerkesztők óriási szakmai hozzáértéséhez, tapasztalatához semmi kétség nem fér. A maguk területén illetve a maguk módján rendkívül képzettek.
A kérdés, hogy egy adott terület(rész) ismerete mire jogosít fel egyeseket, és milyen szándékkal illetve milyen fokú nyitottsággal szemlélik az egyéb nézeteket hirdetőket…
Gratulálok!
Magam sem értem, hogy itthon(AM) miért állnak így hozzá a dolgokhoz, ahogy azt teszik. DE nem baj, itt a megfelelő fórum erre, ebbe nem rondíthat bele senki. Még egyszer elismerésem, az elismerésedért. 😀
Gratulálok keymaker!
Az ilyen sértegetős, kioktatós jelenségeket én sem értem. Nekem mindig az elért eredmények számítanak és ha azok meggyőzőek, akkor teljesen felesleges firtatni az alkalmazott technikák helyességét. Az a jó, hogy ilyen sokféle recept alapján űzik ezt a „sportot”, mert ettől ilyen szép, változatos, színes és szórakoztató. Ha nem kísérleteznének és találnának ki újításokat a vállalkozó kedvű akvaristák, akkor a mai napig le lenne ragadva ez a hobbi a „hogyan tartsam életben a halaimat 2 napnál tovább” szinten. A sokféle módszerből pedig mindenki kiválaszthatja az izlésének, egyéniségének és lehetőségeinek legjobban megfelelőt.
„ezert nem lesz nalunk UKAPS szeru forum rendszer sosem. egyszeruen hianyzik az emberekbol az a mentalitas.”
Azért én úgy érzem ez a blog, illetve ez a társaság kezdetnek nem rossz…:)
Keymakernek pedig jár a gratula tőlem is. 🙂
Hát igen, sz UKAPS messze jobb mint ez a blog ( bocs Nigro), de még mindig ez a legjobb blog Magyarországon amit én eddig láttam, és az akvarisztikával foglalkozik. Én sem értem az AM „rendszerét” ott diktatúra van 😀 Key-t is ezért tiltották ki. Szerintem ott azt akarják, hogy mindenki azt a nézetet vallja amit a „nagyfőnökök” akarnak, Keymaker száműzték onnan :D.
Én is olvastam, azokat a hsz-ket amit Keymaker azelőtt írt mielőtt kitiltották és Key-nek igaza volt amit ott leírt.
UI. Nigro köszönjük, hogy létrehoztad ez a nagyon színvonalas blogot.
Sziasztok, most regisztáltam, de már egy ideje olavasója vagyok a blognak.
Keymaker, nagyon szép az akvárium, azt szeretném kérdezni, hogy a megadott tápsóadagolást minden nap igy használod, vagy felváltva adagolod a TPN+ és a makrókat?
Ganesha,
Üdv az aktív csapatban. 🙂
A TPN+ végül is makro is, mivel tartalmaz ammónia alapú Nitrogént és Foszfátot is.
Mivel a nyomelemek (a legkritikusabb a kémiai reakciók szempontjából a mi esetünkben a vas) HEDDTA kelátok formájában vannak jelen benne, kicsi az esélye annak, hogy a külön adagolt Foszforral reakcióba lépjen és csapadékot képezzen.
Ezt két dolog is megerősíti: egyrészt, a TPN+ tápszerben már koncetráltan jelen lévő Fe nem reagál a Foszforral, ez stablilizáló anyagok jelenlétére utal.
Másrészt a TPN+ heti adagolási javaslattal érkezik a gyártótól, ami azt jelenti, hogy egy teljes hétig stabilan (kelát bomlás nélkül) jelen kell tudjon lenni az akár erős fénnyel megvilágított akváriumokban.
A valóságban az EI váltott mikro és makro adagolást javasol, pont azért, hogy a gyengébb kelátokkal rendelkező mikrokat adagoló ill. lágyabb vízzel rendelkező akvaristák is biztonságban legyenek.
Köszönöm a válaszod, ebből azt szűröm le, hogy mindennap raksz mindenből.
Most próbálom magamnak belőni a mennyiségeket, amihez, a „James’ Planted Tank” oldalon találtam kiindulási alapot, mert férfiassan bevallom, nekem kicsit magas a számológép amit közkincsé tettél. Kiváncsiságból hasonlítottam össze a te adagolásoddal, ezért kérdeztem. Igy, ha jól látom a káliumot leszámítva a többi egyezik a tiéddel, csak ő heti háromszor adagol ennyit.
Igen, az EI nem írja elő, hogy hányszor adagolj. Sokan vagyunk, akik az egyszerűség kedvéért (nem tudunk kettőig visszaszámolni) naponta adagolunk, úgy nem felejtjük el, hogy mikor.
James oldalán a saját gyártású TPN+ receptjét találtad. A méréseim és tapasztalatom alapján a TPN+ túl kevés K és PO4-et tartalmaz, ezért hozzá kellett csapnom…
A számológép működésénél a növénytápos cikkben részletesebben írtam. Ha gondolod, a te értékeidet is szívesen kiszámolom, csak írd le a csapvized és az akváriumod adatait.
Sziasztok! Egy 85l-es akvihoz milyen teljesítményű külső szűrőt javasoltok??
A választ előre is köszi:D
Heló Keymaker!
Nagyon gyönyörű az akváriumod igazi kis ékszerdoboz!!!
N-dee irányított hozzád azt mondta hogy Te igen csak magas szinten műveled ezt a tudományt és hogy kérdezzek tőled bátran! 🙂
A problémámat lejebb majd vázolom előre csak annyit hogy nagyon szenvedek az ecsetalgáktól és mint kezdő akvarista túl nagy falatot jelentenek nekem!
Sikerült 1-1,5 hónapja beüzemelni a világítást ugyhogy most van 2db Philips 830-as illetve egy kékes árnyalatú cső!Holnap megyek a 965-ös Philips-ért és kicserélem a kékesre!7 órától világít 18-19 óráig körülbelül!
Sajnos rengeteg ecsetalgám lett mióta beüzemeltem ezt a normálisabb világítási rendszert,bár hála az égnek a növények naggyából helyre jöttek!De az a nagy bajom hogy a kavics réteg vmivel fel van telve talán metán gázzal mert ha megpiszkálom a kavics réteget rengeteg bubérék jön elő!!!!
Kicsit szerintem túl van népesedve a 160l-es:kb 80-100db kisebb-nagyobb guppi és endler(mostanába nagyon beindultak),20db neonhal,5db kisebb 2db nagyobb anci,5db sziámi algaevő(1-2 hete de nem igazán eszik az ecsetalgát),8db páncélos harcsa!!!!A guppikat 1 max. 2 héten belül lecsökkentem 30-40db -ra de helyettük még kb 20db neont szeretnék vissza telepíteni!!!
Technika jelenleg ami bent van egy 260l/h Aquelfan illetve egy 400l/h Elite belsőszűrő + egy 400l/h Eheim levegőztető!!!Technikát 1 max. 2 héten belül lecserélem egy 350l/h Sacem külsőszűrőre illetve egy 900l/h Hydor R20-ra + maradna az Eheim levegőztető!!!
7-8 nagy tő Fodros vizikalászom és 30-40 tő Valisneriam van jelenleg az akiba!!Illetve még azon gondolkozom hogy rakok az aljzat alá vmi spéci táptalajt hátha az segítene!!!
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségedet!!!
Üdv.:Gábor
Szia Gábor!
Keymaker, majd mindgyárt le írja a frankót, így csak egy kis megjegyzésem van. Az ecsetalga nagyon genyó dolog. Azok a módszerek, amiket keymaker népszerűsít a tovább burjánzást akadájozák meg. Ezért mindenképpen hasznos a ronda leveleket eltávolítani és egyébként is fizikailag amit tudsz/látsz ecsetalgát tüntesd el. Természetesen ez önmagábban semmi, tüneti kezelés, de ha elkezded az okot megszüntetni ezzel párhuzamosan fizikailag is írtsd az algát. Jobb lesz a növényeknek is, ha egészséges új leveleket tudnak növeszteni. Állítolag a meghalt/kiszáradt tönkrement ecsetalga is bocsájt ki spórákat, szóval nehéz megszabadulni tőle. Sok oldalról kell megtámadni ezt az algát, és következetesnek kell lenni vele szemben. Megbosszulja a hanyagságot! Én már sokat szívtam vele, most azt gondolom, hogy kézben tartom, szabadszemmel nem látható az aksiban, de tudom, hogy ott van vízben és figyel, mikor hibázok… 🙂
ecsetalgarol annyit hogy a nanomba most 1 honap alatt Easy Carbo + Co2 + az utolso 1 hetre 3 sziami algaevo es „folt volt folt nincs” 😉 nalam az anubias volt gyepszonyegkent boritva. kiserlertkeppen egyetlen levelet sem vagtam le. megneztem visszahuzoik-e illetve elpusztul-e az alga. 1 honap allatt a levelekrol eltunt minden.
viszont ugy latom CO2 mindenkepp kell a harchoz. csak easy carbo valoszinuleg nem oldja meg a problemat.
viktorlantos,
én nem voltam ilyen ügyes, nem kételkedek a sikerben, de csak profiknak javasolnám, hogy meghagyja a leveleket. Ha az igyekezet ellenére csak a romlik a helyzet, akkor a fentebbi megjegyzésem megfontolandó! De számomra nagyon jó hírt írtál! Most rendben van a Co2 és Carbot is adagolok, míg a rossz élményeim alatt a carbo-t nem ismertem és co2 hol volt, hol nem.
Abszolutte jól látjátok mindketten. Nem nagyon tudok semmit hozzátenni. Első körben meg kell oldani a CO2-t (!!!!!!), ezek az algák egyértelműen CO2 hiányt jeleznek. Vagy CO2 befecskendezéssel vagy Easy Carbo (alternatíva: Seachem Excel) használatával. Az Easy Carbo-t érdemes naponta adagolni, én a nagynyomású CO2 mellett a 20 literbe napi 1ml-t adagolok.
A hiány a világítás fokozásával csak erősödött. Nem véletlenül fokozódott a probléma a fényerő növelése után. Tehát nem a világítás erősítése okozta, hanem az ezt követő CO2 hiány. Amíg megoldod az alapvető okokat, érdemes kicsit visszavenni a fényerőből.
A spóra utánpótlás vonalának elvágása szintén fontos, fizikailag el kell távolítani minél többet az érintett levelekből és minél több alga szálat/csomót csipesszel kihúzkodni.
Gábor, a többi részét is jól látod: a CO2 mellett az tömeges ammónia-termelést is érdemes lenne megakadályozni, most nem számoltam utána, de a 4cm hal / 5 liter akváriumvíz „hüvelykujjszabályt” érdemes betartani. Muszáj ezekben a dolgokban önmérsékletet tanusítani… 🙁 A szűrés javításával párhuzamosan. Nem tudom, hogy milyen szemcseméretű kavicsréteget használsz, de minden OK, ami nem homok a metán szempontjából. Nem hinném, hogy emiatt aggódnod kellene, ha megfelelő a szűrésed, az aljaztban is mozgatja a vizet elégséges módon.
Köszönöm szépen TZ, Viktorlantos és Keymaker a segítségeteket!
Arra gondoltam hogy átrakom a halakat a 2db 30 literesbe és nekiesem a nagy aksinak!
-A kavicsot (folyami 2-4mm) jól átmosom!
-A növényeket és a köveket amennyire lehet lekefélem illetve ami annyira durva azt levágom!
-A vizet nem rakom félre a spórák miatt hanem egyszerüen kiöntöm!
-Visszarakom a sera aljzatot,rá a kavics réteget illetve a kő elemeket és visszatelepítem a növényeket,beindítom a Hydor R20-at és a Sacem Marathon-t + 2db neonnal világítok csak,egy Philips 830-al illetve egy Philips Aqua Sky-al kb 2 hétig amig a víz be nem áll és utána rakom csak be a halakat!
SZERINTETEK ÍGY JÓ LESZ??????????????
Minden jót!
Üdv.:Gábor
+ az elöbb elfelejtettem kérdezni,mivel még elég kezdő szinten mozgolódok hogy,hogy lehetne egy elég olcsó Co2-es rendszert építeni,sajnos most nincs rá több tizezrem forintom!!!Így is állandóan jóárasítom asszonypajtás elött a dolgokat!!!!Ha tudnátok adni egy linket vagy vki leírná azt nagyon megköszönném!!!:-) 🙂
Na várjál csak. Azt nem írtam, hogy érdemes mindent szétbombázni. Fertötleníteni nem tudod az aksit az ecsetalgától, mert a csapvízben is van. Amit pontokba szettél csak tüneti kezelés. Bőven elég, ha amit látsz eltüntetsz. Köveket esetleg lugban, vagy savban kiáztni hasznos lehet. De tovább terjedést csak a növények tuningolásával tudod megakadályozni. Szóval ami nagyon hiányzik a felsorolásodból:
– Növények napi tápozása, én csak pár hete használom, de ez a Carbo biztosan jó neked is, főleg, ha Co2 nincs megoldva.
Co2-ről rengeteget olvashatsz ezen a blogon, vagy azokon amik jobb oldalt hasznosaknak vannak feltüntetve. Két bekezdésbe nem lehet értelmes dolgot hozzátenni.
Így van, ahogy TZ mondja. Nem érdemes szétbombázni mindent. Türelem… 🙂
OK,OK…értem!!!! 🙂
Csak úgy értettem,hogy a spóráktól kell tartani nagyon, ezért gondoltam hogy szét kéne bombázni,hogy rendesen kiirtsam,de most már értem hogy ezzel nem érném el a célom!!
Sera aljzattal sem érném el a hatást?? ugyhogy csak átmosom egy kicsit az aljzatot és már raknám is vissza utána csak a buborékok miatt kérdezem!
Elnézést a CO2 miatt teljesen igazad van TZ,olvasok!!!:-)
mindemellett ne legyen tultapozva (haltap), tultelepitve es ne erje kozvetlen napfeny (nalam ez utobbi van a nanonal).
es maris minden szep lesz. 😉
A spórákat soha nem tudod kiírtani, ne is próbálkozz. Spórák mindenhol vannak – a levegőben is. Tegyél egy pohár csapvizet az ablakba és nézd meg, hogy mikor kezd majd el algásodni… 🙂
A cél a spórák meggyőzése arról, hogy nem érdemes algává alakulni. Ezt csak megfelelő növénytápozással, CO2-vel, az ammónia visszaszorításával és a körülményeidnek megfelelő világítással tudod elérni.
kedves keymaker
most nagy döntés áll előttem.
galaxy razbóra. amanda lazac és brigittae van amit szeretnék és tudok most szerezni.kérdésem hogy ezek a kis razbórák csapatban úszkálnak vagy össze-vissza?
azt szeretném majd h a jövendőbeli halak egymás mögött uszkáljanak, (valamennyire) követve egymást
válaszodat köszönöm.
art…-‘
artegor ezt konnyen elerheted ha az egyik halra haltapot rogzitesz. a tobbi tuti kovetni fogja 😉
bocsi ezt nem hagyhattam ki…
barmelyik halat valasztanad jo dontes lesz.
„azt szeretném majd h a jövendőbeli halak egymás mögött úszkáljanak, (valamennyire) követve egymást.”
Bár ez nincs a listán, de a vörösorrú pontylazac a te halad 😉
Artegor.
Egyet nyugodtan állíthatok, hogy az Amanda lazacok kifejezetten együtt úsznak, ilyen szempontból (is) csak ajánlani tudom! Elég félősek és pont ezért úsznak együtt. Köztudott, hogy a raj adja az egyedeknek a biztonság érzetét. A kis halakra amúgy általában jellemző a kicsit nagyobb félelemérzet.
artegor,
A felsorolt halak mindegyike rajhal, ami azt jelenti, hogy az együtt úszással nem lesz gond egyik faj esetében sem.
A döntésben az esztétikai szempontokon kívül azt még végiggondolhatod, hogy a Brigittae gyakorlatilag a legkisebb halacska, majdnem fele akkora mint a másik kettő. Ez egészen más hatást tud eredményezni, vásárolhatsz belőle majdnem kétszer annyit, de nagyobb akváriumban el is tud „veszni a hatás”. Én a 20 literesbe nem véletlenül választottam a Brigittae-t és a Maculatus-t, ezekből nyugodtan tarthatok 6-6 darabot, míg a galaxy-ból nem tudnék ennyit, mert egyszerűen túl nagy, és a nagyobb testű hal az akvárium méretét is „csökkenti”.
Jó hír: most üzentek rám a UKAPS-ról, hogy ez az akvárium az ehavi Practical Fishkeeping nyomtatott verziójába is bekerült. 🙂
Nyomassuk a magyar növényes akvarisztikát!
grat brotha! remelem az ujsag hamarosan megerkezik es megsasoljuk.
köszönöm a tippeket
végül egyikből se vettem.
olyan halat akartam, amit tudnék szaporítani, és a későbbiekben is tudnék tartani belőlük,így az endlernél maradtam. vettem nyolcat belőlük(szerencsémre már aznap estére születettnéhány 😀 ) az nagyon tetszett bennük, hogy a kicsiket nem bántják a születés után.
key. grat 🙂
alakitani kéne egy Magyar Akvakertész Csapatot 😀
Szia Keymaker! Asegítségedet szeretném kérni a tápozásom beállitásához! Tudom hogy hülyén hangzik de nem tudok a táblázaton kiigazodni. Csapvíz adatai: PH:7,85 Össz.keménység:48 Vezetőképesség:1290 Nátrium:331 Kálium:2 Ammonium:0,66 Kalcium:20 Magnézium:9 Vas:0,35 Mangán:0,06 Klorid:27 Nitrit:0,05 Nitrát:0,1 Hidrogénkarbonát:960 Szulfát:10 Az akvárium értékeit tegnapi vizcsere után lemértem! Po4:2,0mg/l No3:0mg/l No2:0,2mg/l 270 literes az akváriumom, és hetente: 35-40% vizet cserélek! Segítségedet előre is köszönöm! gratulálok az eddig elért szép eredményeidhez, remélem valami hasonlót én is elérek!
artegor: szerintem alakul! 🙂
Viktor, Artegor, Soldier, köszi!!!
Soldier, az excelt itt találod. A megfelelő növekedéshez egy kevés GH boostert (MgSO4) kell adagolnod, mert a vized nagyon lágy (ha nincsenek Tonina növényeid vagy diszkosz, vagy mittoménmi, ami kifejezetten a lágy vizet szereti).
Tudnátok bármilyen más linket adni ehhez az excel táblázathoz?
Engem a FileFactory mindig kidob no free download slots üzenettel.
Köszi Key a segítségedet! Azért arra az előre kikevert tápokra lehet én is vevő leszek! Lehet tudni mikor lesz?
Soldier, szívesen. Kb. 2-3 hét múlva, ha minden jól megy (még az is lehet, hogy hamarabb).
Feltettem pár képet (kérlek nézzétek el nekem, hogy ilyen büszke vagyok rá) a PFK nyomtatott újságból a fenti cikkbe…
Őszintén gratulálok Keymaker!
Szia Key! Neked elnézzük ( az akváriumodat is)! 😀
Szia! Én is szeretnék gratulálni!!!
De lenne kérdésem is: Tervezek egy kis 25l-es növényest kimondottan csak ázsiai növényekkel, halakkal. És a kérdésem az lenne hogy ajánlod őket egy a fenti akvába a tapasztalatok alapján vagy túl kényesek és inkább heteromorphával próbálkozzak?
Bocsi! az előbb a Maculata-ra gondoltam!
Deka, Levi, Ragacs, köszi.
A harlequin (ékfoltos) razbóra túl nagyra nő egy 25 litereshez. Ezekből a rajhalakból érdemes minimum 6-ot tartani ahhoz, hogy jól érezzék magukat és jól mutassanak, nos, 6 db. harlequin egy 25 literben – sok.
A razbórák általában nem érzékenyek.
Tudom, hogy ez szubjektív dolog, de én a Rasbora Maculata helyett talán inkább a Brigittae-t ajánlom, mivel sokkal élénkebbek a színei, mint a Maculata-nak (és kisebbre is nő, tehát többet lehet belőle betenni az akváriumba – akár 15-20 db-ot is, nyugodtan, ha nincs a pár algaevőn kívül más hal benne.
Sziasztok !
Újrakezdő vagyok az akvarisztikában.
Régebben volt 50-80 literes akváriumom.
Jelenleg egy 15-ös és egy 20 literesem van.
Megpróbálkozok egy ilyen nano aksi kivitelezésével.
Az elképzelés és a leírást már elkészítettem róla.
A kérdésem az volna hogy ilyen kis méretben kb 15-20 neonhal (vörös és zöld) megfelelő szűrővel és kémiai háttérrel eltartható-e
Segítségeteket és véleményeteket örömmel veszem.
Üdv: Ádám
Azt elfelejtettem írni, hogy minden tiszteletem az ilyen műremeket megalkotó embereknek 🙂